42923

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is tartalmas előadásokkal megtöltött estéken sok ismerettel és élménnyel gazdagodhatnak mindazok, akik részt vesznek a Lorántffy Zsuzsanna a Bodrogköz Fejlesztéséért Társulás rendezvényein.

Ez évben „A nemzeti kultúra fontossága” címen szervezett királyhelmeci művelődési esték első alkalma november 28-án, csütörtökön volt a helyi Városi Művelődési Központban. A 17:00 órai kezdéssel megrendezett esten Pásztor István, a Lorántffy Zsuzsanna a Bodrogköz Fejlesztéséért Társulás elnöke köszöntötte az est meghívott előadóit, Gyulai Éva történészt, egyetemi tanárt, Pregitzer Fruzsina színművészt, valamint minden jelenlévőt.
Pásztor hangsúlyozta, hogy ennek a mostani, de a közeljövőben még három alkalommal tervezett művelődési estéknek a lényege a nemzettudat erősítése.
Az est első részében Gyulai Éva történész, a Miskolci Egyetem tanára, muzeológus tartalmas előadását hallhatták a jelenlévők „Történelmi személyiségek, mint a magyar kultúra részei Bethlen Gábor képmásai” címmel. Előadásában főleg arra törekedett, hogy bemutassa, hogyan látták a kortársai Bethlen Gábort.
Majd „Uram, nem látta Magyarországot?” – címen, Pregitzer Fruzsina színművész, a nyíregyházi színház színészének irodalmi estjét, vers- és énekelőadását hallgathatták az est résztvevői.
Majd e rendezvénysorozat első estjének befejező része Bodrogköz szülöttének, a város itt lakó fiatal tehetségének, Mátyás Hudák Katalinnak az Aranyhermelin című versesköteténe bemutatása volt.
Pásztor István, a Lorántffy Zsuzsanna a BFT elnöke, aki egyben a könyv felelős kiadója is, elmondta, hogy a szinte gyerekkora óta írogató fiatal írónő legfőbb vágya volt, hogy versei könyv alakban is megjelenjenek, ami most sikerült is a Lorántffy Zsuzsanna a BFT kiadásában.
A társulás elnöke azt is elmondta, hogy a jövőt illetően szeretnék a Bodrogközben élő, ill. itt született fiatal tehetségeket felkarolni. Ezek közül most első volt Mátyás Hudák Katalin, akinek e most bemutatott verseskötetét olvasva – amit az est folyamán a Lorántffy Zsuzsanna a BFT jóvoltából minden jelenlévő ajándékba megkapott – az ő belső világa tárul majd az olvasó elé.
A művelődési esték következő alkalma 2013. december 5-én /csütörtök/ 17.00 órai kezdettel lesz ugyancsak a királyhelmeci Városi Művelődési Központban. Bővebben ITT>>>

MV, Felvidék.ma
További fényképek a Képgalériánkban ITT>>>.

{iarelatednews articleid=”42840″}