41968

A Csemadok Felsőszeli Alapszervezete 2013. szeptember 27-én valósította meg a Rozmaringok III. Országos Találkozóját a helyi művelődési házban. E nagyszabású rendezvény előzménye az a tény, hogy a Csemadok központi adattárából a farnadi Asszonykórus tagjai Nagy Ella segítségével öt évvel ezelőtt azt ötlötték ki, hogy jó lenne összehozni azokat a kórusokat, éneklő- és tánccsoportokat, akik a Rozmaring nevet viselik és az ország déli területein működnek az anyanyelvi kultúra terjesztése érdekében.
Az ötletet hamarosan tettek követték, s 2009-ben megvalósult az első ilyennemű találkozó Farnadon. Az első fesztivál nagyszerűen sikerült, s ennek hatására két év múlva a folytatás a keleti régiókban kelt életre, mégpedig Abaújszinán, ahol a Rozmaring Hagyományőrző Népdalkör és a Rozmaringsarj Népi Táncegyüttes vállalta a házigazda szerepét.

Azon a találkozón a felsőszeli éneklőcsoport is részt vett, s az ottani felejthetetlen élmények hatására megígérte a következő fesztivál megszervezését.
Így 2013 első féléve a szervezéssel telt. A Csemadok Felsőszeli Alapszervezete vezetősége úgy tervezte, hogy a keleti régiókból ideutazó csoportoknak minél több érdekességet tudjon bemutatni az itt élők életéből, szokásaiból.
2013. szeptember 27-én, pénteken délután érkeztek a csoportok. Abaújszina, Bacska, Hárskút, Farnad, Sáró, Nagyölved, Szímő és Tardoskedd énekesei, táncosai jöttek el a találkozóra. A hazai éneklőcsoport vendége volt még a felsőszeli Mátyus tánccsoport is.
Mintegy 180 ember vett részt a színes felvonuláson az alapiskolától a művelődési házig. A parkban elültették a három rozmaringot, ami a találkozót jelképezte. A közös éneklés rozmaringos dalokkal folyt egészen a kultúrházig, ahol a vezetőség pogácsával és pálinkával fogadta az énekeseket. A fiatalok pedig feltűzték a rozmaringos jelvényt a dalosoknak.
Kísérőprogramként a díszteremben kiselőadásokat tartottak az alapiskola helyi értékeket felkutató diákjai, Varga Ákos a mák termesztéséről és felhasználásáról tartott előadást, Kiss Virág és Perleczky Réka pedig a hagyományos szüreti ünnepségről számolt be. Az emeleti kisteremben Takács Mihály régész nyitotta meg a néprajzi kiállítást, melyen az egykori szeli családok életének egy-egy szeletét láthatta az érdeklődő.
Este fél hétkor kezdődött a gálaműsor, melyet Mészáros Magdolna, a felsőszeli éneklőcsoport vezetője, a szervezet elnöke nyitott meg. Hangsúlyozta a népdalok összetartó erejét, az együtténeklés felemelő hatását, majd Sütő András gondolatát idézte, mely szerint amíg egy nép énekel, messzire hallatszik, hogy létezik.
Ezután következett a gálaműsor, melyben a hazai Rozmaring vegyes éneklőcsoport mutatkozott be először. Majd a férfi kar felsőszeli gyűjtésű betyár- és katonadalokat adott elő.
A műsor további részében az abaújszinai együttes kalotaszegi táncokkal lépett színpadra. A közönség vastapssal köszöntötte őket. Ezt követte a farnadi asszonykórus, majd a nagyölvedi vegyes éneklőcsoport. A műsor alatt a közönség is együtt énekelt a szereplőkkel. Legmesszebbről a bacskai női kar érkezett, a Bodrogközből, egészen az ukrán határtól. A legszebb vidékről, a Csermosnya völgyéből érkezett a hárskúti vegyes éneklőcsoport. Gömöri népdalcsokorral és katonadalokkal örvendeztették meg a közönséget. A szímői női kart a citerások is elkísérték. Nem hiányoztak a sárói énekesek sem. Összeállításuk nagy sikert aratott. Vendégszerepelt még a tardoskeddi vegyes éneklőcsoport, hangszerkíséretes bemutatkozásuk elnyerte a jelenlevők tetszését. Együtt énekelt az egész művelődési ház. A jó hangulatú műsort a felsőszeli Mátyus táncegyüttes fellépése zárta a gömöri táncokkal.
A kétórás műsor konferálója Szalai Gyöngyike volt.
A gálaműsor fináléjában a csoportvezetőket a szervezők felhívták a színpadra, s ott kis emlékkosárral kedveskedtek a vendégeknek. Közben ők is átadták a hazaiaknak szánt ajándékaikat.

