A Balassagyarmaton megrendezett Civitas Fortissima történelmi vetélkedőn felvidéki középiskolák szerezték meg a legjobb helyezéseket.  Kertész Csilla, az egyik szervező elmondta, a vetélkedőt közösen szervezi meg a Nógrád megyei Fidelitas a felvidéki Via Nova Ifjúsági Csoporttal.
„A csehkiverés kilencvenedik évfordulóján, 2009-ben szerveztük meg első alkalommal a versenyt. Együttműködési megállapodás keretei között jött az ötlet. Ezáltal szeretnénk erősíteni a magyarországi és a felvidéki fiatalok közti kapcsolatot” – nyilatkozta a kezdetekről portálunknak a főszervező.
Az elmúlt évek során folyamatosan szélesedett a versenybe bekapcsolódó iskolák köre. Magyarországi jelentkezők mellett számtalan felvidéki középiskola is megmérettetett Balassagyarmaton. A szabályok szerint háromfős csapatok vetélkednek, minden évben két történelmi témát boncolgatnak.
Az egyik téma állandójelleggel a balassagyarmati 1919-es csehkiverés. A másik téma általában egy olyan történelmi kor, vagy esemény, amelynek az adott évben jubileumi évfordulója van. Így a 2014-es év témája az első világháború volt. Az összetett vetélkedő részét képezi tesztkérdések, interaktív feladatok, illetve kreatív feladatok is.
Az idei versenyre 15 csapat nevezett be. Többségük magyarországi iskolából jött. Felvidéket az ipolysági és a gútai csapat képviselte. Kertész Csillától megtudtuk, az elmúlt években már Erdélyből is érkeztek résztvevők. „Hagyománya van a vetélkedőnek. Sikeresen szólítjuk meg a határ két oldalán élő fiatalokat. Ezzel hívjuk fel a figyelmüket a közös múltunkra” – fogalmazta meg a főszervező. Az eseményen megjelent a városi ünnepségeken résztvevő Kövér László, az Országgyűlés elnöke.
A vetélkedőt különböző rendezvények kísérik. Így több ízben történelmi előadásokat, kerekasztal-beszélgetéseket hallgathattak meg a versenyzők. Idén a Palóc Múzeumba látogattak el.
A verseny összesített eredményeként a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium csapata a harmadik lett. A gútai Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola a második, míg az ipolysági Szondy György Gimnázium az első helyen végzett. A rendezvényt támogatta a Rákóczi Szövetség, Via NOVA ICS, Fidelitas, Balla Mihály a Fidesz országgyűlési képviselője, valamint Balassagyarmat város önkormányzata.
A versenyzők könyvjutalmazása mellett a Rákóczi szövetség felajánlásával az első helyezettek részt vehetnek a nyári Sátoraljaújhelyen szervezendő történelmi táborban.
Az ipolysági Szondy György Gimnázium a kezdetek óta részt vesz a vetélkedőn. Az oktatási intézmény csapata harmadik alkalommal lett első helyezett. Tóth Tibor történelemtanár tájékoztatása szerint, felkészült és tapasztalatokkal rendelkező csapat képviselte a gimnáziumot Balassagyarmaton.
A gútai Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola első alkalommal jelent meg a Civitas Fortissima versenyen.  „A szervezők felhívására reagálva kapcsolódtunk be a versenybe. Igényesek a feladatok, de megoldhatóak. Külön kiemelném a kreativitást igénylő feladatokat, amik nagyon ösztönzőek” – nyilatkozta portálunknak Kolek Zsolt gútai történelemtanár. Az ipolysági csapat tagjai az elért eredményükkel a tervek szerint augusztusban megrendezésre kerülő nemzetközi történelmi tábor lakói lesznek Sátoraljaújhelyen.  

További fényképek a Képgalériánkban ITT>>
Pásztor Péter, Felvidék.ma
a szerző felvétele
{iarelatednews articleid=”17508,43703,19833″}