42003

Két jelentős esemény lesz október derekén Somorján. Október 13-án Deák László ad orgonahangversenyt a Nagyboldogasszony templomban, október 14-én pedig egy délvidéki színház mutatkozik be a kultúrházban.


Deák László orgonatanulmányait Baróti Istvánnál kezdte, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem orgona tanszakán Gergely Ferenc
42003anövendékeként diplomázott 1991-ben. A következő évben zongora szakon is megszerezte művészi diplomáját. Tanára Jandó Jenő volt.
Tudását Párizsban tökéletesítette tovább a Conservatoire Perfectionnement osztályában Marie-Louise Langlais-nál. Kiváló professzorok számos mesterkurzusán vett részt.
1991 óta a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola orgonatanára, 2002 októberétől pedig a Pesti Ferences Templom orgonistája.
Több nemzetközi zenei verseny díjnyertese. 1993-ban a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Orgonaverseny II. díját, egy évvel később – 1994-ben – Franciaországban a Chartres-i nemzetközi orgonaverseny II. díját kapta az interpretációs kategóriában. 1998-ban a Pretoriában (Dél-Afrika) megrendezett 1. Nemzetközi Orgonaverseny III. helyezettje valamint különdíjasa lett. 1999-ben a biarritzi (Franciaország) André Marchal orgonaverseny I. díjasa. Ugyancsak 1999-ben Párizs Város Nemzetközi Orgonaversenyének győztese, valamint különdíjasa.
Magyarországon kívül számos európai országban vendégszerepelt (Ausztria, Szlovákia, Lengyelország, Románia, Bulgária, Németország, Franciaország, Spanyolország, Luxembourg, Olaszország, Finnország), ill. rangos fesztiválokon lépett föl; többek között a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, a Chartres-i, a Bourges-i, Auxerre-i Roquevaire-i, Bordeaux-i és a Ravennai orgonafesztiválon. Több XX. századi francia mű magyarországi bemutatója fűződik nevéhez.
Deák László a somorjai Nagyboldogasszony templomban október 13-án, vasárnap 18.00 órakor ad orgonahangversenyt.

42003b
Másnap, október 14-én a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház lép fel Somorján. Siposhegyi Péter : Halottak Napjától Virágvasárnapig című darabját viszik színre, a dramaturg és rendező Andrási Attila.

A megtörtént eseményekre és egy szabadkai magyar polgár naplójára támaszkodó darab a maga nemében egyedülálló. Trianonról, a Délvidék szerb bekebelezéséről, majd 1941-es felszabadításáról szól. Életszerű és -szagú mestermunka, amely megmutatja erényeinket és esendőségünket, nemzeti karakterünk napos és árnyékos oldalát egyaránt.
A címválasztás nem véletlen: 1918 őszén, halottak napján vonultak be a szerb megszállók Kosztolányi városába, majd 1941 tavaszának virágvasárnapján tértek vissza a honvédek egyszerre zokogó és nevető, táncoló, ujjongó szabadkai polgárok ezreitől köszöntve.
Mindez Szabadka és a Kárpát-medence egyik legjobb magyar színészgárdájának tolmácsolásában.

Mindkét eseményre szeretettel várják az érdeklődőket.

Felvidék.ma