A színpadon levő díszlet címadó dalát,  a “Szagos a rozmaring…” kezdetűt közösen elénekelve ért véget a Rozmaringok III. Országos Találkozója Felsőszeliben.
A vacsora után kötetlen éneklés, szórakozás következett.
A találkozó kitűnő hangulatban zajlott. Valamennyi szereplő a közös éneklés közben örömmel hallatta hangját. Az együtténeklés olyan boldogságforrás, melyet szóval nehéz megmagyarázni, azt át kell érezni.
Eljöttek Felsőszelibe a Rozmaring nevet viselő népdalkörök, hogy egymást jobban megismerjék. Azonban más küldetésük is volt: az elődeinktől örökölt magyar népdalkincsnek a továbbadása, a hagyományok ápolása, hogy ébren tartsák a népdalok szeretetét, s ezáltal erősítsék a magyarságtudatot és az összetartozást. E nemes elgondolás szerintem megvalósult, s lelkiekben feltöltődve tértek haza a csoportok.
A keleti régióból érkezett csoportok másnapi programja is változatos volt. Kora délelőtt a falu nevezetességeit tekintették meg, majd részt vettek a hagyományos szüreti felvonuláson. A Csemadok az utóbbi évtizedben rendszeresen megszervezi a lovasbandériummal és feldíszített kocsikkal a szüreti felvonulást, melyet este bál követ. Szept. 28-án szintén énekelve haladt a menet a falu közepére, ahol a vendégek is énekeltek egy-egy csokrot, ill. táncoltak. Fellépett a hazai Mátyus tánccsoport is. Ezután a borbíró vezetésével végigjárták a falut és meghívták a lakosokat az esti bálba.

A rozmaringos csoportokat Mészáros Magdolna vezetésével a felsőszeli éneklőcsoport a régió bemutatására invitálta. Taksonyon keresztül Galántára mentek az Esterházy-kastélyhoz. Éppen nyitott kapu napját tartottak, tehát a csoport körülnézhetett a felújítás alatt álló épületben. Majd Kodály Zoltán szobrához sétáltak, ahol közösen elénekelték az “A csitári hegyek alatt…” kezdetű népdalt. Útjukat folytatva Deákiba értek, ahol a katolikus templom történetét Hajdú Irén nyugalmazott történelem szakos tanár mesélte el. A sok érdekesség után a “Boldogasszony anyánk” kezdetű himnikus énekkel búcsúztak a dalosok a történelmi falaktól.
A szemet-lelket gyönyörködtető látnivalók után a testi táplálékra is sor került. A tartalmas két nap után búcsút vettek egymástól a csoportok, s a bacskaiak megígérték, hogy két év múlva ők hívják meg a többieket a következő találkozóra az ország legkeletibb csücskébe.
Köszönet minden éneklő- és tánccsoportnak, hogy elfogadták a meghívást és fellépésükkel szebbé tették a találkozót, továbbá köszönet a támogatóinknak, segítőinknek, akik munkájukkal mellénk álltak. E dicséretes összefogás sikere abban rejlik, hogy mindenki érezte, erős akarattal és hittel megvalósítható a legnehezebb feladat is.

Képgalériánk itt tekinthető meg.

Mészáros Magdolna, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”41644,30206″}