43715

A felvidéki magyar gyerekek jövőbeli kilátásai akkor a legjobbak, ha anyanyelvükön sajátítják el az alapokat. Bárdos Gyula szlovákiai köztársasági elnöki jelölését támogató Via Nova Ifjúsági Csoport már meg is mozdult az ügy érdekében. Többek között erről is szó volt a szervezet december végén tartott elnökségi ülésén, Léván. A Via Nova ICS az aláírásgyűjtésbe is besegített, s emellett lényegesnek tartja a magyar szülők tájékoztatás és meggyőzését a magyar tannyelvű iskola előnyeiről. Gubík Lászlóval Medveczky Attila, a Magyar Fórum munkatársa beszélgetett.

Hogyan fogadta a Via Nova ICS, hogy a Magyar Közösség Pártja a köztársasági elnökválasztáson saját jelöltet állít Bárdos Gyula személyében? – kérdezem Gubík Lászlót, a felvidéki Via Nova ICS elnökét.
– Nagyon örültünk a hírnek, hogy az MKP köztársasági jelöltet állít, s szervezetünk mindenben támogatja Bárdos Gyula jelölését, kampányát. Úgy véljük, hogy már régebben is élni kellett volna az MKP-nak azzal a lehetőséggel, még mikor Magyar Koalíció Pártja néven szerepelt a közéletben, s parlamenti erőként 10-12%-os országos támogatottsággal bírt, és egységes volt a felvidéki magyar politika, hogy külön államfőjelöltet állítson.
A köztársasági elnökjelölt állítása nagyon jó alkalom arra, hogy a felvidéki magyar közösség megjelenjen az országos médiumokban, hiszen az aspiránsnak lehetősége nyílik a különböző, így a regionális témákban való megszólalásra is. Akkor Bugár Béla ezt nem merte felvállalni, de most az MKP Berényi József vezetésével régi adósságát törleszti a felvidéki magyar közösség felé. Igaz, a párt támogatottsága már nem 10%-os, de ebben a helyzetben is lényeges, hogy bemutassuk a
programunkat, és lássák a választóink, hogy milyen országos jelentőségű kérdéseket tartunk fontosnak. Eddig a mindenkori hatalom mindent megtett annak érdekében, hogy elhallgassák azokat az ügyeket, melyekről már régen beszélni kellett volna. Gondolok az önrendelkezési törekvésekre, a nyelvi jogokra és a kettős állampolgárság kérdésére.

Olyan megnyilatkozásokat is lehet olvasni, miszerint Bárdos úgysem nyerhet, akkor miért is kell őt kitenni egy előre is elkönyvelhető vereségnek. Erről mi a véleménye?
– Nem szabad ilyen pesszimistán hozzáállni a kampányhoz, mert megvan a magyar jelöltnek a győzelemhez a matematikai esélye. A baloldalon a legerősebb jelölt méretteti meg magát, Robert Fico, jelenlegi miniszterelnök, míg a jobboldalon legalább egy tucat jelölt szeretne elindulni, és a liberálisok is állítanak államfőjelöltet. Így a jobboldali szavazatok annyira megosztódnak, hogy a második fordulóba akár Bárdos Gyula is bejuthat. Amennyiben a magyar választópolgárok fegyelmezettek, úgy akár 7-8-9 %-os eredmény is elérhető. Természetesen lényeges a realitások talaján mozogni, de arra nagyon kíváncsi vagyok, hogy amennyiben az MKP jelöltje bejutna a második fordulóba, miként reagálna arra a szlovákiai társadalom, különösképpen a jobboldali pártok vezetői.

A jelöltséget aláírásgyűjtéssel erősítik meg. Mik az eddigi tapasztalatok? Előfordult, hogy szlovák nemzetiségűek is támogatták Bárdos Gyula indulását?
– Éppen Bárdos Gyula számolt be arról, hogy szlovákok is támogatták a jelöltségét. Bárdos úr Szencen él, Pozsony közelében, ahol megyei önkormányzati képviselő, és szlovák részről is van támogatottsága. Szencen gyűjtik Bárdos Gyula jelöltségéhez az aláírásokat szlovák nemzetiségű állampolgárok is, akik minden bizonnyal rá is szavaznak. Abban is biztos vagyok, hogy a Most- Híd – amely szlovák kereszténydemokrata jelöltet támogat – választóinak jelentős része inkább szavaz Bárdos Gyulára, mint Pavol Hrušovskýra.

