43862

Évzáró közgyűlést tartott a komáromi Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület január 29-én a Kultúrpalota épületében, ahol egyebek mellett a nagymúltú egyesület tavalyi tevékenységéről és az idei évben tervezett rendezvényekről is szó esett.

Mint ismert, Boráros Imre színművészt és Stirber Lajos zenepedagógust Budapesten a Magyar Kultúra Napja Gálán a Magyar Kultúra Lovagjaivá avatták. Az évzárón a Jókai Egyesület két kiválóságát ebből az alkalomból az elnökség virágcsokorral köszöntötte. A közgyűlés hivatalos részét rövid műsor vezette fel, melynek részeként Boráros Imre Ruttkay Tamás: De mi magyarok maradunk című versét és a Hitünk és Istenünk című dalt adta elő. Majd Szebellai Dávid, a Selye János Gimnázium diákja, aki a tavalyi Baróti Szabó Dávid szavalóversenyen első helyezést ért el, a reformkori pap-költő és nyelvújító A magyar ifjúsághoz című költeményét szavalta el.
Végül Kustyán Ilona nyugalmazott pedagógus és Farkas Adrianna gimnáziumi tanár tartott előadást a 250 évvel ezelőtt született Baróti Szabó Dávid, illetve a 175 évvel ezelőtt született Thaly Kálmán író, politikus életéről.

Keszegh Margittal, a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület elnökével az elmúlt évről és az idei rendezvényekről a közgyűlés után beszélgettünk. Mint megtudtuk: 2014-ben a hagyományos rendezvények mellett több évforduló megünneplésére is készülnek. Februárban (Jókai Mór születésének évfordulójához kötődve) nyolcadik alkalommal adják át az egyesület által alapított Jókai-díjat, amelyet idén a Jókai és Petőfi barátsága címmel kiírt jeligés pályázat nyertese vehet át. Az idei pályázat győztese egyébként már ismert, nevét azonban csak az ünnepi díjkiosztón hozzák nyilvánosságra.
A beérkezett pályaművek elbírálására – az elmúlt évekhez hasonlóan – ismert írókat, irodalmárokat és újságírókat kért fel az egyesület. „A zsűrinek idén nem volt könnyű dolga – árulta el Keszegh Margit –, már csak azért sem, mert nem szabunk sem műfaji, sem földrajzi határokat. Volt olyan év, amikor egy színdarabot talált a zsűri a legjobbnak, egy másik évben pedig egy vajdasági pályázó alkotása lett a győztes. Idén – a zsűri egybehangzó véleménye alapján – magas színvonalú írások érkeztek a címünkre.”
A sokrétű kulturális tevékenységet végző egyesület a Jókai-díj átadását 2006 óta minden évben megrendezi, így szeretnék Jókai szellemiségét megőrizni az írófejedelem szülővárosában.
A díjalapítás gondolata – jegyzi meg Keszegh Margit – néhai Szénássy Árpádnak és Végh Józsefnek, a Magyar Kultúra lovagjainak köszönhető. „Szénássy Árpád, városunk egykori alpolgármestere szorgalmasan kutatta a múlt emlékeit és sok értéket mentett meg az utókor számára. Emléke előtt is tisztelgünk a Jókai-díjjal, amelynek tárgyiasult formája Jókai Mór kezének másolata. Az eredeti műalkotást még az író életében Donáth Gyula szobrászművész készítette” – meséli.

43862aA 2011-ben fennállásának 100. évfordulóját ünneplő egyesület nagy nemzeti ünnepeink szervezésében is szerepet vállal. Az országszerte tomboló hóvihar miatt a tavalyi március 15-i megemlékezés – sok más településhez hasonlóan –, Komáromban is elmaradt, az augusztus 20-i és az aradi vértanúk emléknapján rendezett megemlékezésen azonban már főszerepet vállalt a Jókai Egyesület.
„Idén első alkalommal csatlakoztunk a Kárpát-medence kenyerének megszentelése elnevezésű akcióhoz, így a Szent István szobornál rendezett augusztus 20-i ünnepségen – négy Kárpát-medencei várossal: Szolnokkal, Sepsiszentgyörggyel, Zentával és Beregszásszal egy időben – városunkban is sort került az újkenyér megáldására és megszentelésére. A Szent András templomban tartott ökumenikus istentiszteletet követően Szent István lovasszobránál Tőkéczki László történész szónokolt.”
Keszegh Margit elmondta: hasonló hagyományt kívánnak teremteni az ősszel első alkalommal megrendezett Népmese Napja rendezvénnyel is, melyen az egyesület arra kérte fel a magyar tannyelvű óvodákat és iskolákat, hogy szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján egy időben olvassák fel a “nagy mesemondó” egy meséjét. A rendezvény előtt gyermekrajz-pályázatot is hirdettek, és akik elhozták rajzaikat a Kossuth téren zajló ünnepségre, könyvjutalomban is részesülhettek.
„Hisszük, hogy a népmesék élni tanítanak, szórakoztatnak, erkölcsi tanítómestereink, elődeink ránk örökített bölcsességének gyöngyszemei. Már csak ezért is kötelességünknek éreztük, hogy csatlakozzunk a Népmese Napját életre hívó Magyar Olvasótársaság felhívásához” – mondja Keszegh Margit a rendezvényről, melynek már az első alkalommal nagy sikere volt a kisgyermekes családok körében.
Szó esett arról is, hogy a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület 2014 májusában nagyszabású rendezvényre készül: ünnepi műsorral kíván megemlékezni Egressy Béni zeneszerző halálának 200. évfordulójáról. „A tavalyi év egyik nagy – és egyben utolsó – eseménye a komáromi Kultúrpalota centenáriuma alkalmából rendezett ünnepség volt, amelyen nagy örömünkre bejelenthettük, hogy az évtizedekig Duna menti múzeumnak nevezett épület hivatalosan is visszakapta eredeti elnevezését. Ehhez hasonló nagyszabású rendezvényre készülünk Egressy Béni halálának bicentenáriumán is. Szeretnénk méltóképpen megemlékezni a Klapka-induló szerzőjéről, aki komáromi várvédőként is szolgált a városban” – tudjuk meg az egyesület elnökétől. „Mert mi nem a csüggedés, hanem a tenni akarás, a bizakodás népe vagyunk, hogy megmaradjunk magyarnak, itt, szülőföldünkön, a Felvidéken” – teszi még hozzá.

lm, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”37738″}