Vámbéry Ármin (1832–1913) a magyar turkológia megalapozója, a magyarországi keletkutatás egyik úttörője volt. Képgalériával frissítve!
A legtöbb lexikonban Dunaszerdahely szerepel szülőhelyeként, nyilván arra is hivatkozva, hogy maga Vámbéry is ezt a várost említi születése helyeként Küzdelmeim c. emlékiratában, noha ugyanebben a könyvben arról is olvashatunk, hogy Wamberger Hermannként a Pozsony melletti Szentgyörgyön látta meg a napvilágot.
Az 1990-es évek második felében lelkes dunaszerdahelyi lokálpatrióták elhatározták, hogy méltó emléket állítanak ennek a kiváló férfiúnak, aki gyermekkorát ebben a városban töltötte és később is annyira ragaszkodott hozzá, hogy megtette szülővárosának. A lelkesedés nyomán fokozatosan kibontakozó Vámbéry-kultusznak kézzel fogható eredményeit is szemügyre vehetjük a Csallóköz fővárosában: két iskola viseli a nevét, a róla elnevezett téren helyezték el a mellszobrát, amelyet gyakran megkoszorúznak a helyiek és az ide érkező látogatók, vendégek is.
A dunaszerdahelyi Vámbéry-kultusz egyik fő célkitűzés Vámbéry tudományos életművének újbóli közzététele és ebben mindenképp fontos szerepet játszott Hodossy Gyula, a Lilium Aurum kiadó igazgatója, aki nemcsak megszervezte ezeket a konferenciákat, hanem előteremtette a különböző kötetek megjelentetéséhez szükséges pénzt, továbbá elindította a Vámbéry emlékét ápoló Katedra földrajzi versenyt is. Idővel megalakult a nagy tudós és utazó emlékét ápolni hivatott Vámbéry Polgári Társulás is, amelynek legnagyobb horderejű tette volt a Nemzetközi Vámbéry Konferencia–sorozat elindítása.
2002 óta minden esztendőben megrendezik ezt a szakmai tanácskozást, ahol elsősorban magyarországi és felvidéki keletkutatók: turkológusok, iranisták, az arabisztika művelői, iszlámtörténészek, közel-kelet szakértők tartanak előadásokat és folytatnak szakmai vitát. Ezek az összejövetelek – mint azt többen is megfogalmazták az évek során – a magyarországi orientalisztika talán legjelentősebb, sőt némi túlzással azt is mondhatnánk, hogy egyetlen rendszeres fóruma, mivel Magyarországon nem akad kutatóműhely, amely hajlandó lenne felvállalni a szervezés sok vesződéssel járó feladatát, de némi malíciával azt is mondhatnánk: a különböző, egymással gyakran vitatkozó–rivalizáló orientalista iskolák képviselőinek összeterelését. Dunaszerdahelyen az ilyesmivel nemigen törődnek, bár tény, hogy az utóbbi időben egyre nagyobb problémát okoz a szükséges anyagiak előteremtése. Hiszen nemcsak a szervezésről, a messziről érkezett előadók elszállásolásáról van szó, hanem annak a konferenciakötetnek a megjelentetéséről is, amely az előző évi tanácskozás szerkesztett előadásait tartalmazza.
Sajnos éppen a Vámbéry-centenárium esztendejében nem sikerült a konferencia kezdetére megjelentetni ezt a kiadványt, amit a résztvevők egy kissé csalódottan vettek tudomásul. Történt ez annak ellenére, hogy a város és a pozsonyi magyar nagykövetség is közreműködött a szervezés sikeres lebonyolításában.
Az idei, 2013. október 3–5. között Dunaszerdahelyen megtartott XI. Nemzetközi Vámbéry Konferencia szervezői ezúttal is egy Vámbéry idézetet választottak mottóul: Európából Ázsiába, és vissza ismét. Ezek a kiragadott szavak akkor kapnak igazán értelmet, ha visszahelyezzük őket az eredeti mondatba: „Mint méh virágról virágra szállva, – úgy szállnak gondolataim Európából Ázsiába, és vissza ismét, egyik országból a másikba”.
