45 évvel ezelőtt zajlott le 1968. augusztus 21-én, egy szerdai napon a Varsói Szerződés csapatainak hadművelete, mely látványos pontot tett az emberarcú szocializmus kísérletére. Érdekes, ez a nap most szintén szerdára esett. Sokan naivan azt hitték, ez a reformkísérlet sikerülni fog. Az analógiát 1956-tal ugyan észrevették, de Csehszlovákiában úgy vélték, mivel a magyar forradalommal és szabadságharccal ellentétben, itt békés úton sikerült a reformfolyamatot beindítani és mivel Csehszlovákia szláv vezetésű állam, ez lehetetlenné teszi a magyar forgatókönyv megismétlését. A sajtóban olyan hangok is nyomdafestéket kaptak, hogy „mi majd okosabbak leszünk, mint a forrófejű magyarok”. Ám a cenzúra eltörlése szintén sértette a szovjet érdekeket. Az eredményt tudjuk. Kiderült, a szovjet típusú szocializmus megreformálhatatlan. A Szovjetunió hatalmi érdekei nem tűrtek meg semmilyen „ideológiai lazaságot”. A magyar forgatókönyv ugyan csődöt mondott, mert a munkás-paraszt kormány létrehozását nem sikerült a nagyon rövid ideig tartó társadalmi ellenállás és az összeesküvők tehetségtelensége miatt megvalósítani, ám a szlovák nacionalizmust ki lehetett játszani a csehekkel szemben és Husák meglovagolva a lehetőséget, a legmagasabb posztra jutott. Húsz éves normalizációba taszította az országot, mely egész generációk életét és világszemléletét torzította, kergette kilátástalanságba.
A Magyar Népköztársaság részt vett ebben a dicstelen hadjáratban. Nyilván a szovjet vezetés azért is ragaszkodott hozzá, hogy ismét egymás ellen fordíthassa a két népet. A magyar hadvezetés – minden internacionalista agymosás ellenére – rögtön észrevette a helyzet veszélyességét. Minden értékelésükben sürgették a Nagyar Néphadsereg kivonását, azzal érvelve, ez a helyzet árt a szlovákiai magyaroknak.
Még egy fintora a történelemnek, hogy pont harminc évvel korábban, Horthy Miklós – akire szokás kígyót-békát mondani – 1938. augusztus 21-én kerek perec megtagadta, hogy a náci Németországgal együtt katonai agressziót hajtson végre Csehszlovákia ellen. Horthy nemet tudott mondani Hitlernek, Kádár Brezsnyevnek nem!
Egy fontos általános tanulsággal zárjuk sorainkat: „A Prágai Tavasz a bolsevizmus abszurditásaiból való vezeklés nélküli felszabadulásnak túl olcsó kísérlete volt. …a nemzeti színpadról kezdtek eltünedezni a sziklaszilárdak és megjelentek az »emberarcú kommunisták«. (…) Szerintük az ötvenes évek, a gyilkolás és mindent pusztítás évei, félreértés vagy a »túlkapások kora« volt az egyébként »mély demokratikus hagyományokkal« rendelkező [csehszlovák] nemzet nagyszerű történelmében. Csehszlovákia a világ köldöke volt és szocializmusa minta Európa számára. (…)
Az ország Vörös Hadsereg általi megszállását 1968-ban nemzeti tragédiának tartották, ám csupán a függetlenség megszűnésének újra megerősítéséről volt szó, mely 1939-ben [ez utalás Cseh- és Morvaország náci megszállására] bekövetkezett. A valóságban ez az esemény a felsőbb igazságszolgáltatás cselekedete volt, lehetőséget nyújtva a nemzetnek valódi újjászületésre, a nemzet hibáinak és bűneinek teljesebb megismerése által, ösztönözve a szocializmus lényegének, a történelem értelmének átértékelésére és felhívást tisztességes ellenállásra a ráerőszakolt renddel szemben. Nem az ország megszállása volt a tragédia, de az a szolgálatkészség, mellyel az általános ellenállás után a nemzet többsége a kommunizmus restaurálásának újra gyorsan alávetette magát.“ – írja az egyik cseh történész. Ehhez tegyük hozzá Miloslav Hauner, cseh hadtörténész véleményét: „A saját függetlenségükért nem harcoló országok közvetve tagadják az állami léthez való igényüket, és a harc nélküli kapituláció, amelyet az egész társadalom elfogad, egyenértékű a primitív szociális létformához való visszatéréssel. Az államtól elveszi alanyi szerepét a nemzetközi politikában, lakosai föladják a polgár statútumát és a fejlődés oly fokára térnek vissza, amelyben a nyájszellem és a túlélés biológiai ösztöne uralkodik.” Csehszlovákia lakossága nem fogott fegyvert és emiatt is ez az állam, „Trianon legszebb rózsája” a múlté.
Augusztus 21-e sem józanította ki a szlovákokat. Néhány éve Eperjesen egy kiállítást rendeztek ezzel kapcsolatosan, melynek címe teljesen hamis. Az apák felszabadítók, a fiúk megszállók! Ezt a teljesen abszurd nézetet 45 évvel ezelőtt is sokan szajkózták. Szégyenszemre állnak városainkban a szovjet emlékművek, emléktáblák hirdetve, a szlovákok nem tudnak szabadulni a kommunista agymosástól. Pedig Márai Sándor a Föld, földben világosan fogalmaz. A szovjet katona „szabadságot nem hozhatott, mert az neki nincs.” Soha nem is volt. 1945-ben is csak a rabtartók váltották egymást.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
