44128e

Pozsonyban ez évi első ülését tartotta a Magyar Közösség Pártjának Országos Tanácsa. A napirendi pontok között szerepelt az európai parlamenti választásokra a jelöltlista összeállítása. Az ülésen listavezetőnek Csáky Pált választották.

Az ülést a testület elnöke, Szigeti László nyitotta meg. Az országos tanács tagjai visszatekintettek a közelmúlt aktuális politikai és társadalmi történéseire. Berényi József országos elnök a megyei választások után kialakult helyzetről szólt, eszmecserét folytattak Bárdos Gyula köztársaságielnök-jelölt kampányáról is.
A 2014 májusában sorra kerülő európai parlamenti választásokra titkos szavazással választották meg a jelölteket. Listavezető lett Csáky Pál. Az MKP Országos Elnökségéből még Farkas Iván gazdasági és régiófejlesztési alelnök van a listán, másodikként.
Bauer Edit, aki 10 éve az MKP EP-képviselője, levélben jelezte, idén nem indul a választásokon, személyesen nem vett részt az ülésen.
Mészáros Alajos, az MKP másik EP-képviselője a listavezetőről tartott titkos szavazás eredményének kihirdetését követően lépett vissza. Helyére új jelöltet választottak – ugyancsak titkos szavazással – Farkas Ivánt, az MKP gazdasági alelnökét.

A két országosan ismert jelölt mellett még fiatalok alkotják a párt 13 fős listáját:

1. Csáky Pál, 58 éves, politikus, közíró, Pozsony – az MKP volt elnöke, az MKP Orságos Elnökségének tagja
2. Farkas Iván, 48 éves, okleveles közgazdász mérnök, Muzsla (Párkányi járás) – az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke
3. Horony Ákos, 39 éves, jogász, Dunaszerdahely – a Via Nova ICS jelöltje
4. Domin István, 36 éves, polgármester, Izsa (Komáromi járás)
5. Agócs Gergely, 27 éves, politológus, megyei képviselő, Királyrév (Galántai járás)
6. Nagy Dávid, 26 éves, jogász, Kolta (Érsekújvári járás)
7. Klenovics Gábor, 36 éves, közgazdász-mérnök, Szenc
8. Gergely Papp Adrianna, 41 éves, polgármester, Debrőd (Kassa-környék)
9. Foglár Gábor, 24 éves, pedagógus, Almágy (Rimaszombati járás)
10. Ilko Zoltán, 27 éves, pedagógus, Lelesz (Tőketerebesi járás) – a Via Nova ICS jelöltje
11. Ondová Reiter Flóra, 37 éves, közgazdász-mérnök, Kassa
12. Matuszny Katalin, 32 éves, vegyészmérnök, Pozsony
13. Králik Róbert, 43 éves, újságíró, pedagógus, Komárom

Kettőből egy sem: Visszaléptek az EP-képviselők
A Magyar Közösség Pártja mindkét európai parlamenti képviselője és az idei választásokra is tervezett jelöltje, Bauer Edit és Mészáros Alajos is lemondott az indulásról.
A Magyar Közösség Pártja Országos Tanácsának (MKP OT) az előzetes hírek szerint szombaton arról kellett volna döntenie, hogy a Bauer Edit, Mészáros Alajos és Csáky Pál hármas közül ki lesz a listavezető, illetve milyen lesz a sorrend a májusi európai parlamenti választásokon. Bauer Edit azonban már a hét folyamán levélben jelezte a párt vezetésének, nem kíván élni a jelölés lehetőségével, noha korábban vállalta azt. Mészáros viszont csak a titkos szavazás eredményének ismeretében a tanácskozáson lépett vissza. Az MKP OT a listavezető kilétéről ugyanis külön szavazást tartott. A szavazócédulán Csáky és Mészáros neve szerepelt. A voksolás előtti kérdésre, vállalják-e akkor is az indulást, ha a második hely jut nekik, mindketten igennel válaszoltak. A szavazást követően, amely Csákyt hozta ki győztesként, Mészáros felülbírálta korábbi kijelentését, s bizalomvesztésre hivatkozva lemondott a jelöltségről. Ekkor rögtönözni kellett az országos tanácsnak, így került a lista üresen maradt 2. helyére Farkas Iván a párt gazdaságpolitikai alelnöke.
Mindkét jelenlegi EP-képviselő döntése meglepte az OT tagjait, és nem kis zavart keltett a nap folyamán. Bauer Edit döntésének hátterében valószínűleg az áll, hogy a pártja soraiból is érték éles bírálatok, amiért megszavazta a melegek jogait taglaló Lunacek-jelentést az Európai Parlamentben. (ba)

A sajtót Berényi József, Csáky Pál és Farkas Iván tájékoztatták.
Berényi József gratulált a listára került jelölteknek. Fontosnak nevezte, hogy a párt megtartsa a felvidéki magyarság képviseletét az Európai Parlamentben, és a 2009-es eredményt megismételve ismét két EP-képviselőt küldjön Brüsszelbe és Strasbourgba.
Csáky Pál kiemelt feladatnak tekinteni, hogy a felvidéki jogfosztottak ügyét újból napirendre tűzzék, valamint hogy az európai uniós döntéshozók tudomására hozzák, Robert Fico kormánya “látványos módon semmibe veszi Dél-Szlovákia gazdasági és szociális igényeit”. Csáky erősítené a régió érdekében kifejtett lobbitevékenységet is.
Farkas Iván saját szakterületén, vagyis a gazdaság, a régiófejlesztés és “az emberközeli témák” terén szeretné folytatni a szlovákiai EP-képviselők tevékenységét. Legfőbb célja, hogy sikerüljön eltüntetni azokat a különbségeket, amelyek a dél-szlovákiai régió és az ország többi területe között kialakultak a magyarok lakta területek hátrányára. (on)

Az MKP OT politikai nyilatkozata itt olvasható.

44128a44128a44128a44128a44128a44128

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44136,44131″}