42441

Peter Kažimír (Smer-SD) pénzügyminiszter tervei szerint az év végére az ország államadósságának a GDP nem egész 55 százalékán kellene megállapodnia. Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat adatai szerint azonban az államadósság már az év közepe táján túllépte a GDP 58 százalékát.
Az SDKÚ-DS alelnöke, Ivan Štefanec szerint ez rekordmagasságnak számít, s bár elismeri, hogy a készpénztartalék feltöltése is befolyásolta ezt az arányt, ez semmit sem változtat a negatív következményeken. „Drámai módon növekednek az adósságra fordított költségek és a kamatterhek, miközben több millió eurós nagyságrendekről beszélünk” – jelentette ki az ellenzéki politikus.
Mint figyelmeztetett, amennyiben az államadósság az év végére is túllépné a GDP 57 százalékát, a kormánynak javaslatot kellene benyújtania a kiegyenlített állami költségvetésre az elkövetkező évre. „Ez azonban a jelenlegi kormány gazdálkodása mellett teljesen lehetetlen. Ezért valószínű, hogy mindent megtesznek azért, akár a megvásárolt kötvények eladása árán is, hogy az év végére csökkentsék az államadósságot” – jelentette ki Štefanec.
Amennyiben a kormánynak nem sikerül a növekvő GDP-arányos államadósságot kordában tartania, nemcsak anyagi károkat szenved, hanem Szlovákia hírnevén is csorba esik a pénzügyi piacokon, ami akár az ország leminősítésének veszélyét, vagy az ország előnyös hitelfeltételeinek az elvesztését is jelentheti – vélekedik az SDKÚ-DS politikusa.
A pénzügyi és költségvetési parlamenti bizottság elnökének, Daniel Duchoňnak (Smer-SD) azonban meggyőződése, hogy a kormánynak sikerül az ígért szinten tartani a GDP-arányos államadósságot. „Az államadósságnak a GDP-hez viszonyított 58 százalékra való növekedéséről szóló adatokat a készpénztartalék feltöltése és néhány kötvény futamideje is befolyásolta. A minisztérium információi szerint azonban a GDP-arányos államadósság már most néhány száz millió euróval kevesebb” – jelentette ki Duchoň.
A Szlovák Takarékpénztár elemzője, Martin Baláž szerint sincs egyelőre vészhelyzet. A GDP-arányos államadósság jelentős megnövekedése szerinte valószínűleg csak átmeneti. „Az állam csupán kihasználta a pénzügyi piacok kedvező feltételeit az első félévben, és aránylag alacsony kamatok mellett vett kölcsön” – mondta.
A Tatra Banka elemzői viszont arra hívják fel a figyelmet, hogy 2013 első negyedévétől kezdődően 2,9 százalékkal nőtt a GDP-arányos államadósság, ami az EU-tagországok közt a 6. leggyorsabb adósságnövekedésnek számít. Egyúttal úgy vélik, hogy az Adósság- és Likviditáskezelési Ügynökség (ARDAL) havi rendszerességgel közzétett jelentéseinek adatai alapján szeptember végén az államadósság a GDP 57 százaléka alá esett vissza. Figyelmeztetnek továbbá arra is, hogy az ARDAL-nak ugyan sikerült visszavásárolnia az állami kötvényeket több száz millió euró értékben, az év végéig további 500 millió értékű kötvényt kell még megvennie. Amennyiben sikertelen lesz, az államadósság az elemzők szerint nagy valószínűséggel túllépi a GDP 55 százalékát.
Mi több, a GDP éves adatainak a Statisztikai Hivatal általi nemrégiben történt módosítása a Tatra Banka elemzői szerint csak tovább bonyolította a GDP-arányos államadósság kitűzött nagyságának betartását. „A Szlovák Statisztikai Hivatal lefelé módosította a nominális GDP éves adatait, ami a GDP-arányos államadósság feltételeinek teljesítése esetén azt jelenti, hogy az államadósságnak az eredetileg kitűzöttől mintegy 200 millió euróval alacsonyabbnak kell lennie” – áll az elemzésben.

Aktualne.sk nyomán dé, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”40572,39197,35796″}