43357

Peter Kažimír pénzügyminiszter több mint 25 millió eurót koboz el a magán bankszámlákról. A szóban forgó összeg azokon a névtelen, tulajdonosaik által az utóbi tíz évben nem használt jelszavas betétkönyveken van elhelyezve, amelyek az év végével megszűnnek.
Az ezeken a számlákon maradt pénzek már csak pár óráig vehetők ki. A bankok szerint több tízezer bankkönyvről van szó, amelyek az ügyfelek otthagyták a pénzüket. Egy-egy betétkönyvön ugyan csak kisebb pénzösszegek van elhelyezve, összességében azonban ezek már szép summát tesznek ki.
A betétkönyvek nagy részét a Szlovák Takarékpénztár vezeti – a valaha egyetlen nagyobb bank az ügyfelek számára. Azok a pénzösszegek, amelyekért év végéig senki sem jelentkezik, az államkasszába vándorolnak. A szóban forgó betétkönyveken lévő pénzösszegek elkobzását az állam már több ízben is elodázta. Ez az év volt azonban az utolsó, így az államkassza olyan pénzösszeggel gyarapszik majd, amellyel nem számoltak. Az elkobzott 25 millió euró elegendő lenne arra, hogy valamennyi dolgozó embernek egy évre 19-ről 17 százalékra csökkenjen az adója. Semmi ilyesmit azonban nem tervez az állam, a pénzösszeg nagy valószínűséggel az államháztartás veszteségeinek csökkentését enyhíti majd.
Aki tehát nem akarja ezzel a pénzzel az államkasszát gyarapítani, még kiveheti a pénzét a névtelen jelszavas bankkönyvéről. Csak a mai és a hétfői nap áll a rendelkezésükre ahhoz, hogy ezt megtegyék.

Tvnoviny nyomán dé, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”16210″}