42109

Egy preindusztriális társadalomban a nagyszülők nem tudják átadni az unokáknak tudásukat, tapasztalataikat, mert fiatalon távoznak az élők sorából. Folytatjuk a szeptember 19-20-ai kassai konferencia előadásainak ismertetését.

Egy városban a gyerekszám alacsony, így nem tudják szinten tartani a lakosság számát. Ezért életbe vágóan fontos a bevándorlás – mondta Granasztói György professzor (ELTE, Bp.) – összegezve a 15-16. sz.-i demográfiai helyzetet Felső-Magyarország fővárosában. Előadása Kassa város újkori népesedési viszonyai európai összehasonlításban címet viselte. A demográfiai összetétel nagyjából az európai városokéval azonos. Benne a magyarok, németek, szlovákok (a 16. sz.-ban!?) és többiek békében éltek, hiszen ebben a korszakban etnikai, vagy kulturális ellentétek, különbségek nem léteztek, és semmilyen szerepet sem játszottak. A család működése minden nyelvcsoportnál azonos volt. Ha vagyonos családok költöztek be az Alföldről, pillanatok alatt beilleszkedtek, megtalálták társadalmi helyüket és viselkedésformájukat. Az őt követő előadó, Az egyik hozzászóló vitatta Granasztói megállapítását, mely szerint a források nem minden esetben tüntették föl a gyermekek teljes számát. Pl. az 1549. évinek tartott forrásban felsorolják a kisgyerekeket és gyermekeket is. A városokban általában az egyke divatozott, jóval kevesebb volt a két, vagy három gyermek. Ebben a forrásban csak egy esetben említi, hogy nyolc gyermek élt egy családban.
Marie Marečková, brünni egyetemi tanár előadásában Kassa közép-európai kapcsolataival foglalkozott a kora újkorban. A város sikeresen transzformálódott és igazodott a változásokhoz. A színvonalas előadás zavaró momentuma volt, hogy következetesen a „kelet-szlovákiai” városok történelmietlen fogalmát használta a felső-magyarországi megjelölés helyett. Ezek a városok a művészet és műveltség fókuszai voltak, s a településen belül is kiegyenlítették a különbségeket. De a polgárság differenciált réteget képezett. A 17. sz. demográfiai lemaradást hozott Észak- és Dél-Európához képest.
A települések Közép-Európában általában sűrű hálót alkottak, nem úgy, mint Angliában (14 település/100 km2) és Franciaországban (5-7/100 km2). Ez befolyásolta az iparosodást. A sűrűbb településhálózat miatt, az iparosodás falun, vagy elővárosban ment végbe, így ez nem vonta maga után a migrációt, úgy ahogy ma ismerjük. Ezért az iparosodás folyományaként nem növekedett a városi lakosság száma úgy, mint Nyugat-Európában. Kassa, Eperjes, Lőcse középnagyságú városoknak számítottak. A szociális struktúra kontinuitása megmaradt, a polgárság közepes gazdagságúként jellemezhető. Nem olyan nagy vagyoni ellentétek alakultak ki, mint Nyugat-Európában. De a városi szegénység meghatározó réteget alkotott.
Krakkó jelentősége, mint európai kereskedelmi központnak, 1630 után csökkent. Az export a Balkán felé tolódott el. A lengyel nemesek számára a borszállítás biztosította a gazdasági hátteret. A 16. sz.-ban Kassa a borkereskedelem központja, majd a többi város szerepe nőtt meg ezen a téren. 1630-ban Krakkó kiszállt a borkereskedelemből. Már nem a tokaji, hanem a soproni és dunántúli borok iránt nőtt meg a kereslet (Szentgyörgy, Bazin). 1670 után Eperjes és Besztercebánya vitt vezető szerepet e téren. Ez összefüggött az étkezési szokások változásával, amikor a könnyű borokat részesítették előnyben. Így a morvaországi borok keletje is megnőtt.
A polgári társadalom nyitott. Németek és szlovákok (!?) települtek be a városokba. „Szlovákia bekapcsolódott az európai kultúrába” – hangzott egy további csúsztatás. Eperjesen 1667-ben megnyílt az evangélikus kollégium. A lakosok többsége több nyelven beszélt és ismerte a latint. Magas kulturális színvonal jellemezte e városokat, a lakosság egy ötöde az értelmiségi réteghez tartozott (főleg papok, tanítók), miközben stabil gazdasági háttérrel rendelkeztek. A diákok külföldi egyetemeket látogattak (Wittenberg), azoknak magánstipendiumot adtak. Magánkönyvtárak létesültek. A polgári és jogi tudat megszilárdult. Ezek a városok protestáns emigránsokat fogadtak be (Sziléziából, Csehországból). Az akkori építészet, művészet és zene széles kulturális hatása mindmáig érezhető.
Ez nemcsak Kassa és Eperjes, hanem Európa egy darabjának története is.
