44031

Bárdos Gyula volt a Rádio Express Élőben című műsorában Braňo Závodský vendége. A műsorvezető kérdésére, miszerint miért gondolja, hogy nemzetiségi jelöltként sikeres lehet a köztársaságielnök-választáson, illetve hogy véleménye szerint egyáltalán van-e esélye megszólítani a többségi nemzet képviselőit, Bárdos azt válaszolta, az indíttatást a jelöltségéhez az adta, hogy az MKP sikeresen szerepelt a megyei választáson.
Mint mondta, az indulásához hozzájárult Robert Fico kormányfőnek a megyei választások második fordulójában tett kijelentése is. Fico ugyanis azzal kampányolt a smeres Nagyszombat megyei elnökjelölt mellett, akinek ellenfeleként Berényi József jutott be a választás második fordulójába, mégsem járja, hogy Nagyszombatnak magyar megyeelnöke legyen. Bárdos szerint ez volt az utolsó csepp a pohárban. Az MKP-n belül megegyeztek, hogy mivel a jobboldal már úgy is eléggé szétszabdalt, teljesen más a helyzet, mint 2009-ben volt, amikor Iveta Radičová személyében egy erős jelöltje volt a jobboldalnak, ezért saját jelöltet indítanak.
Arra a kérdésre, miért nem gondolkodott az MKP a korábbi partnereik jelöltjének, Pavol Hrušovskýnak a támogatásában, Bárdos azt felelte, az lett volna korrekt, ha a Népi Platform előzőleg megszólítja az MKP-t, a Platform pártjai azonban nem vették komolyan a magyar pártot.
Bárdos a műsor során úgy fogalmazott: a legnagyobb kisebbség képviselőjeként olyan jelölt akar lenni, aki a Szlovákiában élő többi nemzetiséget is képviseli. Természetesen elsősorban Dél-Szlovákiát szeretné képviselni, ami azt jelenti, hogy azokat a szlovákokat is, akik a dél-szlovákiai régiókban élnek, mivel ez a terület már több mint húsz éve el van hanyagolva – jelentette ki Bárdos. „Nézzük csak meg, mekkora ott a munkanélküliség – mondta –, tudom, hogy a köztársasági elnök nem rendelkezik erre vonatkozóan jogkörökkel, de a köztársaságielnöki-kampány során felvethetem ezeket a kérdéseket, ahogyan az emberi és kisebbségi jogi kérdéseket, valamint Dél-Szlovákia elmaradottságát is. A jelöltségem egyfajta küldetés is, hogy felvetődjenek azok a témák is a kampány során, amelyekről egyébként soha senki nem beszélne. “
A műsorvezető kérdésére, miszerint nem tart-e attól, hogy mindez hátrányt is jelenthet számára az államfő-választási küzdelemben, Bárdos azt felelte: ő realista. Amikor lehetősége nyílott arra, hogy elinduljon az államfőválasztáson, nagyon kevés idő maradt a civil jelöltséghez szükséges aláírások összegyűjtésére, mivel Pavol Paška házelnök eléggé nem korrekt módon úgy írta ki a választás időpontját, hogy az aláírásgyűjtés a karácsonyi ünnepekre esett. Válaszul erre az ellenzéki képviselők egy részétől összegyűlt számára a szükséges 15 aláírás, ám ő azt mondta, nemcsak pártjelölt akar lenni, hanem civil jelöltként is szeretné megmérettetni magát, és gyakorlatilag két hét alatt összegyűlt a szinte hihetetlen 46 ezer aláírás. Bárdos szerint ez azt jelenti, a jelöltségének van támogatottsága, s nemcsak magyarok írták alá a petíciót, hanem más nemzetiségek képviselői, és nagyon sok szlovák is. Mint mondta, eddigi politikai pályafutása alatt igyekezett mindig olyan ember lenni, aki nem szétválaszt, hanem összeköt, és a jelöltsége most sem irányul senki ellen sem.
Tény, hogy az MKP jól szerepelt a megyei választáson, ám azért mégsem parlamenti párt, nem lehet mégiscsak, hogy Bárdos köztársasági elnöki jelölése valamiféle politikai húzás a pártja részéről, aki így szeretné hallatni a hangját, nemcsak politika ez az egész? – tette fel a kérdést a műsorvezető, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a politikai elemzők szerint Bárdosnak gyakorlatilag nincs esélye bejutni a második fordulóba. „Én ezzel nem értek egyet, várjuk ki a választásokat – volt Bárdos válasza –, ilyen precedens még nem volt, hogy magyar jelölt indult volna az államfőválasztáson, így nincs is összehasonlítási alap.” A műsorvezető azt is megkérdezte, hogy Bárdos Osuskýhoz hasonlóan nem fontolgatja-e, hogy még az első forduló előtt visszalép. „Nem fontolgatom. Nem lenne korrekt azokkal szemben, akik aláírták a petíciós íveimet. A jelöltségem, azzal, hogy a magyar kisebbség képviselője vagyok, egyfajta újdonság, ami eddig még nem volt itt sohasem. Az idő rövidsége miatt a kampányom során személyes találkozók elsősorban Dél-Szlovákiában valósulnak meg, de a média segítségével – köszönet ezért a lehetőségért is – igyekszem eljutni Szlovákia többi régiójába is, és élni fogok minden lehetőséggel, ami az államfő-választási kampány során a rendelkezésemre áll.”
Závodský kérdésére, hogy kit fog támogatni, amennyiben ő maga nem jut be a második fordulóba, Bárdos azt felelte, tisztában van azzal, hogy nem ő az esélyese ennek a választásnak, igyekezni fog azonban minél nagyobb támogatottságra szert tenni. Amennyiben nem jut be a második fordulóba, azt a bejutott jelöltet támogatja, aki a jelenlegi kormányfő ellenfele lesz, mert nem lenne jó sem a társadalom, sem az ország, sem pedig a polgárok számára, ha a jelenlegi kormánypárt bitorolná az összes alkotmányos tényezői tisztséget – véli Báros. „Azzal, hogy indulok, mobilizálom a választópolgárokat – fogalmazott –, ha nem indulnék, hogyan tudnám mobilizálni őket a második a fordulóban, hogy mégis csak menjenek el választani?”
Bárdos a műsorban azt is kijelentette, hogy transzparens választási számlája lesz, mintegy száz óriásplakátja készül, amelyek a napokban kerülnek ki az utcákra, és az MKP anyagilag is támogatja a kampányát.
„Ha támogatást kapnék, Szlovákia valamennyi polgárának köztársasági elnöke lennék, tekintet nélkül a nemzetiségére, vallására, politikai meggyőződésére. A köztársasági elnök nem lehet egyetlen pártnak sem a meghosszabbított keze, és minden fontos kérdésben véleményt kell nyilvánítania. Tíz éve ez már nem így van, a jelenlegi köztársasági elnök nem mondott véleményt fontos kérdésekben. Vissza kell állítani a társadalmi szempontból fontos kérdésekben a vitát, a többségi nemzet és a kisebbségek közti párbeszédet, mert a jelenlegi helyzetet, a demokrácia fokát nagyon jól tükrözi, hogy milyenek az emberi és kisebbségi jogok. A jelenlegi helyzet nem kielégítő, ezért a jelöltségem ahhoz is hozzájárulhat, hogy ez a párbeszéd elkezdődjön, hogy a többség képviselői ne féljenek a kisebbség képviselőitől, hiszen mi itt élünk, itt akarjuk jól érezni magunkat” – összegezte Bárdos röviden az üzenetét.

Felvidék.ma, dé

{iarelatednews articleid=”43995,43928,43733″}