berenyi 0816h

A 2013-as év történései bebizonyították, hogy már nem érvényes a szlovák kormányfőnek a kisebbségi status quo megőrzésére tett ígérete – jelentette ki Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke az MTI-nek adott évértékelő nyilatkozatában. Az MKP politikusa szerint a szlovák kormány csak a kisebbségeket érintő törvények változatlanságát érti a kisebbségi status quo megtartásán, s közben folyamatosan olyan intézkedéseket hoz, amelyek megnyirbálják a felvidéki magyar közösség jogait és korlátozzák a lehetőségeit.

„A megígért béke és nyugalom, kisebbségi téren, 2013-ban már nem volt meg” – szögezte le Berényi. Rámutatott: ezt a szlovák kormány több intézkedése is bizonyította, egyebek között az, hogy szűkítette a kisebbségi kultúrára szánt keretet, s az új közoktatási törvénnyel veszélybe sodorta a kisiskolák létét.

Berényi a 2013-as év legpozitívabb eredményének a megyei választások eredményeit jelölte meg, amelyek alapján a magyar közösség ismét erős érdekképviseletre tett szert a megyei közigazgatásban. A politikus ugyanakkor az óév legsötétebb fejleményének azt tartja, hogy Malina Hedviget „kiűzték az országból”, az őt sújtó megpróbáltatások hatására ugyanis úgy döntött, hogy családjával együtt elköltözik Szlovákiából. „A nemzetállam építői elérték a céljukat, mi pedig megint egyel kevesebben maradtunk” – hangsúlyozta.

Az MKP elnöke szerint 2014-ben a közéletet leginkább a három választás, a márciusi államfőválasztás, a májusi európai parlamenti választás, illetve a novemberi helyhatósági választás befolyásolja majd. „Ez egy nagyon gyors, dinamikus év lesz a politika szempontjából” – mondta Berényi József. Robert Fico szlovák kormányfő, a tavaszi államfőválasztás legnagyobb esélyese megválasztása esetén távozik majd a kormánypártból, ami teljesen átrendezheti a szlovákiai politikát, ennek pedig az lehet a következménye, hogy a 2016-os parlamenti választásokon újra esélyt kaphat a jelenleg ellenzékben lévő jobboldal – fejtegette Berényi.

A márciusi államfőválasztáson az ország történetében először magyar jelölt is lesz, az MKP által indított Bárdos Gyula Csemadok-elnök személyében. A jelölt esélyeivel kapcsolatban Berényi megjegyezte: Szlovákiában 8-9 százalék közötti a magyarság aránya, ezért a márciusi választás várható eredményeire a realitások tükrében kell tekinteni.

Az MKP-nak jelenleg két képviselője van az Európai Parlamentben, egy ilyen arányú képviselet megerősítését a pártelnök szerint „óriási sikernek” lehetne tekinteni. Berényi a novemberi helyhatósági választásokkal kapcsolatos várakozásairól elmondta: szeretnék megismételni az MKP 2010-ben elért jó eredményét. Rámutatott: a felvidéki magyar párt 2010-ben Szlovákia déli járásaiban megnyerte a helyhatósági választásokat, közel kétszáz polgármestert s csaknem kétezer helyi képviselőt jutatott be az önkormányzatokba.

MTI nyomán Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”43441,41240″}