41030

A Határtalan túra elnevezésű tábor keretében összesen csaknem ezer külhoni magyar gyereket várnak az elkövetkező három hétben Zánkára – mondta Nagy Anna, az Erzsébet-program szóvivője. A szóvivő tájékoztatása szerint a 8-15 év közötti gyerekek Romániából, Szlovákiából, Ukrajnából, Horvátországból, Szerbiából és Szlovéniából érkeznek táborozni három turnusban, egy-egy hétre.
Hozzátette: olyan magyar gyerekek számára írták ki a pályázatot, akik vagy magyar nyelvű oktatásban vesznek részt, vagy néptánccsoport, cserkészcsapat tagjaként a magyar kultúrához kapcsolódó tevékenységet folytatnak.
Nagy Anna kifejtette: a többi Erzsébet-táborhoz hasonlóan olyan gyermekek is részt vehetnek a táborban, akiknek erre egyébként nem lenne lehetősége. Jelezte: a tábor önrésze gyerekenként ezer forint. Kitért arra is: minden tábor Zánkán lesz, ahol teljesen felújított épületekben tudják elhelyezni a gyerekeket, akik a strandolás mellett többek között művészeti és sportprogramokon vehetnek részt, és ismerkedhetnek az anyaországgal.
Emellett a táborba érkező külhoni magyar gyerekek prezentációval is készülnek saját településükről, így jobban meg tudják ismerni a többi országban élő kisebbségek helyzetét, körülményeit – mondta az MTI-nek a szóvivő.
Felvidékről több mint 50 településről, mint például Barsbaracska, Beje, Kisudvarnok, Nagykapos, Sajógömör helységből érkeznek gyermekek az Erzsébet-táborba a Határtalan túra pályázat keretein belül.
A 8-15 éves gyermekek egy hetet tölthetnek el Európa legnagyobb gyerektáborában. A Határtalan túra minden csoportja bemutatja saját magyarlakta lakóhelyét, ennek neves szülötteit, kultúráját és mindennapi életét, így a gyermekek nemcsak az anyaországot ismerik meg jobban, de a magyarság szélesebb, teljes Kárpát-medencei hagyományait, múltját és jelenét is – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány.

A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség (SZMCS) is bekapcsolódik az Erzsébet-programba. Cserkészen a Kárpát-medencében címmel az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány hirdetett meghívásos pályázatot táboroztatásra, melyen a Kárpát-medence országaiban, nemzeti kisebbségeiben, szórványaiban élő magyar nemzetiségű, de nem Magyarországon élő gyermekek vehetnek részt.
A felhívásra a szlovákiai, a kárpátaljai, a romániai, a vajdasági Magyar Cserkészszövetség, valamint a Horvátországi Magyarok Zrínyi Miklós Cserkészcsapata és a szlovéniai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet pályázhatott 10 fős gyermekcsoportokkal.
A tábor helyszíne szintén Zánka, ahol a diákok szeptember elején és október végén tölthetnek el hat napot.
Csémi Szilárd SZMCS ügyvezető elnöke a Felvidék.ma-nak elmondta a felvidéki magyar cserkészek előreláthatólag az október végi turnusban vesznek majd részt. “A tábor nagyon jó lehetőséget nyújt a hátrányos helyzetű tagjaink számára, hogy kapcsolatokat építsenek magyarországi testvéreikkel, s hogy megismerkedjenek az anyaországgal” – tette hozzá Csémi Szilárd.
Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”40472,40199,39673″}