43234

Véget ért a Legere Irodalmi Verseny, lezajlott az idei harmadik, utolsó forduló is. Az idei győztes az ipolysági gimnázium Grend-LeL csapata.

A rendezvénynek hagyományosan a Közép-európai Tanulmányok Kara nyújt otthont, a Zobor-hegy alatti kampusz idén 22 diákcsoport és az őket kísérő felkészítő tanárok előtt nyitotta meg kapuit.
A versenyt három évvel ezelőtt álmodták meg a Közép-európai Tanulmányok Kara Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének munkatársai. Céljuk egy olyan rendezvény életre hívása volt, amely az értő olvasóvá nevelést segíti elő rendhagyó eszközökkel.
A szokatlan környezet mellett (középiskola vagy művelődési központ helyett egyetem) újdonságot jelent a versenyzők számára az is, hogy egyetemi oktatók tartják a felkészülésüket segítő előadásokat. A téma évente változik, Kosztolányi és Örkény életműve után idén a szlovákiai magyar irodalom kérdései köré szerveződött a verseny. A rendezők bevallott célja az volt, hogy a középiskolások körében nemcsak népszerűtlennek, hanem gyakorlatilag ismeretlennek is számító témát olvasóközelbe hozzák.
A rendezvény vetélkedő része idén is a megszokott formában zajlott le. A háromfős csapatok az előadások és az ajánlott házi olvasmányok alapján minden fordulón egy-egy tesztlapot töltöttek ki, ezek együttes eredménye alapján születtek meg a helyezések. Szintén kiosztották a legjobb prezentációért járó díjakat is, ekként is bátorítva a középiskolás diákok kreativitását és alkotó kedvét.
Míg a diákok összemérték tudásukat, tanáraiknak Salga Imre, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumának vezető tanára tartott módszertani foglalkozást.
Az idei rendezvényt egy író-olvasó találkozó és egy rövid zenei program is gazdagította. A tanárok és diákok Grendel Lajossal, Mizser Attilával, illetve a Kormányhivatal támogatása jóvoltából Tőzsér Árpáddal találkozhattak, akinek Faustus Pozsonyban című könyve is terítékre került az olvasás titkait feszegető beszélgetésben. A három író beszélgetőtársa N. Tóth Anikó volt. Ezt követően az Aranymetszés verséneklő együttes tartotta verssel és zenével az eredményhirdetésre várakozó csapatokat.
Eredmények:
1. hely: az ipolysági gimnázium Grend-LeL csapata – Faggyas Friderika, Zolczer Melánia, Novák László. Felkészítő tanár: Német Henrietta
2. hely: a pozsonyi gimnázium Kalapszalag csapata – Illés Anna, Búcsi Veronika, Lehel Zsuzsanna. Felkészítő tanár: Író Erzsébet
3. hely: a füleki gimnázium Mind-Egy csapata – Ardamica Enikő, Fabian Bernadett, Szalai Vivien. Felkészítő tanár: Illés Kósik Andrea
4. hely: a somorjai gimnázium Madáchosok csapata – Pongrácz Júlia, Bódis Magdolna, Plutzer Béla. Felkészítő tanár: Hanusz Edit
5. hely: a somorjai gimnázium Samaria csapata – Ferdics Andrea, Kenessy Claudia, Vida Anikó. Felkészítő tanár: Fröchlih Ágota
Prezentációs díjak:
– A füleki gimnázium Mind-Egy csapata – Ardamica Enikő, Fabian Bernadett, Szalai Vivien. Felkészítő tanár: Illés Kósik Andrea
– A dunaszerdahelyi Neratovice téri magán-szakközépiskola Notika nevű csapata – Nagy Tímea, Benes Krisztina, Kišš Norbert. Felkészítő tanár: Nagy Alexandra
Mi lehetne méltóbb ajándék egy irodalmi verseny végén, mint a könyv? A versenyzők díjazását idén az AB-ART, a Kalligram Kiadó, a Lilium Aurum, a Madách-Posonium, a Nap Kiadó és a SZMÍT biztosították.
A rendezvény megvalósítását a Kormányhivatal és a Balassi Intézet támogatása tette lehetővé.
Köszönet illeti a felkészítő tanárokat áldozatos munkájukért!

Laczkó Sándor, Felvidék.ma