Zdzislaw Noga, krakkói egyetemi tanár Kassa és Krakkó kapcsolatát boncolgatta a 16. sz.-ban, melyet a Baltikum befolyásolt. A kapcsolat külterjes volt. Kassa privilegizált helyzetben élt. Sok mindenben monopóliummal rendelkezett. A Hanza-városoknak és Krakkónak is tiszteletben kellet tartaniuk a kassaiak jogait. Rajtuk keresztül kellett kereskedniük. A Kassán élő krakkói kereskedőkre akár vagyonelkobzás, vagy halál várt, ha nem vették figyelembe ezeket a jogokat. Később magas vámmal sújtották őket. Ha a kereskedő letért a meghatározott útról, az átjárót lezárták, áruját elkobozták. Egy konkrét esetben később az illető kereskedő áruját visszakapta. De hiába interveniált bárki is a királynál, az megerősítette a város privilégiumát.
Megint csak zavaró volt hallani, hogy az előadó a „mai Szlovákia és Magyarország közötti kereskedelmet” említette.
Kassa borral kereskedett. Akár több, mint 1000 hordót is szállított. Ősszel vették és tavasszal szállították. A krakkói királyi udvar nagy vásárlóként volt jelen. A másik fontos árut a réz képviselte, mely összekapcsolódott az ólommal. A 16 sz.-ban új kereskedelmi utak létesültek. Besztercebánya és Körmöcbánya rézbányáit a Thurzó-Fugger család birtokolta. Megnőtt az ólom iránti kereslet is. Ez utóbbit a lengyel bányák nyújtották és azt a Királyi Kamarán keresztül lehetett vásárolni. De Kassa végülis elveszítette monopóliumát.
A textil, a só (Wieliczka, Bochnia) és a mezőgazdasági termékek (pl. szilva) szintén gazdát cseréltek. A szoros kapcsolat felvirágoztatta a kereskedőtársaságokat. Viták és pereskedések természetesen elkerülhetetlenek voltak. A krakkóiak és kassaiak szoros személyi kapcsolatokat ápoltak a kereskedelem okán. Több krakkói család telepedett le Kassán. Nemcsak kereskedőket találunk köztük, hanem mesterembereket is. A krakkói egyetemet legalább egy tucat kassai diák látogatta. Mind bakalareusok lettek, néhányan a magiszteri és professzori fokozatot is elérték. Krakkó és Kassa jobban ismerte egymást, szorosabb volt a kapcsolatuk a 16. sz.-ban, mint ma.
Iulia Capros, a kisjenői (ma: Chișinău) egyetem tanára a kassai diákok létszámát vizsgálta az egyetemeken a 15-17 sz.-ban – a tények és számok tükrében. A középkorban nem volt lehetősége egy diáknak, hogy itthon tanuljon. A hazai egyetemek nem maradtak meg sokáig. Így a kassaiak is csak külföldi egyetemen szerezhettek felsőfokú végzettséget. A nagyobb egyetemek nagyobb kereskedővárosokban létesültek. Gyakran közrejátszottak a regionális kapcsolatok. A 14-17. sz. között, a peregrináció virágkorában a humanizmus, a reneszánsz, majd a reformáció eszméje terjedt. 1552-ben egy kassai diákot vettek föl Prágába.
1530-ig 278 diák lett külföldön egyetemista, 240 diák 1530-1660 között. A létszám a demográfiai helyzet függvénye volt. A 15. sz.-ban stabil volt a demográfiai helyzet. A török megjelenése nagy problémát okozott a diákoknak. Így a beiratkozott hallgatók később nem érték el a 15. sz.-i értéket.
Az első időszakban a krakkói egyetem mutatkozott vonzóbbnak, a bécsinél. 1406 diák végzett a krakkói egyetemen. 1530-ban 151 kassai diák tanult Krakkóban, ez a háromszorosa volt a bécsinek. A prágai adatok nem teljesek, így pontos számot nem lehet mondani. Az előadó öt kassait talált, ami azt jelenti, affinitás azért létezett. A németországi egyetemek ebben a korszakban nem voltak népszerűek a kassaiak körében. Csak három diákról tudunk. Az olaszországi egyetemek érdekesebbnek mutatkoztak. Oda a domonkosok és nemesek mentek. Ezek voltak a legdrágábbak. Mégis Padovában két kassait, Perugiában egyet, Sienában kettőt találunk. A diákok zöme gazdag családból származott és 14 évesen iratkoztak be.
A második korszakban (1530 után), a helyzet változott. Az összlétszám 83 beiratkozott diák. Szinte senki sem megy Krakkóba. Ott csak kettőt találunk. Akkor már Németország a cél. 28-an tanulnak Wittenbergában és 37-en a többi német egyetemen (Königsberg /ma: Kalinyingrád/, Salzburg, Strassburg). Az egyetemek zöme lutheránus, de akad kálvinista, és katolikus is. Hivatalos szinten a kálvinizmust a városok nem támogatták. Németalföldre kálvinista diákok jártak. Az 1544-es alapítású königsbergi egyetem Kassa szempontjából Wittenberg helyére lépett. Ide 9 személy iratkozott be. Két kassai diák Angliába is eljutott (Cambridge, Oxford). Ezek az egyetemek nagyon magas színvonalat képviseltek. A diákok csak egy-egy évet töltöttek ott el, mert magasak voltak a költségek. Később megalapították a kassai egyetemet, de 6 diák akkoris a grazi egyetemre jelentkezett. A kassai egyetem megalakulásával (1660) egy új időszak kezdődött az egyetemlátogatások történetében.
