40621c

Kassa Európa kulturális fővárosa rendezvénysorozat keretében a Honvéd Táncszínházaz az Amfiteátrumban mutatja augusztus 10-én a Benyovszky táncjátékot, amelyre Komáromból autóbuszt indítanak.

Zámbó István a Honvéd Táncszínház programjainak szervezője ezúton is értesíti az érdeklődőket, ahogy az autóbusz augusztus 10-én (szombaton) Komáromból reggel 5.00 órakor indul Budapest érintésével /M1/,/M3/ Miskolcon keresztül.
Délután a kassai épített kuturális emlékeket tekintik meg idegenvezetővel majd szabad program. Este részt vesznek az Amfiteátrumban a 19 órakor kezdődő Ghymes koncerten és az ezt követő Honvéd Táncszínház, Benyovszky című nagyszabású táncjátékon. E program a Magyarország Kassai Főkonzulátusa szervezésében jött létre nemzetközi részvétellel. A programban 250 táncos vesz részt, lengyel, cseh, szlovák és afrikai művészek közreműködnek a darabban.
Ezen program apropóján a Honvéd Táncszínház mindenkit szeretettel invitál Kassára. Belépőjegyek a Csemadok Területi Választmányok irodáiban kaphatók 3 EUR-s áron.
A komáromból érkező kirándulóknak szállást, reggelit biztosítanak. Másnap, vasárnap reggeli után szabad program, városnézés, múzeumlátogatás, kulturális programokon való részvétel. 13 órakor indulnak haza. Útközben megállnak és megnézik a krasznahorkaváraljai Andrássy Mauzóleumot, a betléri kastélyt és a domicai cseppkő barlangot. A tervezett hazaérkezés: 23 óra
Ebédről és vacsoráról magunk gondoskodunk. A reggeli bőséges /nem kollégiumi/. Részvételi díj: 40,-EUR, a részvételi díj nem tartalmazza a vasárnapi belépődíjakat.
Bővebb információk és jelentkezés: Zámbó Istvánnál a 0918/ 515 896-es telefonszámon vagy a zambovz@stonline.sk e-mail címen.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”40137,35923,28651,30443,30322,36671″}