41866

Az izsai Bokros Panzióban tartotta a Magyar Közösség Pártja a komáromi járásban működő alapszervezeteinek és polgármestereinek találkozóját. Az összejövetelen a közelgő megyei választásokról, az elmúlt fél évben elvégzett munkáról és az elkövetkező hónapok tennivalóiról egyeztettek a megjelentek.
A baráti hangulatú munkamegbeszélésen az alapszervezet képviselői kézbe vehették a párt megyei választási programjának munkaváltozatát – tájékoztatta portálunkat Petheő Attila járási elnök, aki a tanácskozásra az MKP megyei elnökjelöltjét, Tomáš Galbavýt is meghívta. 
Galbavý a találkozón úgy fogalmazott: végtelenül megtisztelő, hogy a személye körül – a megyei választások történetében először – összefogtak a jobbközép politikai pártok. A novemberi választások tétje nagy, hiszen a megye hatásköre sem jelentéktelen: dönt a kultúra támogatásáról, hozzá tartozik a közutak javítása, a szociális létesítmények fenntartása, tárgyal a tömegközlekedésről, az oktatás- és egészségügy fejlődéséről, nagy szerepet játszik az árvízvédelemben és a határontúli együttműködésekben is – hangsúlyozta az MKP által támogatott megyei elnökjelölt.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”41850″}