41160

Az Ung-vidék központjában, Nagykaposon jó ötlet született a fiatal tehetségek felkarolására. Futballakadémiát indítottak, ahol tartalmas időtöltésre szeretnék ösztönözni a fiatalokat.
Felkarolják őket, jó játékosokat szeretnének képezni a tehetséges, arra rátermett fiatalokból.
Négy kategóriában indult a képzés: az előkészítő 5 –9 évesek, fiatalabb tanulók 9 – 12 évesek, idősebb tanulók 12 –15 évesek, az utánpótlás 15 – 18 évesek. Hetven fiatallal indult a képzés. Bárki jelentkezhet az említett kategóriákba tartozók közül, aki szereti ezt a sportot és hasznosan szeretné eltölteni szabadidejét. Jelentkezni a fakapi@fakapi.eu e-mail címen, vagy Kaplár Lászlónál a 0908 69 50 63 ill. Babiak Jánosnál a 0905 822 267 telefonszámokon lehet.
Hetente három alkalommal edzenek másfél – két órát. A futballakadémia kezdeményezője Nagykapos egyik volt futballjátékosa, Káplár László volt. Most a legfiatalabb korosztállyal foglalkozik. Ő azt vallja, hogy nem szabad a fiatal tehetségeket veszni hagyni, a fiatalokat a sport szeretetére kell nevelni. Ezért is jött ez a kezdeményezés kb. két hónappal ezelőtt.
A fociedzések iránt nagy az érdeklődés. 30 – 40 km-es körzetből jelentkezhetnek fiatalok. Jelenleg négy edzővel dolgoznak, akik kreatívak, és szórakozás formájában tanítanak, de szigorúan tartják az edzéseket.
A futballakadémia elnöke, Kačmarik úr a Duna TV Térkép adásának nyilatkozott. Szavai szerint, örülnek a fiataloknak és a kis futballistáknak, valamint a több oldalról jövő segítségnek is. Céljuk javítani az edzések minőségét, ami által jó csapatot hozhatnának létre és kitűnő futballistákat nevelhetnének, ami által sikereket is érhetnének el, amire Nagykapos városa is büszke lehetne majd – teszi hozzá.
Azt is megtudtuk, hogy már Magyarországra is kaptak meghívást az akadémia fiataljai. Az Erdőhorváti Kupát július 27-én rendezték. Az A csapatban: Sárospatak, Tokaj, Erdőhorváti, Nagykapos; a B csapatban: Cigánd, Mezőkövesd, Tája, Királyhelmec játszott. Augusztus 17-én Nagykaposon lesz mérkőzés. 
A cél talán nem is az azonnali győzelem, hanem a lehetőség, tapasztalatcsere, kedvszerzés az ügyes, sportkedvelő fiatalok számára.
További részletek a szlovák nyelvű www.fakapi.eu oldalon, vagy a szintén csupán szlovák nyelvű facebook oldalukon is.

MV, Felvidék.ma