41438

Pavol Paška házelnök kedden megnyitotta a parlament 23. ülését. A képviselőkre gazdag program vár, köszönhető az ellenzéki képviselők aktivitásának is, akik több mint hetven javaslatot nyújtottak be.
Jozef Viskupič, az Egyszerű Emeberek képviselője javasolta, hogy független, azaz nem pártok által delegált tagjai is legyenek a választási bizottságoknak. Igor Matovič és Igor Hraško – ugyancsak az Egyszerű Emberektől – azt szerették volna elérni, hogy a képviselőjelölteknek számot kelljen adniuk valamennyi köztisztségükről. A parlament egyik javaslatot sem támogatta, így nem változnak a 2013. november 9-i megyei választások körülményei. Pavol Frešo a Ľudovít Kaník (SDKÚ-DS) kísérletet tettek arra, hogy a kerületeket hivatalosan is megyéknek nevezzék, azok elnökeit pedig megyefőnököknek, ahogy azt a gyakorlatban általában használják. Ezt a javaslatot sem támogatták a képviselők.

A Most-Híd képviselői javaslatot tettek a fizetős orvosi vizsgálatokkal való visszaélések elkerülésére. Ezt a plénum a második olvasatba utalta.

Figyelmen kívül hagyta a parlament Ivan Gašparovič köztársasági elnök megjegyzését a szerző joggal foglalkozó törvényjavaslathoz, és változás nélkül hagyták jóvá a korábbi törvénymódosítást. Dušan Jarjabek (Smer) hangsúlyozta, hogy a törvényről tárgyaltak a lapkiadókkal, és olyan jogszabályt fogadtak el, amely nekik is megfelel. Az államfő ugyanis azt kifogásolta, hogy a törvény a napilapoknak is a folyóiratokhoz hasonló szerzői jogi védelmet biztosít. Ez többek között azt is jelenti, hogy a monitor-ügynökségnek tevékenységükhöz szükségük lesz a lapkiadó hozzájárulására.

Felvidék.ma