43681

A hagyományokat követve január 18-án hármadik alkalommal szerveztek magyar bált Ipolyságon. A városháza dísztermében mintegy százan vettek részt az eseményen. Az nagyszabású esemény a helyi magyar szervezetek közösen szervezték meg. Az eseményen megjelent Gubík László is.
A bálozókat Pálffy Dezső, az MKP helyi szervezetének elnöke, a szervezőbizottság tagja köszöntötte. A magyar bál ötletgazdája Oros Zoltán helyi vállalkozó, az MKP helyi szervezetének vezetőségi tagja. „Annak idején hiányát éreztem annak, hogy városunkban nincs a polgári hagyományokat követő rendezvény. Egyik fő célunk e hagyományok átadása az új generációnak. Emellett az ipolysági magyarság összefogása, a közösségépítés is igen fontos része rendezvényünknek” – nyilatkozta portálunknak Oros Zoltán. A farsangi báloknak nagy tradíciója van az egykori megyeszékhelyen.
Kezdetektől fogva négy szervezet, az MKP helyi szervezete, a Csemadok helyi alapszervezete, a 27. számú Szent Imre Cserkészcsapat és a Via Nova Ifjúsági Szervezet közösen rendezi meg a bált. Ezzel kapcsolatban Oros kifejtette: „Mindenképpen szerettem volna nagyobb spektrumú szervezést, bevonva a helyi fiatal közéleti embereket is.”
Mint Oros Zoltántól megtudtuk, régebben megformálódott benne a közösségépítő erővel is bíró bál gondolata. Továbbá hangsúlyozta, nem csupán a magyarságról szól az esemény, nem zárkóznak el a szlovák vendégektől sem. Elsősorban város polgári társadalmi igényeit szeretné kielégíteni a hagyományokra támaszkodva.
A programban több hagyományőrző műsor is szerepet kapott, bemutatva az Ipoly mente értékeit. Az est vendége volt Cserník Szende székely mesemondó. Pikáns meséivel szórakoztatta a közönséget. „Lényegében a bál közvetítő funkciót is ellát a generációk közti folytonosság megteremtésével. A magyar kultúra értékeit adjuk tovább. S úgy gondolom a jelen digitalizált világában ennek óriási jelentősége van” – summázta a magyar bált az ötletgazda.
A jövővel kapcsolatban az ötletgazda kifejtette, mindenképp szeretnék folytatni, minél tágabb célközönséget megszólítva. Effektívebben bekapcsolva a fiatal generációkat.

További fényképek a Képgalériánkban ITT>>>.

Pásztor Péter, Felvidék.ma
a szerző felvételei
{iarelatednews articleid=”43521,43411,37452″}