43669

Mindenkinek, aki a tavalyi év során céges célokra használta fel a gépjárművét, január 31-éig gépjármű-adóbevallást kell tennie.
A vállalkozóknak eközben elsősorban arra kellene figyelniük, hogy melyik megyében van az autójuk nyilvántartásba véve. Amennyiben a vállalkozónak több megyében is vannak nyilvántartott gépjárművei, mindenütt külön adóbevallást kell beadnia és a gépjárműadót befizetnie. A befizetett gépjárműadó az egyes megyék költségvetésébe vándorol, és az adókulcsot is maguk a megyék szabják meg. A konkrét adókulcsok megtalálhatók a megyei önkormányzatok honlapjain, de a Pénzügyi Igazgatóság honlapján is találni erre vonatkozó fontos adatokat. A gépjármű-adóbevallás papír alapú formában és elektronikus úton is megtehető. Az adóbevallási nyomtatványok valamennyi adóhivatalban, kirendeltségen vagy kapcsolattartási ponton a rendelkezésre állnak.

A vállalkozónak arra is figyelniük kell, hogy amennyiben például Ausztriában vállalkozik, de a gépjárműve Szlovákiában kiadott nyilvántartási számmal rendelkezik, akkor is kell gépjárműadót fizetniek, mivel a használatban lévő autó Szlovákiában van nyilvántartva. Amennyiben azonban olyan gépjárművet használ Szlovákia területén vállalkozási célokra, amely Ausztriában van nyilvántartva, a gépjármű már nem képezi az adóbevallás tárgyát, azaz adóznia sem kell utána. A gépjárműadót a gépjármű tulajdonosa fizeti, aki a forgalmi emgedélyben szerepel. Lízing esetén azonban a gépjárműkölcsönzésről szóló iratokban szereplő elővásárlási joggal nem rendelkező tulajdonos is lehet az adófizető.

Fontos azt is tudni, hogy amennyiben elektronikus úton szeretnénk a gépjármű-adóbevallásunkat megtenni, be kell jelentkeznünk a Pénzügyi Igazgatóság honlapján és az adóhivatalban is, egyúttal megállapodást kell kötni az elektronikus kézbesítésről az adóhivatallal vagy pedig szükséges a fokozott biztonságú elektronikus aláírás.

Felvidék.ma, dé