43192

A komáromi Selye János Gimnázium négy diákjának nemrég megadatott, hogy teljesen ingyen öt feledhetetlen napot tölthetett Moszkvában, Oroszország meseszép fővárosában. Élményeikből alig ocsúdtak fel, ám olvasóinknak szívesen meséltek az ikonokkal borított, hagymakupolás székesegyházak között töltött jutalomútjukról.
„Ez év tavaszán neveztünk be a Tolsztoj Társaság és a Lakitelki Népfőiskola által meghirdetett orosz műveltségi vetélkedőbe, amelynek a még akkor lezajlott első, levelezős fordulója alapján bekerültünk a döntőbe. A szeptemberi lakitelki megmérettetésen a Selye János Gimnázium Fekete Emese, Juhász Anikó, Markó Ádám, Paluska Zsuzsanna tagokból álló csapata végzett az első helyen, felkészítő tanárként Farkas Adrianna segítette az ismeretgyarapításunkat. A fődíj egy ötnapos moszkvai utazás volt, aminek megnyeréséről álmodni sem mertünk, így az eredményhirdetéskor nem akartuk hinni a fülünknek: mi utazhatunk! Teltek a hetek, aztán nemrég a Liszt Ferenc repülőtéren találkoztunk két vezetőnkkel: a verseny főszervezőjével, Gyürky Kata orosz-magyar szakos tanárral-irodalomtörténésszel és Balajthy Henriettával, Lezsák Sándor asszisztensével. Ők állították össze számunkra a kirándulás programját, és orosz nyelvtudásuknak köszönhetően megelőzték azt, hogy külföldiként teljesen elvesszünk az angolul nem igazán beszélő oroszok között” – kezdték élménybeszámolójukat a győztes diákok.
Ahogy megtudtam: útjuk először a moszkvai Magyar Kulturális Központban számukra biztosított szálláshelyre vezetett. „Onnan indultunk el a Kremlhez, ami a vörös, monumentális falaival és épületeivel gyönyörű látványt nyújtott. Kiállításokat nézhettünk meg, valamint a székesegyházakban betekintést nyerhettünk az orosz ikonfestészetbe. A népszerű orosz étkezdében, a My-My-ban pedig a szokásos menük mellett végigkóstoltuk a tipikusan orosz ételeket, a borscstól kezdve a mindenféle palacsintákon át a sajtos levesig, a pirogárusnál pedig a sós és édes pirogok ízvilágával ismerkedtünk.
Másnap hozzávetőleg két órát töltöttünk a régi Tretyakov Múzeumban, de szívünk szerint maradtunk volna még egy kicsit, hogy gyönyörködhessünk a festményekben. A múzeum alatt található Szent Miklós székesegyházba is ellátogattunk, ahol belepillanthattunk az újszülött Jézust karjaiban tartó Szűz Mária fájdalmas, rejtélyes szemébe. Ebéd után a Megváltó Krisztus székesegyház felé vettük utunkat. Következő állomásunk a Dosztojevszkij-ház volt, ahol egy kedves néni kalauzolt minket körbe, s lelkesen árulta el, hogy ő mennyire szereti a magyarokat. Ezután átsétáltunk a Moszkva folyó egyik hídján, így hátulról csodálhattuk meg azt a Kolumbusz Kristóf-szobrot, aminek a fejét az oroszok Nagy Péter cáréra cserélték le. Este már elég fáradtak voltunk, de úgy döntöttünk, sétálunk egy kicsit a régi Arbat utcán. Ottlétünk harmadik napján először a hátborzongató mauzóleumban Lenint látogattuk meg, majd a fantasztikus Vaszilij Blazsennij székesegyházat néztük meg kívülről és belülről is. A Vörös Téren is időztünk egy kicsit, mielőtt a Gum áruházba mentünk volna, amely a képeken is hatalmasnak tűnik, de azok még csak nem is tükrözik valódi méreteit, szépségét és hangulatát. A délután metrózással, és egy orosz bolhapiac kutatásával telt. Megtapasztalhattuk az igazi külvárosi orosz piac hangulatát, és a végén még olcsó matrjoska-babát is tudtunk venni. Jutalmunk egy séta volt a kivilágított Vörös téren.
A pénteki napon ellátogattunk az Új Tretyakov múzeum modern épületébe, ahol a 20. századi orosz festészet kiemelkedő alkotásait csodálhattunk meg. Csupán két óránk volt a monumentális kiállításra, de így is fantasztikus élménnyel lettünk gazdagabbak, hiszen nemcsak a szovjet propagandafestészet óriási képeit láthattunk, hanem az orosz impresszionisták: Chagall, Goncsarova, Kandinszkij műveit, valamint Malevics „Fekete négyzet fehér alapon” című korszakalkotó alkotását is. A délutáni programot eredetileg a Majakovszkij-ház megtekintése képezte volna, de végül a Bulgakov-házba látogattunk el, ahol fényképezkedhettünk a Mesterrel és Margaritával meg az író kicsi szobrával. A nap fénypontja az esti színházi előadás volt: Puskin „Anyegin” című művének opera-változatát néztük meg a Bolsoj Színházban. Már maga a színház épülete is elbűvölt minket, az opera megértését pedig angol felirat is segítette. Az orosz színészek csodálatosan játszottak, és gyönyörűen énekeltek. Utolsó esténk tehát méltó megkoronázása volt a Moszkvában töltött napoknak. Sajnos, a hazaérkezés ideje hamar eljött! Bár sok múzeum és nevezetesség megtekintésére nem jutott időnk, de nem panaszkodhatunk, hiszen rengeteg élménnyel gazdagodtunk!” – folytatódott az ifjú tehetségek élménybeszámolója.
A „selyés” diákcsapat tagjai ezúton is köszönetet mondanak a moszkvai vezetőknek és támogatóknak azért, hogy lehetővé tették és megszervezték számukra a felejthetetlen, mesebeli utazást!

Gyurcsovics Magda, Felvidék.ma

43192 243192 343192 4

{iarelatednews articleid=”42902,42739,38818,38116″}