Az MKP megyei választásokon elért jó eredménye miatt is elképzelhető, hogy a Bugár vezette párt szimpatizánsai támogatják Bárdost, illetve, a politikailag közönyös magyarok is azt mondják: érdemes az egyedüli magyar jelöltet támogatni?
– Minden bizonnyal sokat számít a megyei választásokon elért siker is. Az MKP-t nagyon sokan szerették volna a történelem süllyesztőjében látni, és bár az országgyűlésbe nem került be a párt, a regionális választásokra megerősödött. Mindez annak tudható be, hogy az MKP nagyon erősen beágyazódott a felvidéki magyar közösségbe. A parlamentbe visszavezető út első állomása a megyei választásokon való siker volt, míg a második, reményeink szerint, a márciusi államfőválasztás, a harmadik pedig a májusi EP-voksolás lesz.

Mennyire volt könnyű megszólítani ebben az aláírásgyűjtő akcióban a felvidéki magyar fiatalokat? Ezt azért is kérdezem, mert Berényi József tavaly novemberben azt nyilatkozta lapunknak: „sajnálatos, hogy a fiatalság, az úgynevezett facebook-generáció nem jár el szavazni.”
– Amit Berényi elnök úr ebben a tárgyban nyilatkozott, az a megyei választásokon még jobban bebizonyosodott. Rendkívül alacsony volt a részvétel, tehát főleg a pártok törzsszavazói járultak az urnákhoz. Túl sok fiatalt egyetlen egy pártnak sem sikerült mozgósítani. Az országos választás alkalmával ez az arány azért magasabb lesz, de a problémát kezelni kell, mert az idősebbek közül többen járnak szavazni. A fiatalokat úgy lehet megszólítani, ha vonzóvá tesszük számukra a politikát. Tudatosítani kell az ifjúságban, ha ők nem vesznek részt a közügyek intézésében, akkor mások akarata érvényesül. Ezenkívül olyan felületeken kell közvetíteni a magyar közösség politikusainak üzeneteit, amiket ez a generáció használ. Gondolok az internetes portálokra, a közösségi fórumokra és a blogokra, a rövidebb netes videókra. Emellett olyan rendezvényeket kell szervezni a felvidéki fiatalok számára, melyeken szívesen vesznek részt. Egy-egy koncert, vagy sportesemény bevezetőjében pedig el lehet nekik mondani a helyi magyarságot foglalkoztató problémákat.

Ha már a fiatalokról esett szó: lényeges, hogy a szlovákiai magyar gyermekek, diákok magyar tannyelvű óvodába és iskolába járjanak. Mit tud tenni ennek érdekében a Via Nova ICS?
– A Via Nova ICS tevékenységének évek óta egyik leglényegesebb rendezvénye a Beiratkozási Körút, amelynek célja a magyar szülők tájékoztatása és meggyőzése a magyar iskola előnyeiről. 2007-ben volt az első ilyen rendezvényünk, s minden évben más módszerrel hívjuk föl a szülők figyelmét az anyanyelvi
oktatás fontosságára. Előfordult, hogy közismert felvidéki magyar személyiségek mondják el videóüzenetben azt, hogy számukra miért volt lényeges a magyar tannyelvű iskola. Tavaly pedig olyan vegyes házasságokban élő aszülőket szólítottunk meg, akik magyar iskolákba íratták be gyermeküket, és szlovák párjuk kijelentette, hogy ez mennyire lényeges. Hiszen a gyerekek jövőbeli kilátásai akkor a legjobbak, ha anyanyelvükön sajátítják el az alapokat.

Magyar Fórum/Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”39842,35386,31297,30106,30033″}