44309

A jogfosztott kettős állampolgárok nevében Tamás Ilona, Dolnik Erzsébet, Fehér István, Gubík László, Kassai Gyula, az Emberi Méltóság Tanácsa nevében Dr. Lomnici Zoltán február 26-án memorandumot adott át a szlovák kormánynak.

A memorandumot azon a napon adták át, amikor a kassai székhelyű alkotmánybíróságnak döntést kellett volna hoznia harminc parlamenti képviselő beadványáról, amelyben még 2011 őszén kérték az állampolgársági törvény alkotmányosságának megvizsgálását. A taláros testület idén január 30-án meghatározatlan időre elnapolta a döntést.
Helyszíni tudósításunk: ITT<<<.  Képgalériánk ITT>>> tekinthető meg.

A memorandum teljes szövegét alább olvashatják:
MEMORANDUM
“A Szlovák Köztársaság Alkotmánya 5. § (2) bekezdése szerint akarata ellenére senkitől sem vehető el a Szlovák Köztársaság állampolgársága, a Szlovák Köztársaság állampolgárságát csak saját kérésre, a Szlovák Köztársaság állami kötelekéből történő elbocsátással lehet elveszíteni.
Az Alaptörvény egyértelmű rendelkezésével ellentétes jogszabály alapján összesen 701 személy, 300 férfi és 401 nő vesztette el az állampolgársághoz fűződő jogait és közülük 47 az őshonos magyar kisebbséghez tartozik.
A 2010 júniusában hatályba lépett állampolgársági törvényt a Szlovák Köztársaság Alkotmánybírósága előtt 37 szlovák és magyar képviselő megtámadta, azonban többszöri ígéret ellenére sem hozott határozatot a testület, a határozat hirdetésre a saját maga számára kitűzött határnapokat elmulasztva úgy döntött, hogy határozatlan időre elnapolja az ítélethozatalt.
Mivel az alkotmánybíróság cserbenhagyta az állampolgársági jogaiktól megfosztott polgárokat, számukra a megoldást csak egy új, a Szlovák Köztársaság Alkotmányának megfelelő törvény jelenthet. A belügyminiszter tájékoztatása szerint folyik annak a törvénytervezetnek a nemzetközi egyeztetése, amely alapján bizonyos feltételek teljesítése esetén néhányan visszaszerezhetik szlovák állampolgárságukat.
A kiszivárgott hírek szerint azok kapják vissza állampolgársághoz fűződő jogosítványaikat, akik a másik országban állandó lakhellyel rendelkeznek. Azok a szlovák állampolgárok, akik az Egyesült Államokban, Hollandiában, Németországban, Ausztriában, az Egyesült Királyságban bejelentett lakcímmel rendelkeznek és ott is élnek, ez megoldást jelenthet. Nem orvosolja ugyanakkor az őshonos magyar kisebbség jogfosztottjainak problémáit, hiszen ők a Szlovák Köztársaságban élnek és nem rendelkeznek állandó bejelentett lakcímmel Magyarországon.
A tervezett megoldás tehát, a magyar kisebbség számára diszkriminatív, így elfogadhatatlan, különös tekintettel arra, hogy a Szlovák Köztársaság tagja az Európai Uniónak és az Európa Tanácsnak, mely közösségek elvetik bármely állampolgár hátrányos megkülönböztetését.
A 250/2010 sz. tv. értelmében eljárva, a hivatalok releváns bizonyítékok nélkül (útlevél, lakcímkártya, személyi igazolvány, honosítási okirat, egyéb) törölték a magyar állampolgárságot felvetteket a lakossági nyilvántartásból. A bejelentő levél aláírása sem volt hitelesítve, így a személyazonosságuk sem volt és van igazolva. A jogsértetteket hiteles bizonyítékok nélkül, önkényesen és alkotmányellenesen törölték a Szlovák Állam kötelékéből!
Megjegyezzük, hogy az alkotmány rendelkezésével nyilvánvalóan ellentétes törvény végrehajtása során az uniós jogot és az emberi jogokat a szlovák hatóságok több esetben durván megsértették. Kiragadva néhány példát: Előfordult, hogy az orvosi kezelést, – az Európai Parlament és Bizottság 883/2004 sz. EK rendeletével ellentételesen, – azért tagadták meg, mert az illető már nem volt szlovák állampolgár Az egyik tanártól a tanórán próbálták meg elvenni személyi azonosító dokumentumait, súlyosan megsértve emberi méltóságát. Ezért is fontos, hogy a jogfosztó törvények helyett a nemzetközi elvekkel és főleg a szlovák alkotmánnyal összhangban álló új jogszabályt alkossanak.
Mi, a jogainktól megfosztott polgárok, az Emberi Méltóság Tanácsával, mint nemzetközi tagságú jogvédő szervezettel, azt kérjük, a szlovák kormánytól és törvényhozástól, hogy mielőbb szüntesse meg az alkotmányellenes jogi helyzetet, hatóságai fejezzék be a magyar nemzetiségű jogfosztottak zaklatását, és fizessenek méltányos kártérítést minden igazolt jogsértésért” – áll a memorandumban.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44318″}