43331

Ferenc pápa elődeihez hasonlóan személyesen vezeti a karácsonyi ünnepek vatikáni szertartásait. A márciusban megválasztott pápa első római karácsonyi üzenetében törődést és békét sürgetett a világban. (Frissítve)

Ferenc pápa december 24-én este fél tíztől mutat be szentmisét a Szent Péter bazilikában.
December 25-én délben a Szent Péter bazilika lodzsájáról mondja el karácsonyi üzenetét, amely után Urbi et Orbi áldását adja Róma városára és a világra.
Advent vasárnapjain egyre nagyobb tömeg hallgatta Ferenc pápát a Szent Péter téren, zarándokok, valamint olasz és külföldi turisták egyaránt. Az argentínai születésű pápa első vatikáni karácsonyán rendkívüli részvétel várható. A Corriere della Sera olasz napilapnak a héten közölt felmérése szerint a Dél-Amerikából Rómába érkezők aránya március óta húsz százalékkal emelkedett tavalyhoz képest, és közülük a legtöbben eddig decemberben jöttek. A tömeget a karácsonyra jósolt rossz idő sem térítheti el: advent harmadik vasárnapján a zsúfolásig megtelt Szent Péter téren zuhogó esőben hallgatták Ferenc pápát.
A VaticanInsider hírportál úgy vélte, Ferenc pápa nem szakít a hagyománnyal és elődei “klasszikus” karácsonyi programját követi. Ennek ellenére nem kizárt a meglepetés: Ferenc pápa már a megválasztását követő húsvétkor is félretette előre megírt beszédét és rögtönzött. Elhagyta a világ népeinek köszöntését is, melyet II. János Pál és XVI. Benedek is több mint hatvan nyelven mondott el minden húsvétkor és karácsonykor.
Szenteste a pápai misét és Ferenc pápa másnapi beszédét és áldását a világ számos rádiója, televíziója és internetes oldala egyenesben közvetíti, közöttük a magyar közszolgálati média is.
A hagyomány szerint a pápák karácsonyi beszédének központi témája a béke.
Az esetleges tartalmat találgatva a Civilta Cattolica olasz jezsuita folyóirat karácsonyi száma Jorge Mario Bergoglio Buenos Aires-i érsek múltbéli karácsonyi beszédeit közölte, amelyekben az újság szerint a későbbi Ferenc pápa a “valóban létező, autentikus és kivétel nélkül mindenki által elérhető” karácsonyi örömöt hirdette.
Andrea Tornielli, a La Stampa olasz napilap Vatikánnal foglalkozó újságírója a blogján (2.andreatornielli.it) Bergoglio 2004. december 24-i homíliáját idézte, amelyben majdnem tíz évvel pápává választása előtt már mostani egyházi programja témáiról beszélt.
“A Karácsony számomra remény és gyengédség…” – hangoztatta Ferenc pápa a La Stampának idén december közepén.
December 31-én Ferenc pápa délután öt órakor a Szent Péter bazilikában mutat be év végi misét. Január elsején délelőtt tíz órakor pontifikálja az újévi misét. Az egyház az év első napján tartja meg a 47. Béke Világnapját. A pápának az erre írt Testvériség, a béke alapja és útja című üzenetét a Vatikán december 12-én mutatta be.

Ferenc pápa meglátogatta XVI. Benedeket
Ferenc pápa hétfő délután meglátogatta XVI. Benedeket a nyugalmazott pápa vatikáni rezidenciáján, és személyesen adta át neki karácsonyi üdvözletét – közölte a szentszéki szóvivő.
Előzetes hivatalos bejelentés nélkül Ferenc pápa a vatikáni Szent Márta Házból átsétált a nem messze levő Mater Ecclesiae kolostorig, mely május elseje óta nyugalmazott pápa otthonaként szolgál. 
XVI. Benedek rezidenciája bejáratában várta Ferenc pápát. Először a rezidencia kápolnájában imádkoztak közösen. Ezt követően négyszemközt beszélgettek. A látogatás negyvenöt percig tartott. A pápa üdvözölte XVI. Benedek munkatársait is – mondta el Federico Lombardi szentszéki szóvivő. 
A karácsony előtti találkozót a vatikáni televíziós központ (ctv.va) rögzítette. 
A februárban lemondott XVI. Benedek és a márciusban megválasztott Ferenc pápa többször találkozott már egymással és gyakran beszélnek telefonon is. Legutoljára Ferenc pápa december 17-én telefonált a nyugalmazott pápának, valószínűleg ekkor beszélték meg, hogy karácsony előtt személyesen is találkoznak egymással. 

