42041

Elhunyt Wilfried Martens volt belga miniszterelnök, az Európai Néppárt (EPP) elnöke. “Kivételes államférfi volt, akinek politikai pályáját a kereszténydemokrata és a jobbközép politikai értékek, illetve az európai integráció gondolatának következetes képviselete jellemezték” – közölte az MKP.
A flamand kereszténydemokrata politikus 77 éves korában lokereni családi házában hunyt el súlyos betegsége után október 9-én.
Martens 1979 és 1992 között csaknem folyamatosan – 1981-ben nyolc hónapos megszakítással – kormányozta Belgiumot, összesen kilenc különböző összetételű kormány élén. Miniszterelnöki tevékenységének nagy részére a belgiumi népközösségek – a holland nyelvű flamandok és a francia ajkú vallonok – közötti feszültség kiéleződése nyomta rá a bélyegét. E feszültség miatt gyakorlatilag képtelenség volt stabil koalíciókat összeállítani, “ahányszor eleredt az eső, annyiszor bukott a kormány” – járta a szólás akkoriban.
Martens vezetése alatt a kereszténydemokrata, jobbközép irányultságú Európai Néppárt a legnagyobb és legbefolyásosabb európai “politikai család” szerepére tett szert. Ennek a jelentősége azzal párhuzamosan növekedett, ahogyan az Európai Parlament egyre komolyabb szerepet kapott az unió intézményrendszerén belül.
Martens az elmúlt években egyre többet betegeskedett, idén augusztus végén keringési problémákkal szállították kórházba.
Életpályája során Martens elévülhetetlen érdemeket szerzett az európai integráció elmélyítésében, a nemzetek közötti együttműködés erősítésében és Európa újraegyesítésében – állapította meg közleményében az Európai Parlament magyar néppárti képviselőcsoportja. “Wilfried Martens Magyarország és a magyar nép barátjaként rendszeresen tett látogatást hazánkban, és különös figyelemmel kísérte Magyarország sorsát. Halálával Belgium és Európa meghatározó államférfit, Magyarország igaz barátot vesztett el” – olvasható a közleményben.
Az Európai Néppárt Joseph Daul francia politikusra, az EPP európai parlamenti (EP-) frakcióvezetőjére ruházta át az EPP elnöki teendőinek ellátását.

MKP: Egy értékes ember távozott42040
A Magyar Közösség Pártja mély szomorúsággal értesült a hírről, miszerint október 9-e éjjelén, 77 éves korában elhunyt Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke.
“Wilfried Martens kivételes államférfi volt, akinek politikai pályáját a kereszténydemokrata és a jobbközép politikai értékek, illetve az európai integráció gondolatának következetes képviselete jellemezték. Pályafutása során Belgium kormányfőjeként (1979-1992), az Európai Néppárt elnökeként (1990-2013) és a Néppárt európai parlamenti frakcióvezetőjeként (1994-1999) páratlan politikai tapasztalatra tett szert. E tapasztalata pótolhatatlan veszteség az egész Európai Néppárt számára, amely elnöksége idején Európa legbefolyásosabb politikai szerveződésévé nőtte ki magát.  
A Magyar Közösség Pártja és a kelet-közép-európai tagpártok számára gyakorlatilag Wilfried Martens jelentette a Néppártot, hiszen politikai nyitottságával, országaink iránti elkötelezettségével a kezdetektől fogva motorja volt tagpártjaink európai struktúrákba való integrálódásának.
Wilfried Martens politikai hagyatékát folytatjuk, emlékét megőrizzük. Családjának külön levélben nyilvánítunk részvétet. Nyugodjon békében!” – áll az MKP közleményében.
A fotó (Oriskó Norbert felvétele) 2012. február 17-én készült W. Martens pozsonyi látogatása során, amikor a belga politikus az MKP székházában Berényi József pártelnökkel együtt sajtótájékoztatót tartott.

Felvidék.ma