43667

A génmanipulált Pioneer 1507 nevű kukoricafajta termesztése nem engedélyezett az Európai Unió területén, mivel a rovarrezisztens pollenje ártalmas a védett lepkefajokra és a fontos beporzó rovarokra is – derül ki az EP jóváhagyott határozatából. Az Európai Unió Tanácsának ezért el kellene utasítania az Európai Bizottság említett növény termesztésének engedélyeztetésére vonatkozó javaslatát. „A képviselők arra is felszólították az Európai Bizottságot, hogy várjon a génmanipulált fajták termesztésének engedélyeztetésével, amíg alapvetően nem javulnak az általuk okozott veszélyek értékelésének lehetőségei” – jelentette ki Soňa Miháliková Mellak, az Európai Parlament Szlovákiai Tájékoztatási Irodájának sajtóattaséja.
A génmanipulált kukoricafajta bevezetését az európai uniós piacra a képviselők – a géntechnológiával módosított szervezetek környezetbe történő szándékos kibocsátásáról szóló irányelvre hivatkozva – amiatt is elutasítják, mert szerintük a bizottsági javaslat túllépi a jogköreit.
Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hivatal (EFSA) 2012. februári javaslatában határozottan nem ért egyet a kérelmező, Pioneer társaság szándékával. A cég szerint a Pioneer 1507-es kukoricafajta csak elhanyagolható veszélyt jelent a védett lepkefajtákra, az EFSA azonban megállapította, hogy az éjszakai lepkék nagyon érzékeny fajtáit az 1507-es kukoricafajta pollenje veszélyeztetheti.
Génkezelt növényfajta legális termesztésére utoljára 2010-ben adtak ki engedélyt, az Amflora burgonyára, amelynek a keményítője nem tartalmaz amilózt, ezért könnyebb iparilag feldolgozni. Az Amflorával tulajdonképpen csak három uniós állam próbálkozott, összesen alig 250 hektáron, de a projekt kereskedelmi szempontból súlyos kudarcnak bizonyult, ezért az érintett országok teljes burgonyaexportja megsínylette. Az Amflora termesztésére kiadott engedélyt 2013. december 13-án az Európai Unió Bírósága bevonta. Így Európában jelenleg egyetlen génkezelt növényfajta termeszthető legálisan: a Mon 810-es kukorica, amelyet úgy „programoztak”, hogy egy rovarölő hatóanyagot állítson elő, így rovarkártevők ellen nem kell permetezni. A Mon 810-et jelenleg kizárólag Spanyolországban és Portugáliában vetik, a termesztési engedélyének megújítása azonban már néhány éve várat magára.

SITA nyomán dé, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”10988″}