A kiemelkedő tudós életének rövid summázata is lehetne ez a megállapítás, hiszen 1857-től kezdve egészen 1913. szeptember 15-én bekövetkezett haláláig hol személyesen, hol pedig képzeletben, tanulmányainak, könyveinek írása közben számtalan alkalommal bejárta ezt a hatalmas térséget, amely Londontól egészen Szamarkandig húzódik és különböző kultúrák és nyelvek terepe.
A korábbi konferenciáktól eltérően az idén – tekintettel a tudós halálának 100. évfordulójára – jóval több előadás foglalkozott Vámbéry személyével is, és mint kiderült, van még jó néhány olyan fehér folt az életrajzában, amelyet az újabban előkerült dokumentumok alapján lehetne végleg eltüntetni. Mára már az is egyértelművé vált, hogy a nagy magyar Ázsia-utazók, mint Kőrösi Csoma Sándor, Stein Aurél vagy éppen Vámbéry Ármin bizonyos értelemben az angol érdekeket képviselték munkásságukkal, sőt Vámbéryról remek inkognitója ellenére sokan tudták Közép-Ázsiában is, hogy valójában európai.
Ezzel kapcsolatosan csupán két előadásra utalnék. Papp Sándor turkológus Vámbéry eddig ismeretlen leveleire bukkant Isztambulban és ezek alapján pontosabban behatárolható egyebek mellett az az időszak, amikor a nevét Wambergerről végérvényesen Vámbéryra változtatta. Sárközy Miklós iranista viszont azokról a dokumentumokról: levelekről, feljegyzésekről számolt be, amelyekre Vámbéry kisebbik unokájának, az USA-ban 1998-ban, 91 éves korában elhunyt Vámbéry Róbertnek a hagyatékában bukkantak. Vámbéry Róbert az 1920-as évektől kezdve a modern német színházi élet egyik ismert alakja volt, Kurt Weil és Bertold Brecht művésztársa, aki 1933-ban kényszerült származása miatt elhagyni Németországot. Az 1920-as évek berlini színházi világával foglalkozó John Fuegi színháztörténész 1993 táján ismerkedett meg Vámbéry Róberttel, aki végül egy seregnyi dokumentumot hagyott rá, és ezek közül kerültek elő az addig ismeretlen levelek és egyéb iratok, fényképek, amelyekből kiderül, hogy Vámbéry Ármint milyen személyes kapcsolatok fűzték a brit uralkodói család tagjaihoz. Ezeket az érdekes, eddig ismeretlen dokumentumokat Sárközy Miklós is áttanulmányozta és minderről egy hosszabb tanulmányt is készül írni.
A mostani konferencián elhangzott 20 előadást természetesen nem ismertethetjük, de néhányról talán érdemes legalább egy-két mondatban említést tenni. Dr. Kiss László orvostörténész egy XVII. században élt pozsonyi polgár, Auer János Ferdinánd (1640–1698 k.) naplóját mutatta be. Az akkor 23 esztendős fiatalember 1663-ban, Érsekújvár közelében esett török fogságba és csak 1674-ben szabadulhatott váltságdíj ellenében. A naplóban leírja viszontagságos utazását Budáról egészen Isztambulig, ahol évekig a hírhedt Héttoronyban is raboskodott.
Ezt a kéziratot 1874-ben a pozsonyi evangélikus líceum könyvtárában találta meg az intézmény egyik professzora, Harmath Károly, majd Lukinich Imre szerkesztésében könyv formájában is napvilágot látott 1923-ban. Sajnos azóta nem sokan foglalkoztak sem a művel, sem annak írójával, sőt maga Hazai György turkológus professzor, akadémikus, a Vámbéry Polgári Társulás most leköszönt elnöke is először hallott erről a könyvről, amelynek magyar fordítása már régóta időszerű volna, hiszen autentikus és szinte egyedülálló leírással szolgál az 1663-ban Budán, Nándorfehérvárt vagy Isztambulban uralkodó állapotokról.
Keller László turkológus a mai törökországi helyzetről tartott nagyon érdekes és elgondolkoztató előadást. A napi sajtó és az elektronikus médiumok kissé egysíkúan és nem is mindig a lényegre fókuszálva számolnak be a közel-keleti eseményekről, másrészt mind az újságírók, mind a politikusok hajlamosak bizonyos sztereotípiák szerint megítélni a helyzetet.