Ferenc pápa törődést és békét sürgetett a világban karácsonyi üzenetében
Szíriától a Kongói Demokratikus Köztársaságig a világ számos háború dúlta térségében sürgetett békét Ferenc pápa a Szent Péter bazilika lodzsájáról szerda délben mondott beszédében, melyben szeretetet és törődést szorgalmazott a társadalom peremén élők iránt is.
A Szent Péter bazilika lodzsájára délben kilépett Ferenc pápa úgy fogalmazott, a betlehemi pásztorokkal virrasztó emberek jobb világban reménykednek, amelyben “másokkal törődünk alázatosan végezve dolgunkat”.
A pápa karácsonyi üzenete a békéről szólt. Az igazi béke nem az ellentétes erők közötti egyensúly. Nem szép “arculat”, mely mögött ellentét és megosztás rejlik. A béke mindennapos, “két kézzel teremtett” elkötelezettség – mondta az egyházfő. Hozzátette: a háborúk legtörékenyebb áldozatai a gyermekek, de “ne feledkezzünk meg az idősekről, a bántalmazott nőkről, a betegekről… a háborúk sok életet szakítanak meg és sebeznek meg!”
Az egyházfő megszólította a nem hívőket is, akiknek szerinte szintén feladata a világban való békére való törekvés.
A konfliktusok felsorolását a “gyűlöletet és bosszút tápláló” szíriai háborúval kezdte arra szólítva fel a szemben álló feleket, hogy vessenek véget az erőszaknak és tegyék lehetővé a humanitárius segítséget. Az egyházfő megelégedését fejezte ki, amiért a szíriai békét a különböző vallások képviselői közösen szorgalmazzák.
Ferenc pápa békét kért az emberek által elfelejtett Közép-Afrikai Köztársaságban, ahol erőszak és nyomorúság pusztít, ahol sokan otthon, víz és élelem nélkül vannak. Megbékélést és fegyverletételt sürgetett Dél-Szudánban és Nigériában. Áldást kért a Szentföldre, valamint az izraeliek és palesztinok közötti béketárgyalások eredményes lezárását sürgette. A gyakori merényletektől sebzett “szeretett” Irak gyógyulását szorgalmazta.
Védelmet kért az Úrtól azoknak, akiket hitükért üldöznek. Reményt és vigaszt a menekülteknek elsősorban az Afrika Szarva területén és a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén. Méltó életet, befogadást és segítséget sürgetett a migránsoknak. Soha többé ne ismétlődjön meg olyan tragédia, mint amilyen az idén Lampedusánál történt! – utalt az október 3-i hajószerencsétlenségre a katolikus egyházfő.
A pápa az emberkereskedőkhöz is szólt. Kijelentette, hogy emberiségellenes bűncselekményt követnek el. Arra kérte az Urat, fordítsa tekintetét arra a sok gyerekre, akit elrabolnak, megsebesítenek, megölnek a fegyveres konfliktusokban vagy gyermekkoruktól megfosztva gyermek-katonákká válnak.
Törődést kért az emberi kapzsiságtól gyakran kizsákmányolt bolygónknak, segítséget a természeti katasztrófák sújtotta népeknek közöttük a tájfun sújtotta Fülöp-szigetieknek.
Olasz nyelvű beszéde végén Ferenc pápa – II. János Pál egykori jelmondatához kapcsolódva – azt mondta, nem szabad félni a szeretettől és a gyengédségtől.
Békés karácsonyt kívánt mindazoknak, akik a Szent Péter téren és a világ minden részén a médián keresztül hallgatták szavait. Békét és örömöt kért a fiataloknak és családoknak, szegényeknek és kiközösítetteknek, betegeknek és szenvedőknek, és azoknak is, akik őket segítik.
Beszéde végén az egyházfő latinul Urbi et Orbi (Róma városára és a földkerekségre) áldását adta.
Federico Lombardi szentszéki szóvivő az újságírókat arról tájékoztatta, hogy 70 ezren hallgatták Ferenc pápa első karácsonyi beszédét a Szent Péter téren.

MTI-Vatikánváros, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”42878,41214,39544,39692,38780″}