42939

A Visegrádi Együttműködés (V4) és a Közép-európai Kezdeményezés (KEK) Hatékony közigazgatás a gazdasági növekedés szolgálatában címmel nemzetközi konferenciát szervezett Budapesten november 29-én.

A konferencián a magyar kormányzat képviselői mellett beszédet mondtak mások mellett szlovák, horvát, lengyel, albán, montenegrói, macedón politikusok és diplomaták is.
Navracsics Tibor magyar miniszterelnök-helyettes elmondta a magyar kormány célja, hogy Magyarország erősebb, versenyképesebb legyen, az egyik motorja legyen az európai gazdasági növekedésnek.
A közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint az elmúlt években a közigazgatás területén végrehajtott reformot annak a célnak kellett alárendelni, hogy amikor Európában a gazdasági növekedés ismét beindul, akkor Magyarország ne a fékezője, hanem egyik motorja legyen. Úgy alakították át a közigazgatás rendszerét, hogy az egyfelől a növekedést szolgálja, másrészt a polgárokhoz közelebbi szolgáltatásokat nyújtson, és hatékonyabb is legyen – tette hozzá
Navracsics Tibor emlékeztetett arra, Magyarország abban a szerencsés helyzetben van, hogy egyszerre 42939 1töltheti be a V4 és a KEK elnöki tisztségét, ami alkalmas arra is, hogy olyan problémákra hívjuk fel a figyelmet, amely nem csak Magyarország és ezen szervezetek tagállamai, hanem talán a világ minden nemzete számára fontos.
Magyarország a versenyképesség, a gazdasági növekedés, valamint a közigazgatás reformja területén rengeteg lépést tett és sok eredményt ért el. Saját tapasztalatait megoszthatja más országok szakértőivel, döntéshozóival, és meghallgathatja tapasztalataikat is – zárta köszöntőjét Navracsics Tibor.

Margit Waestfelt, a KEK alternatív főtitkára és főtitkár-helyettese megnyitó beszédében emlékeztetett rá, hogy a szervezet jövőre ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját. A legnagyobb közép-európai regionális kezdeményezésnek már 18 tagállama van, amelyekben 250 millióan élnek.
Az államigazgatás a növekedés előmozdítását szolgáló egyik legfontosabb jogi és politikai eszköz, amely lehetővé teszi a gazdasági, a társadalmi és a területi kohézió létrehozását, amely az EU alapító szerződésében is megjelenik – mondta.
A KEK kampányt kezdett az együttműködések létrehozására és támogatására, tapasztalatcserékre valamennyi tagállamban és a határokon átnyúló régiókban egyaránt. A KEK híd lehet a regionális – például az Adria, a Duna és a Balti – stratégiák között, és továbbra is hozzá fog járulni ezek megvalósításához – tette hozzá.

mti nyomán Felvidék.ma
A fotón: az asztalnál ülnek balról jobbra: Virág Rudolf, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi államigazgatás fejlesztésével kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős helyettes államtitkára, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigagatási és igazságügyi miniszter, Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi   Minisztérium területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára és Hargitai János, Hargitai János, a Baranya Megyei Kormányhivatal vezetője. MTI Fotó: Kovács Attila
{iarelatednews articleid=”39109,42351,34368,42397″}