41103

Államalapító Szent István királyunk ünnepe alkalmából a Felvidéken számos helyen kerül sor különböző programokra, ünnepségekre. A programkínálatot folyamatosan frissítjük.

2013. 08. 12-18. – Somorja, augusztus 12-én kezdődött a Szent István Napok Somorján hagyományos rendezvénysorozat, mely változatos, színvonalas programot ígér a hét minden napjára. A koszorúzási ünnepségre augusztus 17-én, 18.00 órától kerül sor. Részletes program itt.

2013. 08. 16-18. – Nagymegyer, Szent István Kulturális Napok – Részletes program itt.

2013. 08. 16 és 19. – Királyhelmec, az államalapítás ünnepe tiszteletére szervezett Szent István napok Bodrogközben című programsorozat rendezvényeire augusztus 16 és 19-én kerül sor Királyhelmecen. Részletes program itt.  

2013. 08. 17. – Búcs,
18.00 – Szent István-napi Kulturális Napok keretén belül jótékonysági rock estet szervez a Csemadok Alapszervezete a Faluház parkjában. Részletes program itt.

2013. 08. 17. – Vajka, immár tizedik alkalommal tartanak Szent István – napot, testvértelepülésük – Leseneistvánd közreműködésével együtt. A műsor keretén belül sor kerül az új kenyér megáldására, koszorúrásra a Vajk emlékműnél és elismert zenészek koncertjére is. Részletes program itt érhető el.

2013. 08. 17. – Dunamocs, 17.00 ünnepi megemlékezés, megnyitót mond Banai Tóth Pál, polgármester (Most-Híd), ünnepi beszédet tart Németh Zsolt, parlamenti államtitkár. Sor kerül az új kenyér megszentelésére és a millenniumi emlékmű megkoszorúzására, valamint Dunamocs és Kocs község testvér települési szerződésének aláírására. Részletes program itt.

2013. 08. 18. – Ógyalla, 15.00rakor a Konkoly téren ünnepi koszorúzás lesz. A Perbetei út (Hliník park) területén fellép a Borostyán együttes, valamint Fekete Sólyom íjász- és jurta bemutatóra kerül sor. Szervező a Csemadok Ógyalla Helyi szervezete. Részletes program itt.

2013. 08. 18. – Nagycétény, 15.00 órakor a római katolikus templomban, Szent István-napi imadélután a Csemadok és a Kútyika Éneklőcsoport szervezésében.

2013. 08. 18. – Nána, a Csemadok Nánai Alapszervezete és a Szülőföldért Polgári Társulás szervezésében, 16.00, Szent István napi megemlékezés a nánai templomban. Részletes program itt.

2013. 08. 18. – Ekel, 9.30 szentmise az Ekeli Szent Ágoston Katolikus Templomban, majd Arany A. László fotókiállítására kerül sor, valamint Orosz Őrs bemutatja az ekeli vasútállomásról szóló könyvet. Este tűzugrásra, Baranta bemutatóra, tábortűzre is sor kerül. Részletes program itt.

2013. 08. 18. – Nagykapos, a Csemadok Nagykaposi Alapszervezetének szervezésében ünnepi műsorral és koszorúzással emlékeznek meg a magyar államalapítás évfordulójáról a helyi Szent István szobornál. Részletes program itt.

2013. 08. 18. – Királyfiakarcsa
, 16.00 szabadtéri szentmise a Cserkészligetben, majd kultúrműsor. Részletes program itt.

2013. 08. 18. – Borsi, 15.30 – felavatják II. Rákóczi Ferenc Nagyságos Fejedelem mellszobrát, valamint sor kerül a III. Új Kenyér ünnepére a Borsi kastélyban. Ünnepi beszédet Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának az elnöke és Balogh Csaba, Magyarország pozsonyi nagykövete mondanak. A szobor mellett átadják a várkastély tetőszerkezetét is Borsi községnek. Szeretettel vár mindenkit a II. Rákóczi Ferenc Polgári Társulás, a helyi önkormányzat és a Csemadok.  Részletes program itt.

***

2013. 08. 19. – Jóka, 19.00, Kultúrház, Mága Zoltán: Hegedűvarázs c. ünnepi koncertje Szent István ünnepe alkalmából. Ünnepi beszédet mond: Berényi József, az MKP elnöke. Részletes program itt.

2013. 08. 19 – Érsekújvár, 18.00 hagyományos Szent István-napi ünnepség, Érsekújvárban a Csemadok székház nagytermében. Részletes program itt érhető el.

2013. 08. 19. – Pozsony, 18.00, Ferences templom, ünnepi szentmise, főcelebránsa és ünnepi szónoka ThDr. Józsa Attila PhD, galántai esperes plébános lesz. Orgonál Ternóczky István.

