43349

Folytatódik a kőrösi közösségi és tájház kialakítása. A Kőrösi Református Egyházközség 2009-ben saját tulajdonba egy parasztházat vásárolt tájház kialakítására, ahol a közösségi alkalmak is teret kapnának.
Az épület a hívek önkéntes munkájával és az adakozásoknak köszönhetően fokozatosan újul
meg. Az idén a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Közalapjának építkezési kerete és a Bethlen Gábor Alap is hozzájárult a kiadások fedezéséhez.
A körösi reformátusok eddig – más ingatlan hiányában – csak a templomukat építették, szépítették. Sokáig ez az ingatlan tette ki az egyházközség tulajdonát. Az utóbbi években azonban a gyülekezet egyre jobban fejlődik és növekszik. A 2011-es népszámlálás alkalmával az alig több mint négyszáz lelkes községben 246-an vallották magukat reformátusnak.
A közösség erősödését azonban sokkal inkább az mutatja meg, hogy az időseken kívül a fiatalok és középkorosztályúak is rendszeresen ott vannak a templomban. A megnövekedett igények, – hogy az istentiszteleteken kívül legyenek más alkalmak is – adta azt az elhatározást, hogy a faluban egy régebbi parasztházat vásároljanak, amely egyaránt betöltené egy tájház és egy közösségi ház feladatát.
A 2009-es ingatlan vásárlás után lecserélték a tetőszerkezetet, jó minőségű használt cseréppel fedték be a tetőt, elkészítették a tornácot, kívülről részben kivakolták az épületet, rendbe tették az udvart és a hozzá tartozó kertet is.
Ha az épület elkészül, akkor annak alsó részében egy gyülekezeti- és helytörténeti tárlatnak helyt adó helyiséget alakítanának ki, de lenne itt közösségi terem a hozzá tartozó mosdókkal. A tetőtér beépítésével pedig egy kiadható vendégszobát alakítanának ki szociális helyiséggel együtt, amely bevételi forrásként is szolgálhat az egyházközség kiadásainak a fedezésére. Az épülethez tartozó udvar és kert pedig alkalmas táborozási helynek is.
A gyülekezet lelkipásztora Mudi Róbert bízik abban, hogy a környék látványosságainak (Krasznahorka vára, Betléri kastély, Gombaszögi-, Aggteleki-, Domicai- és Dobsinai barlangok, stb.) vonzereje miatt több turista is kihasználja majd az általuk biztosított lehetőséget.
Az idén bevezették az ivóvizet, vizesblokkokat alakítottak ki, emésztőgödröt ástak, befejezték az épület belső vakolását, elkészült a régi ól, lebetonozták a leendő imatermet és kifestették a helyiségeket. A munkálatok nagy részét közösségépítő társadalmi munka keretén belül végezték el.
Amennyiben elkészül a gyülekezeti tájház, akkor abban nemcsak a település megmentett értékei kapnának helyt, hanem a közösség is itt találkozhat egymással. A fiatalok is itt találhatnának megfelelő időtöltést maguk számára, sőt az énekkar már most is itt tartja meg a próbáit. Itt vannak a presbiteri gyűlések is, valamint – amíg igény volt rá, az év első hónapjaiban – a vasárnapi iskola is. A tájház így már működik is, ahol ugyan régi bútorok között, de a kemence melegénél, nem pedig a hideg műemlék templomban vannak a közösségi alkalmak.
Mudi Róbert a kőrösi egyházközség lelkipásztora elmondta azt is, hogy a projektjük azért minta értékű, mert a múltat, a hagyományainkat megőrizve és felkarolva jövőt építenek a jelenben, hisz az ingatlanban folyó lelki munka Krisztus országát hivatott szolgálni és építeni.

Reformata, Felvidék.ma