lipsic-daniel02

Az Új Többség – Egyezség elnöke, Daniel Lipšic a jövő évben is befagyasztaná az alkotmányos tényezők béreit. A pártelnök mai sajtótájékoztatóján kijelentette, amennyiben a képviselői fizetéseket nem fagyasztják be, a honatyák bére az átalányjuttatásokkal együtt fejenként mintegy 800 euróval lenne nagyobb, a béreik befagyasztása azonban egy év alatt 3,2 millió euró megtakarítást jelentene az államnak.
„A válság kirobbanása óta szokványos volt, hogy a béreket befagyasztottuk. Szimbolikus gesztus ez, a szolidaritás megnyilvánulása azokkal szemben, akik elveszítik a munkájukat” – mondta. Mivel az év végéig már csak egyetlen betervezett rendes parlamenti ülés van hátra, hogy a módosítás a jövő év elejétől érvénybe léphessen, rövidített eljárásban kell azt megszavazni. Ezt azonban csak a kormánykabinet javasolhatja. „A kormány gyakran színleli az együttérzést. Azokban az időkben, amikor a kormány hagyja, hogy a nevetséges bérekért dolgozó egészségügyi nővérek tiltakozásuk jeléül a Kormányhivatal épülete előtt sátorozzanak, amikor garantálja a háztartásoknak a legdrágább gázszolgáltatást, a képviselők havi 800 euróval lennének gazdagabbak. Ami ma Szlovákiában az átlagbér” – figyelmeztetett.
Lipšic ezért még a mai nap folyamán benyújtja a parlamenti iktatóba a bérekről szóló törvény módosítását, amely befagyasztja a képviselők és más alkotmányos tényezők fizetéseit az ez évi szintre. „Ha majd a kormánynak lesz pénze a nővérek vagy a tanítók fizetésemeléseire, akkor majd sor kerülhet az alkotmányos tényezők fizetéseinek emeléseire is” – fűzte hozzá az ellenzéki képviselő.
Legutóbb tavaly év végén fagyasztották be az alkotmányos tényezők béreit. A törvénymódosító javaslat akkor 140 szavazattal ment keresztül a törvényhozáson, az idő szűke miatt akkor is rövidített eljárásban, hogy 2013 januárjától már érvénybe léphessen. A bérek befagyasztása akkor első ízben a bírók béreit is érintette. A bérek befagyasztása a bírókon és a parlamenti képviselőkön kívül a köztársasági elnök, a miniszterek, a Számvevőszék elnökének és alelnökének és a főügyész bérét is érintette. Nem emelték az átalányjuttatásokat sem.

TASR nyomán dé, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”31645,31634″}