42296

A somorjai Kis Csali és Nagy Csali Gyermek-néptáncegyüttesek a VII. Eszterlánc Szlovákiai Magyar Gyermek Néptáncfesztiválon arany sávos minősítést kaptak. Az együttes idén ünnepli megalakulásának 35. évfordulóját. A Csali 1978 szeptemberében alakult meg a Csemadok somorjai helyi szervezete mellett. Megalakulása óta résztvevője a legkülönfélébb versenyeknek, fesztiváloknak, ahonnan mindig komoly elismerést jelentő díjakkal tér haza.
Az együttes jelentősége nem merül ki csupán a hagyományok megőrzésében, továbbadásában, de a gyerekek és fiatalok értékítéletének fejlesztésében és a szlovákiai magyarok kultúrájának ápolásában is nagy szerepet játszik. Nagyon fontos szerepet vállal továbbá a somorjai magyar közösség fejlesztésében és összetartó erejének növelésében is.
Az együttes jelenleg két korcsoporttal működik és munkájában több mint 100 gyermek vesz részt. Az óvodások és az alsó tagozatos kisiskolások a Kis Csali Gyermek Néptáncegyüttest látogatják, melyet 1981 óta vezet kitartó lendülettel Valacsay Franciska óvónő.42296 1
A Nagy Csali tevékenységében a 10-14 évesek vesznek részt, vezetőjük Nagy Myrtil és Füzék György.
Az öttagú Csali Zenekar, mely Hideghéty Jenő vezetésével működik, szintén szerves része a nagy múltú együttesnek. Tagjai a Művészeti Alapiskolában tanuló fiatal zenei tehetségek.
A legutóbbi Eszterlánc – Szlovákiai Magyar Gyermek Néptáncegyüttesek Országos Fesztiválján a Csali mindkét csoportja, a Kis és Nagy Csali is arany minősítést nyert.
Az együttes idén ünnepli megalakulásának 35. évfordulóját s e szép évfordulót december 20-21-én egy rendezvénysorozattal kívánja megünnepelni – árulta el Nagy Myrtil. 
December 20-án 09.00 órától Korpás Éva és a Csali koncertje zajlik az alapiskolák számára, 16.00-tól a Kuttyomfitty Társulat Betlehem csillaga c. műsora és karácsonyi kézműves játszóház várja a gyerekeket a helyi Művelődési Központba. December 21-én, 17.00 órától az ünnepi gálaestre kerül sor. Nagyon sok szeretettel várnak mindenkit.

Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”41989,37170″}