42768

A Nyitrai kerületben van esély a politikai szín megváltoztatására. Ezt talán még a vak is látja, vagyis mindenki. Éppen ezért is érdemes megemlíteni R. Fico felszólítását a választások kapcsán, amely (megye)határtalanul célozta meg a szlovák szavazókat.
Beleértve a kijelentés helyszínéül választott Nagyszombat mellett lévő Nyitra megyét is. Érdekes, hogy a “kutyából nem lesz szalonna” miniszterelnök úr Besztercebánya megyében és Kassán “megengedi” a magyar szavazóknak, hogy a SMER-SD jelöltjei voksoljanak. Még örül is neki, hiszen a magyar szavazatokat a Maňka, vagy Trebuľa urak kapják.
Felettébb elfogadhatatlan viszont számára, ha Nagyszombat megyében a szlovák polgárok akár az MKP-s magyar jelöltre, Berényi Józsefre szavaznának, vagy Nyitra megyében a nacionalisták támogatását élvező Belica helyett, mondjuk Galbavýt támogatnák, akit az MKP is és a Most-Híd is hivatalosan támogat (magyarul: a magyarok is szavaznak rá).
Ezek után el ne higgyük egy pillanatra sem, hogy “kutyából nem lesz szalonna” miniszterelnök úr és “kedves” csapata mondjuk a magyar jelölt mellé állna, ha a későbbi politikai történet, vagy a jövőbeni választások egyszer úgy hoznák, hogy a fasiszta Kotleba vs. magyar jelölt maradna Besztercebánya megyében a második fordulóban!
Kár, hogy Fico nagyszombati kijelentését Hannes Swoboda “nem fogja meghallani” Vagy egyáltalán Európa nem hallotta: Magyar nem lehet megyeelnök!
Primitív, nacionalista kommunikáció, öltönyös miniszterelnöki státuszba csomagolva.
Szóval 20 év után még mindig másodrendű polgárok vagyunk Szlovákiában, akarom mondani Abszurdisztánban! Ez a helyzet!
Azért ezek után illene november 23-án egy erős részvétellel oda csapnunk, így elsőre!
A többit, meg ezek után tapasztalják meg, hogy rólunk, nélkülünk, csak úgy ne nagyon döntsenek! Mutassuk meg, hogy tényezők vagyunk, bárhogy is alakuljon 23-ka után!

Samu István, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”42723″}