Törökország jelenlegi miniszterelnökéről, az immár 10 éve hatalmon lévő Reccep Erdoganról megtudhattuk, hogy bár tehetséges politikus, egyre inkább autokratikus rendszert szeretne megteremteni országában, ahol egyre nagyobb az ellenszenv iránta. A térséget jól ismerő előadóval beszélgetve azt is megtudhattam, hogy a szíriai polgárháború hátterében is valójában a török miniszterelnök nem mindig követhető ambíciói állnak.
Üde színfoltja volt a konferenciának Bujna Zoltán gépészmérnök programon kívüli előadása arról a 107 napos, egyszemélyes kerékpáros expedícióról, amely lényegében Vámbéry Ármin harmadik keleti utazásának nyomvonalát követte egészen Szamarkandig, sőt azt még meg is toldotta a Pamír-hegységbe történt kiruccanással.
Bujna Zoltánt először még mint egyetemistát ismerhettük meg, amikor 2005-ben 80 nap alatt kerékpáron végig ment Vámbéry első keleti utazásának nyomvonalán, majd erről egy könyvben is beszámolt. Ez a mostani vállalkozása még izgalmasabb volt és természetesen az utazás során sok váratlan helyzettel kellett szembesülnie és számos nehézséget kellett legyőznie. Ezekről már az interneten is olvashattak az érdeklődők, de várhatóan egy fényképekkel bőségesen illusztrált könyv is megjelenik karácsonyra erről a mostani egyszemélyes expedícióról.
A XI. Nemzetközi Vámbéry Konferencia résztvevői is lerótták kegyeletüket a nagy tudós emléke előtt. A dunaszerdahelyi Vámbéry téren található Vámbéry mellszoborhoz számos szervezet és intézmény helyezte el koszorúját. Hájos Zoltán Dunaszerdahely polgármestere ebből az alkalomból méltatta a nagy tudós érdemeit és egyúttal sajnálattal állapította meg, hogy Vámbéry eredeti szülőhelyén, Szentgyörgyön nem talált megértésre azzal a kezdeményezésével, hogy közösen helyezzenek el egy Vámbéry-emléktáblát a városban.
A tanácskozást megtisztelte jelenlétével Balogh Csaba Magyarország szlovákiai nagykövete is, aki Fülekről hazafelé tartva állt meg Dunaszerdahelyen csütörtök délután.
Mint minden Vámbéry konferencia alkalmával, az idén is átadták a Vámbéry-díjat, Lipcsey György dunaszerdahelyi szobrászművész alkotását. A Vámbéry Tudományos Kollégium tagjai által adományozott kitüntetést ezúttal Apor Éva iranista, az MTA Keleti Könyvtárának nyugalmazott főigazgatója vehette át. Az idén első ízben Vámbéry-emlékérmeket és okleveleket is kiosztottak.
A díjazottak között a Vámbéry hagyományok ápolását segítő pedagógusok és közéleti személyiségek voltak, mint pl. Fibi Sándor, a dunaszerdahelyi Vámbéry Alapiskola nyugalmazott igazgatója, Pázmány Péter korábbi és Hájos Zoltán jelenlegi dunaszerdahelyi polgármester, valamint Bujna Zoltán, aki most már két Vámbéry-expedíció hőseként vehette át az emlékplakettet és az oklevelet.
A konferencia résztvevői a jól elvégzett munka tudatában vettek búcsút Dunaszerdahelytől. Krónikásként azonban kissé szomorúan kell megállapítanom, hogy bár nem zártkörű rendezvényről volt szó, a helybeli értelmiségiek nagyon csekély érdeklődést mutattak az előadások iránt. Ez nem új keletű jelenség.
Évek óta tapasztalom, hogy például a dunaszerdahelyi pedagógusokat ez az esemény teljesen közömbösen hagyja, pedig sok olyan információ hangzik el a tanácskozásokon, amelyeket jól hasznosíthatnának oktatói munkájukban is. Bízzunk benne, hogy a következő konferencián majd velük is találkozhatunk.
Az eseményről készült képeket megtekinthetik képgalériánkban.
Lacza Tihamér, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”41631,40234,35921,41613,41582″}
