41009

Újabb rovástáblát avattak a Csenkey Baranta tagjai, ezúttal Nagymagyar településen augusztus 3-án. 
A barantások, Molnár Attila vezetésével Csenkén még tavaly avattak először rovástáblát, ahol még Csenke mellett Vajasvatára és Csörgére is került tábla. Majd Illésházán és a hozzá tartozó négy településen Bélvatán, Kismagyaron, Tonkházán és Ronyán állítottak táblát. A sort Csallóközcsütörtök követte. 
A rovástáblák állítói számára fontos, hogy terjedjen az eszme, hogy megismerjék a magyarok az ősi írásukat és visszajöjjön a köztudatba, s kezdjük el újra büszkén használni – vallja Molnár Attila.
A táblaavatás kísérőrendezvény volt. Augusztus 3-án, szombaton a Magyar Közösség Pártja Nagymagyari Alapszervezete a tekepálya udvarán „Bográcsfőző versenyt” szervezett. A találkozó szárvendége Derzsi György volt. A rendezvény keretén belül a Csenkey Baranta Nagymagyarban és Újvásáron avatott rovástáblát.
Nagymagyar Somorjától 14 km-re északkeletre a Felső-Csallóközben fekszik. Nagymagyar (Rastice), Vajasvata (Maslovce) és Újvásár (Nový Trh) falvakat 1960-ban egyesítették. 2011-ben 3571 lakosából 1563 magyar, 1242 szlovák és 649 roma volt. Templomát a Csallóköz legnagyobb méretű szakrális építményei közé sorolják.
További fényképek a Képgalériánkban ITT>>>.
Felvidék.ma