44087

A kormányfő elleni támadásnak tartja a kormány az öt évvel ezelőtt kirobbant széndioxid-kibocsátási kvótaeladás ügyének megnyitását. Ebből kifolyólag egyet nem értését fejezte ki a parlamenti képviselők kormányfővel szembeni bizalmatlansági indítványával szemben.
A kormány az ellenzéki képviselők Ficóval szembeni bizalmatlansági indítványát öt héttel a köztársaságielnök-választás előtt a Smer jelöltje elleni támadásnak tartja.
A kormányfővel szembeni bizalmatlansági indítvány megtárgyalására február 13-án (csütörtökön) 9.00 órai kezdettel kerül sor a parlamentben, ebben a választási időszakban immár másodszor. Az ellenzéki bizalmatlansági indítvány oka a széndioxid-kibocsátási kvóták eladásának 2008-as botránya, valamint az, hogy a kormánypárti Smer képviselői nem hajlandók a parlamentben megvitatni az ügyet.
A kormány mai állásfoglalásában arra is felhívja a figyelmet, hogy a kormányfő a szóban forgó ügyben, amelyben az akkori koalíciós partnere, az SNS volt érintett, levonta a politikai következtetéseket. Ivan Gašparovič köztársasági elnöknél két nemzeti párti miniszter leváltását is indítványozta. Végül pedig politikai döntés alapján a környezetvédelmi tárcát kivette a Szlovák Nemzeti Párt kezéből.
„Azóta már két parlamenti választásra is sor került. Csaknem két éven keresztül a jelenlegi ellenzék volt kormányon, amelynek lehetősége és tere lett volna arra, hogy az ügyet felgöngyölítse, vagy hogy nyilvánosságra hozza azoknak a cégeknek a jegyzékét, amelyek a széndioxid-kibocsátási kvóta eladásában érintettek voltak. Akkor azonban ez ügyben semmit sem tettek” – olvasható többek közt a kormány állásfoglalásában.

TASR nyomán dé, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”44074,43927,43861,41985″}