43203

Zupko Mária gyógypedagógus Fülekről a fogyatékkal élő gyermekek jogait és lehetőségeit vázolta a Szövetség a Közös Célokért társulás és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége által szervezett rozsnyói családsegítő konferencián:

Vannak olyan gyermekek, akik nem tudják megtapasztalni a gyerekkor védettségének érzését, mert nem tudnak partot érni, elragadja őket a sodrás. A fogyatékos gyermekekről lesz szó, akiknek mi segíthetünk. A fogyatékosság, az olyan születés előtti, közbeni vagy közvetlenül utána szerzett szervi elváltozás, amelyen orvosi beavatkozással már nem tudnak segíteni. De ide tartoznak a balesetek, különböző védőoltások következményei, melyeknek köszönhetően sajnos egyre több fogyatékos gyermek van közöttünk. A megjelenési formái pedig érzékszervi. Ezek a látás, hallás, mozgás és értelmi funkciók károsodása, valamint ezek kombinációi.
Vannak enyhébb értelmi fogyatékos gyermekek, akik bizonyos műveletekre jól betaníthatóak, és nagyon jó mesterekké válnak különböző szakmákban. Még a középső szintű értelmi fogyatékos is megtanítható az írásra, olvasásra, viszont az értő olvasás készsége hiányzik belőlük. A súlyosan értelmi fogyatékosok halmozottan sérültek, ezért állandó felügyeletre van szükségük. Az autisták az értelmi fogyatékosok külön csoportját alkotják. A hatvanas évektől kezdtek felfigyelni arra, hogy bizonyos csoportok különböző értelmi szinten mozognak. Ők a saját világukban élnek, alkalmazkodni nem tudnak. Van, aki autistának születik, van, aki védőoltás következményeként válik autistává. Ma már orvosilag bizonyított tény, hogy a hármas védőoltás következménye lehet. Az értelmi szintjük jó, ezek azok az úgynevezett csodagyerekek, akik bizonyos területeken rengeteget tudnak, de képtelenek önmagukkal együtt élni.
A gyermeknek nagyon nagy segítség az, hogyha megtanítjuk őket élni ezzel a fogyatékossággal.
Honnan vannak ezek a gyerekek? Tőlünk, belőlünk, a mieink. Amikor megszületik a pici gyermek, aki semmiről sem tehet, el kell fogadni. A család a legjobb környezet számára, hogy biztonságban érezze magát. Az előző társadalomnak az volt az elképzelése, hogy ezek a gyerekek nem közénk valók. Intézményeket hoztak létre, ahol húsz fős szobára jutott egy gondozónő. Embertelen körülmények között léteztek, hiszen a gondozó mire megetette és ellátta őket, már nem volt energiája foglalkozni is velük, vagy legalább egy jó szót szólni hozzájuk. Amikor szociális gondozó lettem, elhatároztam, hogy szeretnék ezen változtatni, minőségi javulást elérni. Célom az volt, hogy úgy funkcionáljon ez az otthon, mint egy nagy család. Tizenketten voltunk nevelők, és tényleg úgy működtünk, mint egy nagy család. Kikötés az volt, hogy csak olyan gyerek jöhetett hozzánk bentlakásba, akit nem tudott otthon ellátni a család, mondjuk az anya betegsége miatt.

Ebben a kis intézetben kezdtük először bevezetni az oktatást is. Vagy például a fekvő gyerekeket fölültetni. Ezzel is próbáltunk emberhez méltóbb körülményeket teremteni számukra.
Jogok Szlovákia jogrendjében az alábbiak:
 Gondozási segély – amely fogyatékos gyermekek esetében a 6. életévét betöltő gyermeknek jár. Itt említhető meg, hogy sikerült elérni, hogy minden gyermek iskolaköteles legyen. Ha nem is tud iskolába járni, akkor is részesüljön oktatásban.
 Kompenzációs segély- például: Vakok és gyengén látók esetében ez az összeg ruhakopásra, cipőkopásra fordítható. Hallássérülteknek különböző kivetítők beszerelésére, a kerekesszékeseknek több segítség jár akadálymentesítésre.
 Intézményes ellátási rendszer – átmeneti segítség, amennyiben az ápoló szülő megbetegszik.
 Önkormányzati támogatás, amennyiben fogyatékos ember költözik a faluba, az önkormányzat köteles kölcsönadni a fogyatékkal élő emberek életét könnyítő eszközöket, amíg azokat a család be nem szerzi.
 Egyenlő bánásmód
 Oktatás – mindenkinek joga van a fejlődésre, oktatásra
Egy Down kóros ember, Simon András gondolata: „Kérlek, fogadj el olyannak, amilyen vagyok, s akkor egyre jobb leszek.” Ez a legfontosabb amit tehetünk a fogyatékos emberekért. Köszönöm a figyelmet.

Zupko Mária, Felvidék.ma
Elhangzott Rozsnyón, 2013. november 8-án.
Előadása a Magyar Interaktív Televízióban ITT>>> tekinthető meg.
{iarelatednews articleid=”42543″}