Ivan Chalupecky, német gyökerekkel rendelkező lőcsei levéltáros a Pentapolis városainak (Kassa, Lőcse, Bártfa, Eperjes, Kisszeben) viszonyát vette górcső alá, melyre úgy az együttműködés, mint a viták jellemzőek voltak. A Pentapolis több századon át fennmaradt. Az kapcsolta őket össze, hogy szabad királyi városok voltak. Lőcse a szepesi jog alapján intézte önkormányzati ügyeit, a többi a budai, ill. kassai jog alapján.
A monográfiákban az Ötvárosnak eddig csak nagyon kevés helyet szenteltek. A 15. sz. elején alakult ki, miután az érintett települések szabad királyi városok lettek. 1412-ben Kassán közös tanácskozást tartottak. 1683-ban Késmárkkal bővült a szövetség, így Sexapolitana néven működött tovább. Később Debrecen és Újbánya is tagja lett.
A szövetség fő feladatának a jogvédelmet tartotta. Politikai-jogi, gazdasági kiváltságait védte. Bizonyos mértékben bírói szerepkört is betöltött. Közösen léptek föl Kisszebenben, amikor 1440. február 25-én a királynő iránti hűségüket deklarálták. 1571-ben 20 pontban foglalják össze közös álláspontjukat. 1588-ban meg hat pontban. Az első kimondja, az augsburgi hitvallást fogadják el. Továbbá megerősítették, egymást fogják segíteni. Azután többször évente is üléseztek, először Kassán, de a többi városban is. A 15. sz. végén Kassával került ellentétbe a többi város. Emiatt nem Kassán üléseztek. Kassa ekkor a törökök elleni harc központja és a kamara székhelye lett.
Hogyan zajlottak a gyűlések, azt a jelentésekből tudhatjuk. Rendszerint az üdvözlés után a program került napirendre. Mivel a követek kötelesek voltak jelenteni, így jelentős írásos anyag maradt. Sok esetben a királyhoz fordultak. Mivel az utazás drága mulatság volt, így összefogtak és közösen léptek föl. Elküldték egymásnak a király dokumentumait, és egyeztettek a védelem, a céhek, vagy adófajták ügyében. Ahogy láthattuk, vallási kérdésekkel is foglalkoztak. Bírósági funkciót is elláttak. Természetes, hogy viták és ellentétek is felmerültek, mivel Lőcse és Kassa lerakati joggal rendelkezett. 1495-ben az ellentétek miatt, Lőcse panaszt emelt Kassára. A kereskedők útvonala, a textilgyártás és a vászonfehérítés miatt. Ezt nem sikerült rendezni. Ezek a kérdések több figyelmet érdemelnének.
Mária Fedorčáková, az eperjesi egyetem oktatója Kassa és a felső-magyarországi városok középkori jogi, társadalmi és gazdasági kapcsolatait vizsgálta. Nem elszigetelt jelenségről volt szó. Az individuális fejlődés ellenére a kapcsolatok interakciója működött az egész régióban. Sárosban és Szepesben is. Sok jogi, gazdasági kapcsolatot sikerült feltárni, Kassa és Bártfa kapcsolatai révén. Fény derült arra is, miképpen működött a városi adminisztráció. A 15. sz.-ban a tárnoki városok közé tartoztak (a továbbiak: Buda, Pest, Sopron, Pozsony, Nagyszombat, Eperjes) s ezen keresztül a budai jogra hivatkoztak. Kassa és Bártfa örvendhetett a kamarahaszon által biztosított jövedelemnek és a szabad bíróválasztásnak. E két város a 14. sz.-ban gazdasági jelentőségű jogokat szerzett, melyeket külön nem kellett említeni, mert már szokásossá váltak. Egy részüknek reprezentációs jellege is volt, de az „elit társaságba” jutottak. E jogokat gyakorta megsértették, de akkor a királyhoz fordultak.
A városi adminisztráció a polgárok érdekeit szolgálta. A tanács tagjainak hallgatási kötelessége volt. Ha valaki ezt megsértette, pénzbírság várt rá. Majd konkrét esetet említett. A büntetést rendezték, de az illetőnek soha többé nem volt szabad kétségbe vonnia a döntéseket, mert máskülönben lefejezik. Nem tudjuk, hogy ki hozta a döntést – mondta az előadó -, de az elsőfokú városi bíróság autoritását bizonyította. Kassa minden jel szerint másodfokú bírósági instanciaként szerepelt. Ennek tisztázása további kutatást igényel. Ebből is látszik, Kassa fontos szerepet játszott a környező városok életében.
A befejező résszel lezárjuk a konferencia előadásainak ismertetését.
A szerző képriportja megtekinthető itt.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”41962″}