42224

A kassai református templomban koncertet tartottak október 19-én, szombaton a KassaÉRT (Kassa – Északkeleti Reformátusok Találkozója) rendezvénysorozat keretében, melynek első része június közepén zajlott. A 17 órakor kezdődött hangversenyen részt vett Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke és Ábrám Tibor, ugyanennek az egyházkerületnek a főgondnoka, Fazekas László a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke, Koncsol László volt főgondnok, az Evangélikus Cseh Testvér Egyház teljes vezetése és a szlovák reformátusok képviselői. Jelen volt Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország főkonzulja.
Fazekas püspök megnyitójában elmondta, meg kívánják mutatni Kassa sokszínűségét. Most magyarok, csehek és szlovákok vannak jelen. Egymás mellett rendeltetett élnünk. Így meg kell szoknunk egymás közelségét, kultúráját, álmait. Ez az örömteli sokszínűség lehetővé teszi, hogy egymást szolgáljuk. Majd csehül is megismételte üdvözlő szavait és ünnepélyesen megnyitotta a hangversenyt.
Ábrám főgondnok elmondta, a Felső-magyarországi Pedagógus Műhely ezalkalommal Kassán tanácskozott, melyre 161 pedagógus érkezett. Arról tárgyaltak, miképpen lehet a magyar református identitást megőrizni. Ahogy Wass Albert írta: „Míg Isten a mi menedékünk/ és hűség minden fegyverzetünk,/ addig félnünk nem szabad:/ mert a gyökér, az megmaradt!” Szívünk szeretetével őrizzük és erősítsük gyökereinket. Majd angolul ismételte meg szavait.

A kassai szlovák református gyülekezet Calvin János Kórusa, mely 2006-ban létesült, adott elő három egyházi éneket. Orgonán Szakál Gábor kísérte őket.
Kovács Márton operaénekes következett, akit Nyéki Miklós, a kassai konzervatórium zenetanára kísért zongorán. Ők Antonín Dvořák Bibliai dalok c. ciklusból az V.-et és VII.-et adták elő.
A Cantate Domino (Énekeljetek az Úrnak), a Firesz (Fiatal Reformátusok Szövetsége)  énekkara 2007-ben vette föl ezt a nevet. 1997-ben alakult Ágh Tibor népdalgyűjtő vezetésével. Karnagyuk Süll Kinga egyházzenész. Aranykoszorús minősítést értek el. Zsoltárfeldolgozásokat adtak elő. A közönség vastapssal jutalmazta őket.
A kétórás műsor legnagyobb részét a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa töltötte ki. Az együttes 1964 novemberében alakult. Ma a kórus vezetője és egyik karnagya Józsa Mónika, a magyarországi vendégkarnagy Tóth Árpád zeneszerző. Műsoruk végén Tóth Árpád – Koncsol László: Csontok c. a capella rekviemjét mutatták be.
Az előadás után Koncsol vallott róla, hogyan is született ez a mű. Éva nővére, aki nyolc évvel volt idősebb nála, zongora mellé ültette. Majd három évig Sárospatakon tanult, ahol zenetanára Bach műveit szerettette meg vele. Ott már orgonához is ülhetett. De azután átevezett az irodalom vizeire.

Ebben a művében szüleinek kívánt emléket állítani. Apja, aki lelkész volt, a közeli Telkibányán született. Majd az első világháború után Felsőláncon szolgált, később Deregnyőn, ahol ő is megszületett. Édesanyja 1946-ban Budapesten kizuhant a villamosból és szörnyethalt.
Lassan-lassan érlelődött meg benne e mű megalkotása. Rengeteg lemezt vásárolt és partitúrákat is. Verdi Rekviemje hallgatása közben kezdett derengeni e mű megírásának igénye, mely az emberiség szenvedéséről szól. Műve ökumenikus jellegű. Tóth Árpád a szöveget olvasva zenében gondolkodott. Ezt a művet a budai Mátyás-templomban is bemutatták.
Majd Hecht Anna, a kórus elnöke köszöntötte a jelenlevőket. A karnagyoknak, szólistáknak és vendégeknek, valamint szervezőknek az énekkar két CD-jét adta ajándékba. A karnagyok és szólisták virágcsokrot is kaptak.
A műsort Fekete Vince, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház főgondnoka vezette nagy hozzáértéssel. Mindenki telt szívvel megy el, mert amit hallottunk sokáig fog rezonálni lelkünkben és szívünkben – mondotta. – Áldás békesség, Istennek dicsőség!
A pedagógusok kórusa vasárnap még föllépett a premontrei templomban és a Szent Erzsébet-székesegyházban mise keretében. Pénteken, október 18-án meg Vass Dániel fényképkiállításának megnyitóján énekeltek.
A szerző képei megtekinthetők képgalériánkban.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma