41172

A kormány a nyári szünet utáni első ülésén jóváhagyta a kisebbségi kormánybiztos és a kormány Emberjogi, Kisebbségi és Esélyegyenlőségi Tanácsa statútumának kiegészítését. A kormánybiztosi hivatal tevékenységének vezetésével, irányításával és ellenőrzésével továbbra is Mária Jedličkovát bízta meg, aki átmenetileg 2013. július 1-jétől látja el ezt a tisztséget.
A kormánybiztos statútumának jóváhagyott kiegészítése biztosítja Jedličková számára az Emberjogi, Kisebbségi és Esélyegyenlőségi Kormánytanácsban való tagságot, mint ahogyan a nemzeti kisebbségek és etnika csoportok bizottsági elnökének hatásköreit is, aki a bizottság üléseinek összehívására jogosult.
A jóváhagyott kiegészítésben arra a tényre reagálnak, hogy az előző kisebbségi kormánybiztos A. Nagy László (Most-Híd) 2013. június 5-ével a tisztségéből való felmentését kérte, aminek a kormány június 12-ei ülésén eleget is tett.
A kormány a szóban forgó ülésén jóváhagyta továbbá a környezetvédelmi tárca jelentését is, amely szerint az elmúlt három évben Szlovákiában több mint 550 új vagy felújított lejtődeformációt észleltek, amelyek mintegy 100 kilométeres autópályarészt és I. osztályú utat, 62 km-nyi vasúti szakaszt, de kőolaj-, gáz- és vízvezetékeket és több mint 30 ezer épületet is érintenek.
Az anyagi eszközök hiányában az elmúlt két évben csak a kármentesítési munkák első szakasza valósult meg azokon a helyeken, ahol a legnagyobb volt a sérülés kockázata, illetve a családi házak veszélyeztetése. A munkálatok 17 helyen valósultak meg, és erre a célra mintegy 5 millió eurót különítettek el.
A környezetvédelmi minisztérium jelenleg 103 olyan helyet tart nyilván, ahol geotechnikai felmérést kell végezni, majd ezt követően elvégezni a földcsuszamlások kármentesítését. Ezek a geológiai munkálatok összességében 16,2 millió eurót vesznek igénybe. Mindeközben az év tavaszi hónapjainak kedvezőtlen időjárási viszonyai következtében a nyilvántartott földcsuszamlások száma állandóan növekszik.

TASR nyomán, dé, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”40943,34783,36402,34009,34361″}