42206

Párkányban 2013. október 10-13-a között 467. alkalommal rendezték meg a hagyományos Simon-Júda vásárt.
Pénteken és szombaton a Magyar Közösség Pártja helyi, járási és országos tisztségviselőivel is találkozhattak az érdeklődők. A vásáron jelen voltak az MKP megyei képviselőjelöltjei is, Szigeti László, az Országos Tanács elnöke, Farkas Iván országos alelnök, Hugyivár Imre megyei képviselő, aki a járási elnökség tagja is. Az MKP tisztségviselői főként olyan témákról beszélgettek a járókelőkkel, amelyek leginkább problémát jelentenek a mindennapokban.
Szombaton délután ellátogatott a vásárba Tomáš Galbavý közös megyei elnökjelölt is. Az MKP sátrában mindenkit szeretettel láttak, ahol frissítővel kínálták az odalátogatókat. A vásáron számos árus és kézműves kínálta portékáját. S természetesen volt lacipecsenye, sült kolbász, murci, a szórakozást pedig a körhinták biztosították minden korosztály számára.

42206a42206a42206a42206a