41263c

A Magyar Közösség Pártja az oktatásügyben kialakult helyzet kapcsán augusztus 22-én közös tárgyalásra hívta az MKP székházába az illetékes társadalmi szervezetek és a Most-Híd képviselőit. Nyilatkozatot írtak alá.

A tanácskozásra meghívást kaptak a Csemadok, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Szlovákia Magyar Szülők Szövetsége és a Most-Híd párt képviselői.
Berényi József, az MKP elnöke korábban elmondta, elsődleges céljuk egy közös tárgyalási platform kialakítása, amely alapján az érintett szervezetek közösen léphetnek fel egy a szaktárcával folytatott majdani érdekérvényesítő tárgyaláson. A közös fellépéssel szeretnék elérni, hogy az érdekérvényesítő erő ne forgácsolódjon szét, ezért bízik abban, hogy minden érintett szervezet vezetője ill. szakemberei elfogadják a meghívást.
Mint ismeretes a szlovák oktatásügyi tárca takarékossági megfontolásokra hivatkozva a kisiskolák jelentős részének bezárását tervezi. A jogszabály-módosítás többek között olyan minimális osztálylétszámokat vezetne be, amelyek a gyakorlatban az alacsony diáklétszámú vidéki általános iskolák egy részének megszűntetéséhez vezetnének. A tárca mintegy 2 millió eurós megtakarítást vár az intézkedéstől.
A közoktatási törvény jelenleg tárcaközi egyeztetés folyamatában áll, jóváhagyása az ősszel lesz. A közzétett listán 129 iskolafenntartót jelöltek meg, de egyelőre nem tudni pontosan hány iskoláról van szó. A minisztériumi jegyzékben nem szerepel az érintett iskolák közelebbi specifikációja, csupán a településeket sorolja fel.

A tanácskozás után, 11.30 órakor tartottak sajtótájékoztatót, s közölték az alábbi, tanácskozáson elfogadott Nyilatkozatot:
“Mi, a kisiskolák helyzetéről folytatott tanácskozás résztvevői, egybehangzóan elutasítjuk az oktatási minisztérium képviselőinek eljárását, amely során megpróbálnak nyomást gyakorolni az alacsonyabb tanulólétszámuk miatt többlettámogatást igénylő iskolák fenntartóira és igazgatóira, hogy kezdjék meg intézményeik leépítését. Megengedhetetlennek tartjuk, hogy a demokratikus rendszer fontos vívmányát, az önkormányzatiság elvét felrúgva, a helyi társadalom igényeit figyelmen kívül hagyva igyekeznek utat törni egy nem rendszerszintű technokrata döntésnek, amely súlyos következményekkel járhat.
Tudatosítjuk, hogy egy iskola megszűnése nem csupán azt vonja maga után, hogy a tanulók ingázni kényszerülnek. Az iskolától megfosztott falvak lassú leépülésre vannak ítélve. Ezért nyomatékosan kérjük, hogy a helyi választott képviselők dönthessenek egy-egy iskola fenntartásáról, hiszen meggyőződésünk, hogy az ilyen jellegű problémákat nem központilag, hanem helyben kell megoldani, a kistérségi sajátosságok és érdekek figyelembe vételével.
Felszólítjuk a kormány tagjait és a parlamenti képviselőket, hogy ennek biztosítása érdekében vonják vissza a minimális osztálylétszámokra vonatkozó indítványt, amely az eredeti tervezetben nem szerepelt, csupán a tárcaközi egyeztetés során került a törvényjavaslatba. Egyúttal kérjük az oktatási minisztert, hogy ne másfélezer tanító elbocsátása árán próbálja biztosítani a pedagógusbérek emeléséhez szükséges pénzeszközöket.
Tisztában vagyunk vele, hogy össztársadalmi problémáról van szó, az iskolák megszűnése mégis nagyobb arányban érintené a vegyes lakosságú területek oktatási intézményeit. Megítélésünk szerint mindaddig nem múlnak el a kisebbségi iskolákat fenyegető veszélyforrások, amíg az érintettek nem dönthetnek saját ügyeikről. Ezért “A szlovákiai magyarok megmaradásának és fejlődésének alapfeltételei” című dokumentum értelmében egyértelműen kiállunk a kulturális és oktatási önrendelkezés létrehozásának eszméje mellett.
Károsnak tartjuk, hogy az indítvány benyújtására a változások által fokozottan érintett társadalmi csoportokkal való egyeztetés nélkül került sor. Felszólítjuk a minisztériumot, hogy a kisebbségek képviselőivel is egyeztessen az iskolai reform végleges formájáról. Az oktatásirányítás átalakításának bárminemű változtatása az iskolák minőségi munkájának javulása érdekében kell, hogy történjen.
Úgy érezzük, ebben a közösségünk jövőjét nagy mértékben érintő kényes kérdésben kizárólag a közös fellépés hozhatja meg szándékaink sikerét, nem pedig az egyéni vagy pártérdekek szülte kezdeményezések. Ennél fogva felhívunk minden józan gondolkodású egyént, a politikai pártok képviselőit, a szakmai és civil szervezetek tagjait, az iskolafenntartókat, a pedagógusokat és nem utolsó sorban a szülőket, hogy egymást erősítve tegyenek meg minden tőlük telhető lépést a szlovákiai kisiskolák megmentéséért. Ezért támogatjuk mindkét korábban elindított aláírásgyűjtést is.
Végezetül egyhangúan megegyeztünk abban, hogy a tiltakozás mellett szükséges konkrét megoldási javaslatokkal is előállni, melyeket további szakmai tárgyalások eredményeként kívánunk a minisztérium elé tárni.”

A Csemadok nevében Bárdos Gyula, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala nevében Tokár Géza, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége nevében Pék László, a Szlovákia Magyar Szülők Szövetsége nevében Mézes Rudolf, a Magyar Közösség Pártja nevében A. Szabó László és a Most-Híd párt nevében Ožvald Erzsébet és Érsek Árpád írták alá a nyilatkozatot. 

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”41244,41200,41186,41077,41081,41053,40955,40900″}