41688

A Kassa Európa Fővárosa 2013 rendezvénysorozat részeként a kassai Terasz-lakótelepen kiállítás nyílt az egyik átalakított hőcserélő-állomáson, a Brigádos utcában. Ez alkalommal az idősebb generáció ötleteit, kreativitását kívánták bemutatni.
A kiállítás szeptember 26-ig tekinthető meg és minden látogató szavazhat az egyes munkákra, tárgyakra.
A kiállítás címe: Minden otthonban (V každej domácnosti). Egy ifjú hölgy, Ľudmila Horňáková válogatta össze a tárgyakat, vagy éppen műalkotásokat, majd be is mutatta őket a szeptember 12-i megnyitóra érkező közönségnek, akik között nagyon sok fiatal volt kíváncsi arra, milyen fantáziával vannak megáldva a tőlük jóval idősebbek, hogy ki mivel veszi magát körül, mit tart fontosnak, hogyan alakítja át a megszokott tárgyakat, mi jellemzi személyiségét.
Rudolf Eiben például szappantartóból készített lámpát, munkatársunk, Balassa Zoltán pedig agyagból készített sakkfiguráit állította ki, melyek alapanyagát saját pincéjében bányászta ki. Alkotásának a”Harc a nőért” címet adta. Nem árulunk el titkokat: aki megnézi, rájön, miért viseli a készlet ezt a nevet.
De láthatók még további lámpák, melyek egyike bevásárló fémkosárból készült. Kiderül, hogy különböző maszkokat, vagy éppen minifákat lehet mindenféle anyagból „növeszteni”. Olyan is van, aki különböző mütyürkéket, műanyagfigurákat gyűjt. Az Unikumos üveg lehet fényképtartó, a csipeszt pedig ajánlatos ruhaakasztóval összeházasítani, s akkor sálakat akaszthatunk föl rá egymás mellé.
Az egyes kiállító személyek elmesélték, miképpen valósították meg ötletüket, mi késztette őket, hogy alkotásaikat elkészítsék. A tárlaton ezeket a történeteket vissza lehet hallgatni.

További fényképek a Képgalériánkban ITT>>> tekinthetők meg.

Felvidék.ma