Pontosan egy hét telt el a székelyek nagy menetelése óta. Azóta számtalan nyilatkozat, értékelés, feljelentés, de még annak visszavonása napvilágot látott a Kárpáthonban. Fehér István tanár úr jegyzete, aki szintén jelen volt Felvidékről.
Ahogyan ilyen esetekben lenni szokott, a „számháború” sem maradt el a résztvevők létszámát illetően. az ilyen-olyan beállítottságú elemzők, bloggerek írásaiból. Az ingyen reklámot mellőzve, tehát nevet nem írok, de közzétette idiotizmusait, fotóját és „sacc-per” tippjét a résztvevők számát illetően egy nem létező ország hűséges „besúgója” is a maga primitív, kicsinyes és főleg mindennemű realitást nélkülöző fröcsögésével egyetemben. No comment …
Lényeg a lényeg, a menet bizony nagyon sikeres volt minden tekintetben, hiszen óriási tömeg volt a 11-es út 55 km-nyi szakaszán Bereck és Kökös között Gábor Áronra is emlékezvén! Még a teremtő Úristen is pártolta azokat, akik időt, pénzt és fáradtságot sem kímélve úgy gondolták – itt az idő, hiszen sziporkázó őszi napsütésben volt részünk. Bizony az idő már évek óta nagyon itt van minden egyes elszakított területen a gúnyhatárokon túl, főleg 1989 nagy őszi átverése óta. A kérdés mostanra nagyon komoly, mert túlzás nélkül állítható, itt bizony már a Kárpát – medencei magyarság megmaradása a cél saját életterén! Lehetne most különböző számokkal untatni az olvasót, hogy hol, mely tájékán a magyar élettérnek mennyivel vagyunk kevesebben, de teljesen fölösleges, mert a végeredmény mindenütt ugyanaz: vészesen fogyunk, kedves nemzettársaim! A fogyás oka mindenütt ugyanazon két okra vezethető vissza – a kevés gyermek és óriási mértékű az elvándorlás.
Nekem valahogyan mégis feltűnt már régen, hogy évek óta az erdélyi magyarság, s azon belül is a székelység próbálkozik ezekre a magyar betegségekre némi gyógyírt, megoldást keresni. A kérdés – legalább is az én fejemben – már régen időszerű, de bizonyára jogos: miért megint pont a székelyek? Felvidéki magyar emberként pár barátommal ott voltunk, néhányukkal meg találkoztunk is Maksa község közepén, de már ott, a boldogan optimista, minket jófajta itókával szívesen kínáló testvéreink között egyik szemünk sírt! Szomorúan súgtuk egymás fülébe: nálunk ilyen kiállás, ekkora tömeg soha nem lesz magyar ügyeink, megmaradásunk érdekében! Persze jöhetnek megint az okoskodók, akik arányaiban nézve másképpen akarják látni… Ugyan már, legalább magunknak ne hazudjunk! Nyakunkon ülő területeinket bitorlók megteszik ezt helyettünk nagyon nagy kárörömmel! Gondoljunk csak pl. a kettős állampolgársággal kapcsolatos eddigi három tüntetésre – először Komáromban majd két alkalommal Kassán. Mennyien is voltunk?! Mivel mindhárom megmozduláson ott voltam, jól láttam a számokat is, melyek elszomorítóak, meg persze sajnos mindig csak ugyanazokat az arcokat! Míg Erdélyben valamennyi magyar párt félretette a nézetkülönbségeket s jelen volt a meneten, ahogyan pár nappal előtte Marosvásárhelyen is, addig Felvidéken a vegyes párt mellőzte vagy ignorálta a komáromi és az első kassai megmozdulásunkat! Persze értem én, hogy a jövő héten megyei választások vannak, s idén szeptember első napján valóban megtámogattak jelenlétünkkel bennünket az alkotmánybíróság épülete előtt… Csak az nem megy a fejembe, hogy rengeteg ember – szerintem a többség – Felvidéken nem látja, vagy nem akarja látni, hogy itt már régen nemcsak pártokról, kettős állampolgárságról, Beneš bennünket megalázó dekrétumairól, Kassai kormányprogramról, nyelvtörvényekről, Pered-táblákról, Malina Hedvigről van szó! Annál sokkal többről: ki akarnak bennünket fullasztani, elkeseríteni, feladásra kényszeríteni, vagy fogalmazzak világosabban – el akarnak bennünket takarítani a felvidékről, mert gyűlölik, hogy itt vagyunk, hogy még mindig „esszük a kenyerüket”, gyűlölik, hogy nyakasan nem adjuk fel, hogy nem vagyunk lojálisak stb., de kedves barátaim, vajon hányan vagyunk ilyen nyakasak, ha úgy tetszik fafejű akaratos Atilla-fattyak?! Úgy látom, a többség sajnos a „nem mindegy?”, „itt íllünk aranyoskám”, „mégiscsak nekünk kell alkalmazkodni, nem lehet a szél ellen pisálni” – és folytathatnám „kategóriákba” tartozik! A közöny Felvidék legnagyobb rákfenéje, melyhez párosul egy jó nagy adag lustaság! A felvidéki magyar ezek szerint nem látja, hogy valamiért itt a mi régióinkban legmagasabb a munkanélküliség, legalacsonyabbak a bérek, legkevesebb az ipari park, legocsmányabb az úthálózat, veszélyben az iskoláink és mindezek természetes következménye, hogy reménytelen a magyar jövő itt őseink földjén, a Felvidéken!
Halottak napja volt tegnap. Vajon ki, milyen lelkiismerettel állt szerettei sírjánál, akik annak idején ugyan nem sokat hagytak ránk, – hiszen ők is ebben a műállamban éltek, – de a földet, a harcot, a kitartást bizonyára igen! Jó volna még valamit ehhez hozzáadni a jelenkor felvidéki magyarjának: az összefogást! Összefogás nélkül halálra ítéljük önmagunkat és utódainkra semmit sem hagyunk örökül! Lehet, majd pontosan ezért, megélhetésüket keresve utódaink elhagyják ezt a földet, s nekünk még csak az sem adatik meg egykoron, hogy valaki egy szál gyertyát gyújtson, ha eljő az idő …
Itt van hát sokadszor a jó példa, székely testvéreink választott útja! Ők nem adják be derekukat, hiába ül nyakukon a sokmillió oláh, akik ugyanúgy, mint a tót atyafiak tudják, ez a föld nem az övék, mert amíg mi vagyunk, addig NEM, NEM! – Soha?- Nos, ez senki máson nem múlik, csak a MA FELVIDÉKI MAGYARJÁN! Ehhez tartsa magát mindenki, mert az utólagos siránkozás az Úristent nem fogja érdekelni!
Egy idős néni hazaindulásunk előtt meglátva Felvidék – Bátorkeszi feliratú nemzeti lobogómat megölelt, s egy papírt nyomott a markomba egy halk „köszönöm”-mel és ezzel az írással:
„Addig szaggatom a szívemet, amíg az Úristen megparancsolja minden embernek, hogy csodálja és szeresse a székelyt.”
Tamási Áron
Merészelem hozzátenni: ÉBREDJ FELVIDÉKI MAGYAR!
Fehér István, Felvidék.ma
További fényképek a Képgalériánkban ITT>>>.
{iarelatednews articleid=”42394″}
