42743

Nagymegyeren tartotta a megyei választások második fordulójának Nagyszombat megyei kampányzáró rendezvényét az MKP november 20-án. Berényi József elnökjelölt mellett ismét kiállt Onrej Dostál, az OKS elnöke.
Mint ismeretes, Berényi József,a  Magyar Közösség Pártjának elnöke a Polgári Konzervatív Párt hivatalos elnökjelöltjeként is indult – és jutott a november 23-i második fordulóba – Nagyszombat megyében.
A nagymegyeri kultúrházban tartott kampányzárón Néveri Sándor polgármester köszöntötte a telt házas közönséget. A kultúrműsorban fellépett Mága Zoltán hegedűművész, Südi Iringó táncostársaival, valamint Vadkerti Imre is rockénekes is.

“Nagy lépést tettünk előre annak érdekében, hogy a magyar párt és a magyra képviselet továbbra is erős maradhasson. Nem csak Nagyszombat megyében, hanem az ország egész területén. Nagy feladat van magunk mögött, és nagy feladat áll előttünk, hiszen a sikert le kell fordítani a mindennapi élet nyelvére. Bízom abban, hogy sikerünk egyik oka az volt, hogy reális programmal álltunk elő. Amit ígértünk, megvalósítható, kivitelkezhető, hiszen az a megyesi hatáskörökön belül található. Tizenegy képviselővel már most ott vagyunk a megyei önkormányzatban, és bárhogy is alakul a második forduló eredménye, megkerülhetetlenek vagyunk, ha bárki is kormányozni akar a megyében, és ez óriási eredmény Amit ígértünk, azt meg is fogjuk valósítani.
Nem okoz gondot elmondanom azt, hogy Tibor Mikušsal civilizált vitát sikerült folytatnom az elmúltkét hétben. Nem támadtuk egymást, hanem a hatáskörökön belül vitattuk meg, ki hogy képzeli el a jövőt. Azt hiszem, erre felfigyelt egész Szlovákia.
Ezért volt számunkra az, hogy Nagyszombatban Szlovákia miniszterelnöke tulajdonképpen azt mondta, hogy Nagyszombat megyében ne legyen magyar az elnök. Ez a kijelentés visszavisz bennünket a kilencvenes évek közepébe, hiszen voltak magyar miniszterek és államtitkárok ebben az országban, akik közmegelégedéssel végezték a munkájukat. Robert Fico veszélyes lépést tett ezzel, nem gondolva azzal, hogy úgy kell kormányozni, hogy mi, magyarok itt vagyunk. igenis jár nekünk, hogy szerepet kapjunk az ország irányításában” – mondta többek között beszédében Berényi József. “A szombati választások tétje az, hogy a miniszterelnökkel szemben fogalmazzuk meg önmagunkat. Civilizált válaszokat kell adnunk a nem civilizált támadásra” – tette hozzá.
Az MKP elnökjelöltje a Csallóköz és Mátyusföld szinte valamennyi nagyobb lélekszámő településén győzött az első fordulóban, azonban éppen Nagymegyeren nem így történt. Ezért is választották ezt a  várost a kampányzáró helyszínéül. Berényi örömét fejezte ki, hogy a most folyó küzdelemhez a Most-Híd is biztosította a támogatását. “Ez a választás most nem a pártszimpátiáról szól, hanem példát lehet mutatni a többségi nemzetnek” – mondta.

Ondrej Dostál elmondta, két okból is támogatták Berényi elnökjelöltségét. Egyik a pártnak, az MKP-nak szól, a másik pedig Berényi személyének, akit több mint húsz éve jól ismer. “Szlovákiában igenis lehet magyar megyeelnök! Szavazzanak a 2. körben Berényi Józsefre!” – hangsúlyozta az OKS elnöke az MKP kampányfinisén.

42743a42743a42743a42743a42743a42743a42743a
on, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”42728″}