41811

Bugár Béla, a Most-Híd elnöke mai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy pártja ez év végéig gyarapíthatja az Európai Parlament legnagyobb tömörülésének, az Európai Néppártnak a családját. Bugár pártja egy évvel ezelőtt kérelmezte az Európai Néppártba való felvételét, s a napokban a Néppárt delegációja látogatást tett a Most-Híd pártban. „Az Európai Néppárt következő ülésén napirendre kerül, hogy mi lesz a javaslat sorsa. Azt várjuk, hogy a párt vezetése még ebben az évben dönt a felvételünkről” – jelentette ki Bugár.
Az Európai Néppárt 1999 óta az Európai Parlament legerősebb politikai csoportosulása, amely a jobbközép és centrista politikai paletta kereszténydemokrata, konzervatív és más politikai irányzatait tömörít az Európai Unió 27 tagországából. Az Európai Néppárt elnöke a francia europarlamenti képviselő, Joseph Daul. Szlovákia pártjai közül az SDKÚ-DS, a KDH és az MKP tagjai az Európai Néppártnak.

TASR nyomán, dé, Felvidék.ma