2013. 08. 19. –  Ipolyság, a Római Katolikus Egyház kezdeményezésére szobrot avatnak az Ipoly-menti városban államalapító atyánk, Szent István tiszteletére. Erre a templom előtti téren kerül sor. Részletes program itt.

2013. 08. 19. – Királyhelmec – Dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke helyezi el a megemlékezés koszorúját Szent István szobránál és tart ünnepi beszédet, melyet színházi díszelőadás követ. A rendezvényt a Lorántffy Zsuzsanna a Bödrogköz Fejlesztéséért Társulás és az MKP Királyhelmeci Helyi Szervezete rendezi.  Részletes program itt
Ezt megelőzően a nemzeti ünnep alkalmából Kassán Czimbalmosné Molnár Éva Magyarország kassai főkonzulja ünnepi hangsóversenyt szervez, melyen szintén Kövér László mond ünnepi beszédet.

***

2013. 08. 20. – Komárom, 16.00 Ökumenikus istentisztelet és ünnepi megemlékezés, kenyérszentelés. A részletes program itt érhető el.

2013. 08. 20. – Szenc
, 17.30, Szent Miklós templom, Ünnepi szentmise

2013. 08. 20. – Réte, 18.00, Szent István templom, a szentmisét követően a templom falán elhelyezett Szent István domborműnél ünnepség és koszorúzás lesz az MKP és a CSEMADOK szervezésében.  Ünnepi beszédet Gujber László, Pozsony megyei képviselő mond.

2013. 08. 20. – Dunaszerdahely, 16.00, Szent István tér, ünnepi megemlékezés, ünnepi szentmise, Dunaszerdahely Város Képviselő-testületének ünnepi ülése, Dunaszerdahely Város díjainak ünnepélyes átadása, Magyar Szolidaritás Tüze. Részletes program itt.

2013. 08. 20 – Perbete, 15.00 ünnepi szentmise a római katolikus templomban kenyérszenteléssel, koszorúzás és családi programok. Részletes program itt.

2013. 08. 20.- Gúta
,18.00, Szent Rozália park, koszorúzással egybekötött ünnepség

2013. 08. 20. – Nyékvárkony, 16.00, ünnepi szentmise a Szent Jakab katolikus templomban. Kultúrműsor a Szent István téren.

2013. 08. 20.- Naszvad, 19.00, római katolikus templom, ünnepi szentmise

2013. 08. 20. – Szentpéter, 18.00, római katolikus templom, az ünnepi szentmise főcelebránsa Mgr. Szalay Gyula ógyallai esperes. Az ünnepi szentmise után lesz az új kenyér megáldása.

2013. 08. 20 – Makranc, 18.00 ünnepi szentmise, amit körmenet követ. Részletes program itt.

2013. 08. 20. – Szepsi, 18.00, Sport Aréna, Szent István-napi találkozó – kötetlen  beszélgetés, főzéssel egybekötve az MKP és a Via Nova szervezésében. Magyar Himnusz, tűzijáték. Részletes program itt.

2013. 08. 20. – Zselíz, 19.00, Magyar Ház Szent István napi találkozó, új kenyér megáldása, Magyar Szolidaritás Tüzének megszentelése.

2013. 08. 20. – Tornalja – a Csemadok Tornaljai Választmánya, a Magyar Közösség Pártjának Járási Elnöksége és Alapszervezete és a Rákóczi Szövetség helyi szervezete augusztus 20-án, kedden Szent István-napi ünnepséget szervez Tornalján. Az ünnepi program 17.00 órakor ökumenikus istentisztelettel indul a római katolikus templomban, ezt követően 18.00 órától megkoszorúzzák a Templom téren található honfoglalási emlékművet. Ünnepi beszédet mond Szögedi Anna polgármester, megyei képviselő. A koszorúzás után baráti találkozóra invitálnak minden emlékezőt a Rákóczi Magyar Házba.

***

2013. 08. 22-26. – Tardoskedd, Szent István Napok – Részletes program itt.

2013. 08. 24. – Kéménd, 14.00, római katolikus templom, szervező: Limonium Gmelinii PT., 10.00 ünnepi szentmise, 12.00 Ebéd, 15.00 Kultúrműsora községi parkban.

2013. 08. 24. – Kosút, az ünnepség 16,00 órakor ünnepi szentmisével kezdődik, majd koszorúzással folytatódik. Részletes program itt.

2013. 08. 24. – Ipolyság, 19.00, Városháza színházterme, Honfoglalás című rockopera. – Részletes program itt.

2013. 08. 24.Détér – Újkenyér ünnepe és megemlékezés Szent István királyra – Részletes program itt.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”41139,41168,41227,41196″}