44119

A Szent László Hadosztály hőseinek emlékére emlékművet avattak Kicsinden.

Az 1944 októberében létrehozott Szent László hadosztály egy elit alakulat volt, mely a kemény harcokra lett kiképezve. A legkiválóbb katonákból állították föl, és hősiesen védték a Garam és Ipoly mentét az orosz hadak előrenyomulása ellen.
Nagyon sokan estek el, és eddig nem volt emlékművük sem Magyarországon sem a Felvidéken. Azt, hogy most mégis emlékművet állítottak Kicsinden az itt elesett hősöknek, Zsákovics Lászlónak köszönhető, aki az Oroszkai Hadi Múzeum megalapítója és fönntartója és gyermekkorától kutatója az itt zajló harcoknak.
Elmondása szerint, egy filmsorozat kapcsán 10 éves korában kezdett érdeklődni a II. világháború eseményei iránt, és nagyszülei visszaemlékezései alapján tudta meg, hogy a Garam mentén nagyon nagy harcok folytak. Ekkor határozta el, hogy ezeknek a katonáknak egyszer emlékművet szeretne állítani, hiszen a legdrágábbat, az életüket áldozták fel ezért a vidékért.
Azért is fontos ilyen emlékmű, hogy az eljövendő nemzedékek tudják, ha elolvassák és utána néznek, mi is történt itt valójában és hogy ez soha többé ne ismétlődjön meg.
Farkas Jenő tudományos tanácsadó, a magyar légierő nyugalmazott ezredese elmondta, hogy a pesti hídfő elvesztése után Kicsind felé vonult a Szent László hadosztály, ahol 20 ezres túlerővel szemben találták magukat, és itt omlott össze a hadosztály. 557 magyar katona halt hősi halált, és Heinrich István ezredest 12 társával együtt a kicsindiek temették el.
Pásztor Rita Kicsind polgármestere elmondta, hogy már az 1990-es években megfogalmazódott a helyi önkormányzatnál, hogy a Szent László hadosztály hőseinek méltó emlékhelyet állítsanak és ez a folyamat 2011. december 27-én egy emlékkereszt avatással kezdődött, amelyet Ősze Ferenc főhadnagy úr emlékére állítottak, aki 1944. december 27-én hősi halált halt Kicsinden.

Felvidek.ma
44119 144119 244119 344119 4

Fotó: Farkas Iván
A Duna Tv riportja ITT>>> tekinthető meg.