A felvidéki születésű népzenésszel, népzenekutatóval, Agócs Gergellyel készített interjút az Erdélyi Napló c. erdélyi magyar online lap annak apropóján, hogy a Fonó Zenekar ismert tagja zsűritagként ezúttal is közreműködik a Fölszállott a páva vetélkedő lebonyolításában. “A hagyományos kultúrák szintetikus rendszerek is egyben, amelyekben minden mindennel összefügg, és ezt gyűjtéseink tapasztalata is megerősíti: nem ritka, amikor a tehetséges mesemondóról kiderül, hogy kiválóan énekel, tánctudása is páratlan, valamint fafaragásai is gyűjteménybe valók” – kezdi a beszélgetést Agócs Gergely munkája szerteágazóságának jellemzésével. Hiszen amellett, hogy tagja a Fonó Zenekarnak és a Duna Televízió vetélkedőjében zsűritag, “civilben” népzenekutató, a Hagyományok Házának tudományos munkatársa.
És még sok minden más is, mint mondja: “A Fölszállott a páva során mindenki megtudhatta rólam, hogy a folklór a mindenem. A népi kultúra szeretete pedig kötelességekkel is jár: így többek között a Magyar Néprajzi Társaság Népzene- és Néptánc Szakosztályának vagyok az elnöke, a Nemzeti Kulturális Alap Közművelődés és Népművészet Kollégiumának tagjai között is dolgozom, óraadó tanárként oktatok a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékén. Vezetem a Fonó Zenekart és – egyéb feladataim mellett – a Hagyományok Házában népmese-tanfolyamot is tartok. De okleveles földmérő végzettségem is van, s a természetvédelemből is kiveszem a részem”. Hozzáteszi ugyanakkor – minden keserűség nélkül, a tudós ember bölcsességével – hogy a fenti, igencsak sokrétű munkásságáról “általában keveset tudnak”, ami pedig szerinte az “önpromóciós készség” kevésbé fejlett mivoltának tudható be. “A mai világban nem az a fontos, ki mit tud, hanem, hogy ki mit tud magáról elhitetni” – vallja Agócs Gergely az aligha cáfolható valóságot.
Pedig munka éppenséggel akad bőségesen, tévhit tehát, hogy Kodály és Bartók gyűjtőkörútjai után ne lenne már gyűjthető autentikus népzene a Kárpát-medencében. “Megyényi területek vannak, ahonnan a népzene egyes válfajaiból semmilyen adatunk sincs. A Kárpát-medencében nincs olyan ötven kilométeres körzet, ahol ne találnánk még újdonságot” – nyilatkozta a néprajzkutatásban járatlanok számára talán meglepő tényt Agócs Gergely, aki rögtön példát is hozott állítása alátámasztására.
“Legutoljára tavaly október végén jártam Gömör és Abaúj – Torna vidékein, és bizony, találtam eddig ismeretlen változatokat. A folklór az egyetemes kultúra különleges része: ahhoz az exponenciális görbéhez hasonlíthatnám, amely folyamatosan a nullához közelít, de sohasem éri el. A Zoborvidék a népzene szempontjából a felvidéki tájegységek leggyűjtöttebb, legjobban feltárt régiója, Vikár 1902-es, Kodály 1906-os zoborvidéki körútja óta minden, magára valamit adó kutató felkereste a tájat. Meglepő viszont, hogy Kodály 1910-es dudagyűjtését követően hangszeres magyar népzenét először én rögzítettem ott 1988-ban. Az egész magyar népzenei mozgalom – és természetesen etnomuzikológiai tudásunk is – szegényebb lenne, ha nem találjuk meg a zsérei Bihari Józsefet. Játéka kézzelfoghatóan bizonyítja a zoboralji dudazene hatását az itteni vonószene folklórjára. Egyedülálló zenei együttesek emlékét tártuk fel, ahol a duda nem szólóhangszer, hanem a hegedűvel együtt a magyar nyelvterületen ritkán tetten érhető, mulattató duóvá állt össze.”
