41647

A szülőföldhöz való hűség költője, Sajó Sándor születésének 145. évfordulója tiszteletére idén is megrendezi a Palóc Társaság a “Magyarnak lenni: Nagy s szent akarat!” szavalóversenyt.

A Palóc Társaság tizenharmadik alkalommal hirdeti meg a magyar költők hazafias verseinek szemléjét. A magyar vers ünnepére szeretettel hívja és várja a versmondó alap- és középiskolás diákokat az Ipoly mindkét partjáról, továbbá a Felvidékről, Magyarországról, a Délvidékről, Őrvidékről, Erdélyből, Kárpátaljáról, az egész Kárpáthazából.
A versmondóknak egy tetszés szerint választott Sajó Sándor-költeményt valamint a magyar hazafias költészetből egy ugyancsak szabadon választott verset kell könyv nélkül előadni szakmai bírálóbizottság előtt.
A versmondó verseny 2013. november 13-án, szerdán, a költő születésnapján, a magyar nyelv napján lesz szülővárosában, Ipolyságon (szlovák nevén Šahy).
A diákok ellátásáról és megjutalmazásáról a rendező és támogatói gondoskodnak – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke.
A jelentkezőlapot 2013. október 25-ig fogadja a Palóc Társaság a z.urban@paloctarsasag.real-net.sk villámlevélcímen vagy a 991 11 Balog nad Ipľom (Ipolybalog), Kör utca 194. levélcímen.

(Érdeklődni még a 047 / 488 53 13 távbeszélőszámon lehet)

A jelentkezőknek részletes tájékoztatást tartalmazó meghívót küldnek a szervezők.

A jelentkezőlap pályázati naptárunkban ITT érhető el.

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”36540,39144,36483″}