41932

A Magyar Közösség Pártja Országos Elnöksége pénteki, október 4-i ülésén külön programpontban tárgyalt a rozsnyói Šafárik Gimnázium magyar osztályának ügyéről. A döntés alapján az MKP Országos Elnökség felszólítja az illetékes megyei képviselőket, hogy nyújtsanak be a gimnázium magyar osztályára vonatkozó határozatmódosítási javaslatot. (Az MKP képviselője ebben a kerületben a Rozsnyói járásból Szöllös János, aki 2001-től megyei képviselő, a 2005-ös választások után pedig alispánná választották. A Tőketerebesi járásból Furik Csaba és Kopasz József van a megyei önkormányzatban.)
Az MKP Országos Elnöksége indítványozza, hogy a határozatmódosítási javaslatot Szacskó Gézával, a Most-Híd megyei képviselőjével együtt terjesszék elő, mivel az MKP-s képviselők mellett ő is megszavazta a határozatot, amely a magyar tanítási nyelvű osztály megszüntetését rendelné el. 
A középiskolák első osztályai számának meghatározásáról augusztus 26-án szavaztak a Kassa Megyei Önkormányzat képviselői. A határozatot 38 igen, 2 nem és 7 tartózkodással fogadták el. Az általános érvényű rendelethez készített indoklásban olvasható, hogy Rozsnyón a három kért osztály helyett csak kettőt engedélyeznének, és a magyar tanítási nyelvű osztály megszüntetését javasolják.
“Az MKP Országos Elnöksége levonja ebből az esetből a személyi konzekvenciát, ezt a járási és a kerületi szervekkel együttműködve teszi meg a jövő hét folyamán” – tájékoztatta a Felvidék.ma-t az MKP sajtóosztálya.
Vasárnap, október 6-án az MKP Kassa megyei kerületi tanácsa, hétfőn, október 7-én pedig az MKP Rozsnyói járási elnöksége tart ülést, ahol meghallgatják az iskola vezetését és a megyei képviselőket is. 
Korábban Jozef Matis, a gimnázium igazgatója a Felvidék.ma-nak elmondta: a rozsnyói iskola magyar osztályainak kérdése a magyar szülők kezében van. “Ha megfelelő létszámú gyerek jelentkezik az első osztályba, a megyei hivatal iskolaügyi osztálya elkészíti a javaslatot a kivétel megtárgyalására.”
Burdiga Pál, Rozsnyó polgármestere, a Most-Híd Országos Elnökségének tagja is tárgyalt a Kassa megyei iskolatanács elnökével a rozsnyói gimnázium magyar osztályának megmentéséről. A tárgyaláson, amelyen részt vett az érintett gimnázium igazgatója és igazgatóhelyettese is, született meg a megegyezés, miszerint, ha a 2014/2015-ös iskolaévben lesz magyar osztály a rozsnyói gimnáziumban, amennyiben a diákok száma eléri a 15 fős létszámot.
“A Most-Híd kiemelt fontossággal kezeli minden létező magyar oktatási intézmény megmentését, ezért a Most-Híd parlamenti képviselői úgy döntöttek, egy alapot hoznak létre, amelyből éves ösztöndíjat biztosítanak azoknak a diákoknak, akik rozsnyói gimnázium magyar osztályába jelentkeznek” – közölte a Most-Híd sajtóosztálya.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”41896,41884″}