42825

A szlovák-magyar nemzet példás együttműködésének bemutatására levetítik a Szoborfák című filmet az Európai Parlamentben november 26-án.

A filmet a képviselők részére sajtótájékoztató keretében vetítik le az Európai Parlamentben november 26-án, kedden, 18.30 órától – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Csorvási László Ábel, a Szoborfák producere.
Mint megtudtuk ez alkalomra a Charta XXI Megbékélési Mozgalom szlovákokat és magyarokat visz egy többnapos látogatásra Brüsszelbe azért, hogy a két nemzet együttműködését ilyen módon is (látogatás, filmvetítés, konferencia) megerősíthessék a civilek, művészek, alkotók, hétköznapi emberek.
A küldöttség tagja lesz a film rendezője, Vereb Vean András és főszereplője, Nagy György, várhosszúréti fafaragó.
A Szoborfák című film a Várhosszúréten működő Gömöri Kézművesek Társulásáról és annak elnökéről, Nagy Györgyről szól. Bővebben ITT írtunk róluk.
A zenés dokumentumfilmet a Szoborfák producere, Csorvási László Ábel azt követően ajánlotta be a EP-be, személy szerint Dr. Surján László Európai Parlamenti Alelnöknek, miután a Felvidék.ma oldalán olvasott a Týžden május 20-ai számáról, mely a magyar megbékélés jegyében íródott.
„Európai kitekintésű hangsúlyt szeretnénk adni annak a tevékenységnek, amelyet Nagy Gyuriék – szlovákok és magyarok – közösen tesznek azért, hogy az együttélés lehetőségéről, annak teljesen természetes voltáról tanúbizonyságot adhassanak” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Csorvási László Ábel. Hozzátette, még 2011-ben elküldték a filmet a magyar és szlovák közjogi méltóságoknak, illetve a film tiszteletpéldányát megkapta Iveta Radičova, Szlovákia korábbi miniszterelnök asszonya.
Iveta Radičová, a Szlovák Köztársaság miniszterelnöke nevében Katarína Vajdova a miniszterelnöki hivatal akkor vezetője 2011-ben így válaszolt: „a jelenlegi szlovák kormány alapvető prioritása a jószomszédi kapcsolatok fenntartása a környező országokkal, különösen azáltal, hogy javítja a kapcsolatot a Magyar Köztársasággal. Reméljük, hogy a dokumentumfilm segíti ezt az erőfeszítést” – üzente Radičová. „Azt hiszem, a válasz is mindent elmond közös ügyünkről” – tette hozzá Csorvási László Ábel.
Kifejtette: különösen fontos egy ilyen megközelítésű film nemzetközi megjelenése. „Mi ezzel az eszközzel tudunk hozzájárulni annak képviseletéhez, ami egyébként a film egyik legfontosabb üzenete: Ükapáink dolgai okán nem lehet a gyermekeinket félelemre vagy gyűlöletre neveléssel büntetni!” – összegzi Csorvási.
“Maradni – Embernek megmaradni. Nem az a legfontosabb, hogy hol és mikor történik valami igazán szép, hanem hogy mi is az önmagában!” – ezzel a szinopszisból vett idézettel ajánlják a Szoborfák zenés dokumentumfilmet a nézők figyelmébe.
A filmet 2010. május végétől szeptember közepéig forgatták egy történelmet író helyen és korban Gömörországban, a Krasznahorka vára melletti Várhosszúréten, a hagyományok továbbéléséről, az élni- és tenni akarásról, Nagy György fafaragóról és a Gömöri Kézművesek Társulásáról, akik azt keresik, ami összeköti a Kárpát-medence itt élő, egymást tisztelni és elfogadni tudó népeit.
SZOBORFÁK – zenés dokumentumfilm, magyar és szlovák nyelvű, szlovák és magyar feliratos, HD, 50 perc, képarány 2,35:1, hang 5.1, készült 2010-ben (Díszbemutatója 2010. szeptember 25-én volt az Uránia Nemzeti Filmszínházban, az október 24-ei, rozsnyói bemutatón megkapta a Goskar díjat, amely a gömöri Oscar-díj.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”32962,31737,29483,29465,24432″}