Agócs Gergely szerint éppen e tévhit – hogy nincs már mit gyűjteni – fogja vissza a fiatalok lelkesedését, akik egyébként szerinte igenis fogékonyak a népzenére és e terület kutatására. A valóság tehát pont a közhiedelem ellentéte: sok az aratnivaló, de a munkás kevés.
Arra a kérdésre, hogy néprajzkutatóként mégis miért települt át Magyarországra, így válaszolt: “Felvidéki életem Fülekhez kötődött, ami Budapesttől 130 kilométerre van. Ha most Pozsonyban élnék, akkor mondhatnák ugyan, hogy „nem mentem el”, viszont kétszer akkora távolságra lennék szűkebb pátriámtól. Amikor az ELTE néprajz szakára beiratkoztam, jövőmet mindenképpen otthon terveztem. Később viszont rádöbbentem, hogy kitűzött céljaim a budapesti intézményhálózat révén sokkal hatékonyabban teljesíthetők. Látszólag ellentmondásnak tűnik, de Szlovákiában nem tudtam volna megírni A szlovákiai magyarok hagyományos hangszeres zenei kultúrája címmel a doktori disszertációmat. A már említett nagy múltú intézményrendszer segítségével munkám sokkal eredményesebb, mintha otthon dolgoznék.”
A Fölszállott a páva vetélkedő kapcsán Agócs Gergely meglepő számmal bizonyította, mennyire van igény manapság a közönség részéről a népi kultúrára: “Magyarországon népművészeti előadóként mintegy kétszázezer személyt tartanak nyilván. Ez ötször annyi, mint az igazolt futballisták száma. És ők csak a színpadi előadók, közel ennyien lehetnek például a tárgyalkotó népművészet aktív kézműves mesterei.”
A tízmillió szövetségi kapitány országában ez mindenesetre valóban megdöbbentő szám s hozzátehetjük minden rosszmájúság nélkül: népművészeink játéka szépségében, különlegességében még csak egy kósza gondolat erejéig sem vethető össze igazolt futballistáink “munkásságával”. Feltétlenül megérdemli tehát e terület a nagyobb figyelmet, s a Fölszállott a páva erre egy kiváló alkalom. A vetélkedőben január 11-étől a nyolc területi válogatón készült filmekben a verseny résztvevőivel ismerkedhetünk meg, akik 2013 májusa és szeptembere között mutatták be zenei és tánctudományukat. Közülük kerül ki az a bizonyos legjobb negyvennyolc produkció, akikkel 2014. március 8-tól az élő adásokban találkozhatunk.
A versenyre a teljes magyar nyelvterületen tevékenykedő, 16 és 35 év közötti versenyzők jelentkezhettek, négy kategóriában: énekes szólisták és énekegyüttesek, hangszeres szólisták és zenekarok, szóló és páros táncosok, valamint táncegyüttesek. A döntő április 19-én lesz. A zsűri tagjai 2014-ben: Zsuráfszky Zoltán, Kossuth-díjas koreográfus, Sebestyén Márta, Kossuth-díjas énekes, Sebő Ferenc, Kossuth-díjas zenész, a zsűri elnöke, továbbá Diószegi László, történész, koreográfus, a Martin Néptáncszövetség elnöke, valamint Agócs Gergely.
A műsor egyedüli felvidéki résztvevője ezúttal Benko Fruzsina. Agócs Gergely arra a kérdésre, hogy zsűritagként nem húz-e a szíve a felvidéki szereplők felé, így válaszolt: “A szívem természetesen megdobban, amikor meglátok egy földit a színpadon, de úgy vélem, mindvégig objektív tudtam maradni. Az egész vetélkedő szelleme azt sugallta, hogy kötelességünk háttérbe szorítani személyes érzéseinket, vonzalmainkat. Jóllehet több versenyző szüleihez régi baráti szálak fűznek, de épp e kapcsolatok jövője kívánta meg a tiszta döntést. A választást viszont egyértelműen, korrekten kellett indokolni, rámutatni az értékekre és a hibákra egyaránt. Legtöbbször a kiesők is elfogadták a zsűri döntését. Természetesen azért büszke vagyok, hogy az elmúlt évben az egyik fődíjat felvidéki zenekar kapta.”
Erdélyi Napló nyomán szd, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”37629,35186″}
