42804

A nemzeti kultúra fontossága címmel tart rendezvénysorozatot a Királyhelmeci esték keretében a királyhelmeci Lórántffy Zsuzsanna a Bodrogköz fejlesztéséért Társulás. A Polgári Magyarországért Alapítvány támogatásával megvalósuló rendezvénysorozat négy időpontban zajlik, tartalmas, gazdag előadásokkal és neves előadók részvételével.
A rendezvénysorozat első részére e hét csütörtökén, november 28-án kerül sor 17.00 órai kezdettel. Az est keretében az érdeklődők meghallgathatják Pregitzer Fruzsina magyarországi előadóművész „Uram, nem látta Magyarországot?” c. irodalmi estjét, majd Gyulai Éva történész, egyetemi tanár „Történelmi személyiségek, mint a magyar kultúra részei – Bethlen Gábor képmásai ” címmel tart előadást, illetve sor kerül az est keretén belül Mátyás Hudák Katalin Aranyhermelin c. verseskötetének bemutatására is.
A rendezvénysorozat második estjére december 5-én kerül sor úgyszintén 17.00 órai kezdettel. Az est keretén belül Pozsgai Zsolt író, színházi rendező „A nemzeti öntudat újra a magyar irodalom történetében” c. előadását láthatják, majd Lux Ádám budapesti színművész (Új Színház) előadói estjét hallgathatják meg az érdeklődők a magyar nyelv szépségeiről.
A rendezvénysorozat harmadik estjének keretében december 13-án 17.00 órai kezdettel Szörényi László irodalomtörténész, egyetemi tanár előadása hangzik el „Weöres Sándor, elhagyott versek” címmel a költő eddig ki nem adott költeményeiről. Az estet Szarvas József budapesti színművész (Nemzeti Színház) előadói estje teszi még hangulatosabbá „Gondolatok a tündérkertből” címmel.
A nemzeti kultúra fontossága c. rendezvénysorozat ez évi negyedik része 2013. december 18-án valósul meg, 17.00 órai kezdettel, melynek keretében dr. Medvigy Endre irodalomtörténész „Nyírő József, a temetetlen székely író” címmel tart előadást, az előadás során közreműködik dr. Szabó András előadóművész. Az est további részében a Bodrogközi útikönyv – történelmi kalauz – Cestovný sprievodca Medzibodrožím kétnyelvű rendhagyó útikönyv bemutatójára kerül sor, a kötetet dr. Tamás Edit, a Sárospataki MNM Rákóczi Múzeum igazgatója ismerteti. Majd az est zárásaként Jenei Gábor budapesti színművész (Madách Színház) előadói estjére kerül sor, „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország” címmel.
Valamennyi rendezvény a királyhelmeci Városi Művelődési Központban valósul meg, amelyekre szeretettel vár minden érdeklődőt a szervező, Lórántffy Zsuzsanna Társulás.

A meghívót Eseménynaptárunkban is megtalálják ITT>>>.

dé, Felvidék.ma